Korábbi cikkeink
Kezdődnek a szóbeli érettségik
Megnyílt Vasarely életmű-kiállítása Madridban
Fehérorosz-magyar - Döntetlen Bresztben
A Kulturális Fővárostól a Modern Városokig
Évente közel 300 milliárd forint veszteséget okoz hazánknak a hamisítás
Az E.ON az idén is folytatja hálózatfejlesztési munkálatait Baranyában
Iskolaépületnek ütközött egy kamion Magyarszéken
Nem bírt egymással a Bicsérd és a Palotabozsok
Csak a bizonytalanság a PMFC körül
Simicskó István kormánybiztosként is kiemelten fontosnak tartja a fiatalok aktív életmódját
Milyen szabályok vonatkoznak a diákmunkára?
Amit a nyári diákmunkáról adózási szempontból tudni kell
Harmadszorra is Nagy Bor Teszt
Több mint hétezren énekeltek egy napon
Nem vállalta az NB III-at a Pécsvárad
Megvolt Mellár Tamás és Keresztes Lóránt első parlamenti felszólalása
Pogányi repülőbaleset - Szemtanúkat keres a rendőrség
Nem tehetett esküt Hohn Krisztina
Vége a bajnokságnak, távoznak az edzők
Megválasztották a 2018-as Nemzet Szépét
Minden, amit a POSZT-ról tudni kell
Tizenkét produkció szerepel a Pécsi Nyári Színház műsorán
Aerobik-vb - Bali Dániel ezüst-, a Bali-Mazács páros bronzérmes
Szili Katalin: a magyarság érdekében szövetséget kell kötni magunkkal és a szomszédos országokkal
Ezüstöt ért a siklósi győzelem
Celldömölki társulat nyerte a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját
Mit tud tenni az erős pécsi vonal az LMP-vel?
Folytatódik a változékony, meleg nyári idő
Két lemezt jelentettek meg Benjamin Schmiddel a Pannon Filharmonikusok
Miniszterelnöki biztos lett az egykor MSZP-s Szili Katalin
Kétszázmillióból fejlesztik a baranyai kormányhivatal mikrobiológiai laboratóriumát
A kapcsolatot cseréld, ne a társad!
Élményalapú tanulás lesz a jelszó Pécsen
Pécsett a könyvtárbuszok, a kultúra hírvivői
Villányi vörös az Országház borai között
Nemzeti hatáskörű bevándorláspolitikával ért egyet Keresztes Lóránt
Fekete Péter: a POSZT-nak továbbra is Pécsett van a helye
A pécsi aranyhoz a Szentlőrinc segítsége kell
Labdarúgó NB I - Bronzcsata Újpesten, öten eshetnek még ki
Kétszázmilliós sikkasztás gyanúja miatt került házi őrizetbe egy jemeni férfi Pécsen
Az Extraliga-győzelemre hajt a Pécs
Pécsiek vehették át a Polgári Magyarországért díjat
hírek innen, onnan
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a...
Gigantikus nukleáris hadihajó épül Európában: kétszer akkora lesz, mint az elődje
Óriási méretű atommeghajtású repülőgép-hordozóval erősíti katonai csapásmérő képességeit egy európai ország.
Váratlan beszólást kapott Orbán Viktor, a DPK-gyűlések sztárjától jött a kíméletlen kritika
Ezt nem láttuk jönni.
Már az Ügyfélkapun is adóemeléssel és háborúval riogatja a nyugdíjasokat a kormány
Fónagy János állampolgár kiküldött üzenete nyugdíjadóról és a háború réméről tájékoztatja az állampolgárokat.
Kolozsváron nyitja legújabb éttermét a Simon's Burger
A közelgő nyitásra utaló feliratok nemrégiben jelentek meg a város sétálóutcájában. A tulajdonos is megerősítette a nyitás hírét.
Reuters: Orbán Viktor hiába osztogat, még nem igazán érezhető a hatása, de komoly következményei lehetnek
Példaként a nyugdíjasoknak szánt juttatásokat hozzák fel.
Nagy változás jön az egyéni vállalkozóknak január 1-jétől
Jó tudni és érdemes figyelni.
Putyin titkos terveiről szóltak a kiszivárgott jelentések, most megszólalt a Kreml
A Kreml szerint tévednek az amerikai hírszerzési jelentések, amelyek Vlagyimir Putyin céljaként egész Ukrajna és a volt szovjet birodalom...
Puzsér Róbertet a Csillag Születik zsűrijében ismerte meg az ország: meglepő, miről ír új könyvében
Puzsér Róbert ezúttal olyan témáról értekezik új könyvében, mely ha nem is mindannyiunk, de sokunk életét átszövi.
Felemelte és a szemetesbe rakta ismerősét egy férfi, megvádolták
Nem igazán gondolta át, mit is csinál.
Török Gábor: Orbán az utolsó pillanatig próbálkozni fog
Viszonyítási pontnak pedig akkor is itt marad, ha nem ő lesz a miniszterelnök.
Kapu Tibor lett az Év Embere a közmédiánál
Kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi...
Sport
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

- Tizenkét produkció szerepel a Pécsi Nyári Színház műsorán
- Adjon számlát a fagyihoz!
- Nem IQ-bajnok tolvajok
- Aerobik-vb - Bali Dániel ezüst-, a Bali-Mazács páros bronzérmes
- Szili Katalin: a magyarság érdekében szövetséget kell kötni magunkkal és a szomszédos országokkal
- Ezüstöt ért a siklósi győzelem
- Celldömölki társulat nyerte a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját
- Mit tud tenni az erős pécsi vonal az LMP-vel?
- Folytatódik a változékony, meleg nyári idő
- Két lemezt jelentettek meg Benjamin Schmiddel a Pannon Filharmonikusok
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- Adjon vért! Életet menthet!
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága

