Korábbi cikkeink
Mellár a kamatpolitikát bírálta
Ingyen utaztatná a magyar fiatalokat Tóth Bertalan
Először rendezi meg a Palkonya Hangja fesztivált az Irie Maffia augusztusban
Jázmin szőlőből készült Magyarország legjobb pálinkája
Pécs lehet Európa Floridája - videó
A fogyasztók véleményét kérdezik: indul a vízműves elégedettség-felmérés
Magyar csapat nyerte a 3. Zsolnay Fényfesztivál fényfestőversenyét
Kis ideig főjegyző nélkül marad Baranya
Büntetőkkel jutottak negyeddöntőbe a horvátok
Nyolc között a házigazda, búcsúztak a spanyolok
Ötmilliónál is többen voltak a szurkolói zónákban
Osztrák Nagydíj - Verstappen győzött, Hamilton kiesett, Vettel az élen az összetettben
A kormány folytatni kívánja a béremeléseket az egészségügyben
Uruguay negyeddöntős, kiesett az Európa-bajnok
Gera Zoltán edzőként képzeli el a jövőjét
Franciaország az első negyeddöntős
Számos újdonság lesz a nyolcadik villányi Rozé Fesztiválon
Az étel- és italautomatákat július 1-től nyomon követi a NAV
Több vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását függesztették fel
Helyi pékárut kapnak a Hungasttól a baranyaiak
A kulákáldozatoknak állítottak emlékművet a Kálvária-dombon
Az ellenzék egy nagy egyest kapott az indexébe Hoppáltól
Szigetvár volt fideszes polgármestere egy év felfüggesztettet kapott első fokon
Novák Katalin: júliustól ingyenes lesz a KRESZ-tanfolyam és -vizsga a fiataloknak
Az ország nagy részén további heves esőzésre figyelmeztetnek
Két népszavazást kezdeményez az MSZP
Csaknem 750 milliós beruházással fejlesztette kapacitását az észak-baranyai Caadex Kft.
Tunézia a szünet után fordított Panama ellen
Belgiumé a csoportelsőség Anglia előtt
Kolumbia csoportelső lett, Szenegál fair play-pontokkal búcsúzott
Győzelemmel búcsúztak a lengyelek, vereséggel jutottak tovább a japánok
Átadták a Bock-pincészet villányi szőlőmagtabletta-gyártó üzemét
Mellár: inkább gyors növekedés, mint stabilitás?
Sikeresen pályázott a Komló és Térsége TV
Évi egyszer csenget csak a leolvasó – változik a vízmérő leolvasás rendje Pécsen
Így élhetünk panasszal a gépjármű-biztosításunk kapcsán
Lecsaptak a pécsi drogbizniszre
Alkotói pályázat eredményhirdetése a Pécsi Állatkertben!
Ma kezdődik a 3. Zsolnay Fényfesztivál Pécsen
A globális tőke nyomására változtat az adókon a magyar kormány
Szombaton nehéz lesz Pécsen buszjegyhez és bérlethez jutni
Kétgólos győzelemmel csoportelsők a brazilok, búcsúztak a szerbek
Nagy Csaba a sportfejlesztéseket méltatta
hírek innen, onnan
Tizenkét évre tiltottak el egy teniszezőt
Korlátozása 2036. november 6-án jár le.
El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás
Autójával üldözte és el akarta gázolni volt feleségét egy dühös exférj Szigetszentmiklóson. Most emeltek vádat ellene.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Most érkezett: betiltják a tűzijátékot és petárdát, fájó bírságra számíthat, aki ezt megszegi
A pirotechnikai eszközök helyett a szervezők világszínvonalú látványelemekkel várják a szilveszterezőket.
Nem a chili, a fahéj vagy kurkuma az: ez a fűszer képes leolvasztani a hasi zsírt már egy hét alatt
Létezik egy fűszer, amit évezredek óta használnak az egészség és a vitalitás támogatására, és amelyről egyre több kutatás...
„Nem látszik a sor vége” – így közelednek az ideges kamionosok Budapest felé
Dudálva, villogva közeledik a sor a főváros felé.
Stankovicot ma bejelentik új csapatánál, a Fradinál bevált stábja is követi őt
Hamarosan hivatalossá válhat a korábbi Fradi-edző belgrádi visszatérése. A szerb tréner megszokott kollégáival dolgozhat majd a...
Szarvasmarha takarmányozása télen – rost–energia egyensúly
A téli szarvasmarha takarmányozás kihívásai közé tartozik a megfelelő rost–energia arány megtartása. A bendőegészség, a tejtermelés...
„Hitelt nem veszünk fel az ünnepekre, de ha tudnak egy kevésbé őrzött bankot, szóljanak”
Az Index a karácsonyi hitelfelvételről kérdezte az embereket, és arról is, hogy mit találnak a legdrágábbnak.
Hol van most egyáltalán hó?
Jelenleg nemcsak hazánkban, hanem Európa nagy részén is szürke a térkép és a táj.
Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej
Orvosból lett sajtexportőr, majd a hazai tejipar egyik legfontosabb szereplője: Riad Naboulsi története egyszerre szól vállalkozói...
Curtis és Judie egymásnak lettek teremtve: 30 éves bizonyíték került elő
A páros tagadhatatlanul egymásnak lett teremtve.
Sport
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi
Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Meghalt Kemenes Fanni
Minden műfajban és stílusban dolgozott.
„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése
„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk
A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia
Munkásságát több díjjal is elismerték.

- Az ellenzék egy nagy egyest kapott az indexébe Hoppáltól
- Szigetvár volt fideszes polgármestere egy év felfüggesztettet kapott első fokon
- Jön az egyenes kiesés
- Novák Katalin: júliustól ingyenes lesz a KRESZ-tanfolyam és -vizsga a fiataloknak
- Az ország nagy részén további heves esőzésre figyelmeztetnek
- Két népszavazást kezdeményez az MSZP
- Csaknem 750 milliós beruházással fejlesztette kapacitását az észak-baranyai Caadex Kft.
- Tunézia a szünet után fordított Panama ellen
- Belgiumé a csoportelsőség Anglia előtt
- Kolumbia csoportelső lett, Szenegál fair play-pontokkal búcsúzott
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- Adjon vért! Életet menthet!
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága

