hírek innen, onnan
Katonai ügyésznek készül az apja elől 13 évig bújtatott Chantal – Az édesanyja börtön nélkül megúszhatja a kálváriát
Hatalmas kő eshetett le végre Chantal Tonello szívéről: az apja elől 13 és fél éven keresztül bújtatott kislány imái meghallgatásra...
A napfogyatkozás után órák telhetnek el, mire a szemkárosodás tünetei jelentkeznek
A napfogyatkozás közvetlen megfigyelése súlyos retinakárosodást okozhat, aminek a jelei nem azonnal jelentkeznek. Mondjuk, mire kell figyelni.
Tóth Vera testvére védelmére kelt: a politikai indulatnak célpont kell, ezt „sokszor épp Tóth Gabinak hívják”
Tóth Vera szerint a kritikának és számonkérésnek igenis van helye, de Tóth Gabit személyében is támadják.
Ilyen az igazi Indonézia Bali mögött: a magyar világutazó szerint a turisták kedvenc szigete csak a kezdet
A Nemnormális útjaim című könyv szerzője, Soós Gergely elárulta, milyen csodák várnak Indonéziában Balin túl.
A német kormány szigorítana: a 14-15 évesek többé nem ihatnának alkoholt legálisan
Németországban ugyanis a 14 és 15 évesek egyelőre felelős felnőtt felügyelete mellett fogyaszthatnak sört vagy bort.
Zamatos aszalt paradicsom gép nélkül: ez a legegyszerűbb tartósítási módszer
A boltban kapható olajos különlegességek méregdrágák, pedig az aszalt paradicsom házilag is pofonegyszerűen elkészíthető.
Még a CNN-t is eladhatják a sokak által ellenzett gigafúzió miatt
A Paramount Skydance a CNN esetleges eladását sem zárja ki annak érdekében, hogy rendezze a Warner Bros. Discovery 110 milliárd dolláros...
Három év szünet után újra lesz vonat Miskolc és Tiszaújváros között, megvan a menetrend is
Három év szünet után, 2026. szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a Miskolc és Tiszaújváros közötti vasútvonalon. Az...
Vége a kiskapunak: teljesen betiltja a kiskorúak alkoholfogyasztását Németország
Támogatja a német kormány az úgynevezett felügyelet melletti alkoholfogyasztás gyakorlatának megszüntetését, amely jelenleg lehetővé...
Új sebességi rekordot futott a JCB hidrogén-hajtású járműve
Andy Green, aki szárazföldön eddig is a világ leggyorsabb emberének számított – ő vezette 1227-tel a sugárhajtású Thrust SSC-t is...
Megszólalt az atomprofesszor Paks ügyében: Még csak az elején járhatunk az extrém dunai vízállásnak…
Aszódi Attila szerint a paksi atomerőműnél kialakult nyári helyzet nem rendkívüli üzemzavar, hanem a szélsőséges időjárás és az...
Milliárdokat hoz az államnak a Sziget Fesztivál
A GKI friss elemzése szerint a nagyfesztiválok mérhető nemzetgazdasági súlyt képviselnek, adóbevételt generálnak, és a külföldi...
Sport
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Nem ment el a mai edzésre az FC Barcelona sztárja, napokon belül távozik
Furcsa véget ért a történet.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége
A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
A Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az egyik csapatot az NB III-ból
Már a bajnokság első két fordulójára sem álltak ki.
Bulvár
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.
Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán
Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én
Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.

- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- Adjon vért! Életet menthet!
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága


