Korábbi cikkeink
Idén 74 milliárdot költ a kormány gyermekétkeztetésre
Czibere: a kormány elkötelezett a roma kultúra gyarapítása mellett
Mi legyen akkor most az Alexandra-utalványokkal?
Több mint 2,6 milliárdos levéltári fejlesztés indul
Rendkívüli támogatásra 11 milliárd forint
Az oroszokkal játszik felkészülési meccset a magyar labdarúgó-válogatott
Komló is ünnepel március 15-én
Hova érkeznek a fekete gólyák? – túra Gemencben
Kitüntették a veronai baleset mentésének vezetőit
Kevesebb volt a mulasztó a Busójáráson
A tanulási képességet javíthatja a plusz egy évfolyam
Monumentális táncdráma elevenedik meg a Kodály Központban
Tuzson Bence: biztonságosabb lett Magyarország
Virág helyett egyenlő jogokat! Miről is szól a nőnap?
Videoton: a brazil védő pénteken állampolgári esküt tesz
Nő a szélsőséges iszlamista fiatalok száma a brüsszeli Molenbeek negyedben
Nem csak a költségvetés került szóba a komlói közmeghallgatáson
Orbán szerint Magyarország jelen pillanatban is ostrom alatt áll
Munkaszüneti nap lett a nagypéntek!
Szörfdeszka tartókat szereltek fel villamosokra!
Tarr Bélát életműdíjjal és díszdoktori címmel tüntetik ki Dublinban
Előbújtak a Duna-völgyi csillagvirágok
Virológus: járványok lesznek, ha nem oltják be a népességet
Csapattársa szerint Szalai Ádám igazi zseni
Financial Times: a kínai bankrendszer a legnagyobb a világon
A baranyai tehetségeket keresik - képgaléria
Autósok, figyelem! Csökken a benzin ára
Kedden sem lesz túl barátságos az idő
Rendőrök találták meg a kisfiút
Videós magazin a baranyai fociról - 9. rész
Portugál-magyar - Vida Mátéra sem számíthat Bernd Storck
Filmhét: kosztották a díjakat, A martfűi rém a legjobb film
Íme a tíz legjobb vidéki étterem - köztük a pécsi Susogó!
Fekvenyomó bajnokságot rendeznek Siófokon!
Pszichológus: csökkent a tizenévesek szókincse
Először rendezik meg a halak napját
Elkészültek az adóbevallási tervezetek
Szeszélyes, záporos napok elé nézünk
Változékony idő várható a jövő héten
Szigorítja a határzárat és államfőt választ a parlament
Az 1969 előtt születettek nem védettek a kanyaró ellen
Magyarországon fedeztek fel egy új ásványt
hírek innen, onnan
Brutális videón a Call of Duty atyjának halálos balesete
A népszerű Call of Duty videojáték-sorozat társalkotójának halálos autóbalesetéről nyilvánosságra került egy brutális videó. Vince...
Több mint koncert: Mága Zoltán jótékony céllal rendezi meg a Xviii. Budapesti Újévi Koncertet
A tizennyolcadik Budapesti Újévi Koncert ezúttal is túlmutat a zenén. Nemcsak zenei élményt, hanem valódi segítséget is hoz az új...
5+1 extrán komfortos, mégis csinos téli szett, ha utálsz fázni
A hideg ellenére sem kell lemondani a csinos és nőies szettek viseléséről. 5+1 komfortos, mégis csinos összeállítást mutatunk be,...
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Kilencen megsérültek, köztük hárman súlyosan.
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Először tartotta meg saját adventi vásárát az Aldi a XIII. kerületben, ahol pár száz forintért vehettek az érdeklődők forralt bort,...
Új együttműködést jelentett be Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra
Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra új, négyhetes életmódváltó programot jelentett be.
Holttestet talált egy tokaji túrázó, egy férfi önkezével vetett véget az életének
A rendőrség egyelőre nem tudta beazonosítani az elhunytat, ezért segítséget kér.
Egymást követő két hétvégén leáll ez a nagy magyar bank
Hatalmas bejelentés
Egyre többen lépnek le a kormány közelébe kerülő Blikktől
Tibay Gábor 18 évet húzott le a bulvárlapnál.
Meglepő számok jöttek az autóeladásokról, Magyarország sem maradt ki: ez állhat a hátterében
Az Európai Unióban novemberben és az év eddigi részében is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz...
Porszívózás helyett kormányülés: Orbán Viktor elárulta, miért gyűltek össze a miniszterek karácsony előtt
A miniszterelnök egy videóban viccelődött a kabinettel az év utolsó ülésén. Azt állította, kijelentését a gazdag élettapasztalatára...
Óriási tévhitet cáfol a magyar légiutas-kísérő: ezt nagyon sokan rosszul tudják
Tényleg ez lenne az elvárás a stewardessekkel szemben?
Sport
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen
Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné
Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.
Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését
Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása
A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott
A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.
Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása
A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.
Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket
Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.
Újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat a világklasszis futballista
Kérdése a jövője a klubjánál.
2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.
Nem jött ki jól az eszelős pisztolypárbajból a nagypapa
Óriási ponteső után teljesen nyílt a helyzet nyugaton.
Bulvár
Kiderült, miért késelték meg a 15 éves lányt egy fővárosi szórakozóhely előtt
Ki is fosztották a sebesültet.
Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet
A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.
Itt a vége: megszűnik a kultikus magyar tévécsatorna, mely oly sok felejthetetlen percet szerzett mindannyiunknak
Már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy 2025 végén karcsúsodni fog a magyar tévécsatornák kínálata. Nemrég érkezett a hivatalos közlemény, melyből kiderül, hogy összesen 10 adó tűnik el.
Megvan Magyar Péter csodafegyvere, ezzel nyerheti meg a választást a Tisza?
Ez a tényező sorsfordító lehet.
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Több mint 40 gyermekre bukkantak a hatóságok.
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
Ő lett Magyarországon az év embere 2025-ben
Kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett g
A szerelmes kolléganő nem áll le, ezen mulat az iroda – férfiak mi a kettős mérce durva példája?
Nemcsak a nőknek nehéz, a férfiakat is érinti a kettős mérce, de az nem mindig kap nyilvánosságot. Tudom, hogy a férfiak is borzasztóan tudnak viselkedni, amikor lepattintják őket, de hadd mondjam el, hogy ugyanezért
Óriási ígéretet tett Magyarország miniszterelnöke, ezreket állíthat a Fidesz mellé
A következő évekre Európa legolcsóbb rezsijét, amit a magyarok fizetnek, tudjuk garantálni, ha ez a kormány marad – jelentette ki a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este. Orb
Ebben a 4 vármegyében esik a legtöbb hó karácsonykor, brutális dolgot mutattak már most az ünnepek előtt a meteorológusok?
Egyre közeledünk karácsony felé, mindenkit ez a kérdés érdekel.
Már hivatalos a jövő évi nyugdíjemelés
A már kihirdetett rendelet szerint a következő évben februárban a 13. havi nyugdíj mellett érkezik a 14.havi nyugdíj negyede is. A kormány januártól a nyugdíjak 3,6 százalékos mértékű emeléséről döntött – 2
David és Victoria Beckham összetörtek: fiuk fájdalmas csapást mért rájuk
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei lelkivilágába.
blogmorzsák
Martell Károly – akiből király lehetett volna
A meggyilkolt András herceg fia, akiből három ország királya is lehetett volna.
Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!
Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.
Az utolsó közös pofonosztás
Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.
2025 legjobb lemezei
Szívbe markolás és szívkiöntés, tomboló kreatív energiák, teljes elborulás, sőt, egy teljes szimfonikus zenekar.
Klasszika-parasztopera
„Van egy háromperces ijedelem az előadás elején a Radnótiban, hogy akkor most tényleg így fognak énekelni?“
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

- Szörfdeszka tartókat szereltek fel villamosokra!
- Tarr Bélát életműdíjjal és díszdoktori címmel tüntetik ki Dublinban
- Előbújtak a Duna-völgyi csillagvirágok
- Virológus: járványok lesznek, ha nem oltják be a népességet
- Csapattársa szerint Szalai Ádám igazi zseni
- Financial Times: a kínai bankrendszer a legnagyobb a világon
- A baranyai tehetségeket keresik - képgaléria
- Autósok, figyelem! Csökken a benzin ára
- Óvakodj Slenderman-től!
- Mai névnapok és eredetük
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- Adjon vért! Életet menthet!
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága

