Ezt olvasta már?


50 éve járt először ember az űrben

Ötven évvel ezelőtt, 1961. április 12-én Jurij Gagarin Vosztok űrhajójával és 108 perc alatt megkerülte a Földet. Gagarin 1961. augusztus 19-21 közötti magyarországi látogatásán, Budapest után ellátogatott Pécsre, Komlóra és Duanújvárosba. Pécsett ezrek ünnepelték a Széchenyi téren a Dzsámi előtt.

Gagarin Komlón és Pécsett (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A 27 éves kozmonauta missziója 108 percig tartott, és számos drámai pillanat tarkította. Többek között hibák az adattovábbításban, az antennákat, a fékezőrakétát és a modulok leválasztását érintő meghibásodások. Emellett ott volt az égető kérdés, amire a tudománynak még válaszolnia kellett, mit tesz a súlytalanság az emberi lénnyel?

Az orosz tudósok attól féltek, hogy zéró gravitációban az ember elveszítheti az eszét, és nem képes racionális döntéseket hozni. A repülés a tervek szerint teljesen automata módon ment végbe, a kérdés az volt, mi történik, ha a súlytalanság miatt Gagarin megőrül, és felülírja a programot. A mérnökök megoldása egy három számból álló biztonsági kód volt, amelyet a kozmonautának ilyen esetben be kellett pötyögnie, hogy visszanyerje az irányítást. Mindez azonban szükségtelennek bizonyult. A repülés biztonságos volt, a jóképű, orosz pilóta pedig a kommunista világ poszterarca lett, és 43 évvel halála után is nemzeti hős, emellett a Csillagvárosban működött szovjet űrprogram utolsó úttörői még mindig végtelen szeretettel emlékeznek rá.

Jurij Alekszejevics Gagarin (oroszul: Юрий Алексеевич Гагарин; Klusino, 1934. március 9. – 1968. március 27.) az első ember a világűrben – a Vosztok–1 űrhajóval indult 1961. április 12-én, Bajkonurból. Ezzel az emberes űrrepülések terén is megelőzték a szovjetek az amerikaiakat. Gagarin később már nem hajtott végre több űrrepülést. 1968-ban halt meg egy repülőgép-balesetben.

Jurij Gagarin 1934. március 9-én született a Moszkvától nyugatra fekvő Klusino faluban. Szülei egy termelőszövetkezetben dolgoztak, de mindketten képzettek voltak – édesanyja sokat olvasott, édesapja pedig bútorasztalos volt. Jurij a család harmadik gyermeke volt. Nővérei segítettek a nevelésében, amíg szülei dolgoztak. Milliókhoz hasonlóan a Gagarin család is megszenvedte a II. világháború kemény éveit. Két nővérét és egy fivérét kényszermunkára hurcolták Németországba, ahonnan a háború után épségben visszatértek. Gagarint a tanárai intelligens és szorgalmas tanulóként jellemezték.

Miután 1951-ben öntőmunkási képzést kapott, továbbtanult a szaratovi műszaki főiskolában. Ott töltött évei alatt csatlakozott az Aeroklubhoz és 1955-ben letette a könnyűgépes pilótavizsgát. Ugyanebben az évben felvételt nyert az orenburgi repülősiskolába. 1957-ben sikeresen letette a pilótavizsgát a MiG-15-re. Ugyancsak 1957-ben megismerkedett későbbi feleségével, Valentyina Gorjacsevával, akitől két lánya született. Végzése után a luosztari légibázison teljesített szolgálatot egészen 1959-ig.

1960-ban kiválasztották, így bekerült a szovjet űrprogramba. 20 társával együtt igen kemény kiképzésen ment keresztül. Gagarint és társát, German Tyitovot kitűnő teljesítményük és kis termetük alapján választották ki az űrutazásra. (Gagarin 157 cm magas volt.)

1961. április 12-én Gagarin az első emberként repült az űrbe egy Vosztok 3KA–2 (Vosztok–1) fedélzetén. Az egész repülés 108 percig tartott, eközben egyszer megkerülte a Földet.

Űrbéli tartózkodása alatt hadnagyból őrnaggyá léptették elő – ebben a beosztásában szerepelt a TASSZ híradásában is. Földet érése után Nyikita Hruscsov üdvözölte. Gagarin a hirtelen rászakadó népszerűséget rosszul viselte. Részben ennek, részben pedig megromlott házasságának hatására inni kezdett.

1962-től a Legfelső Tanács tagja lett, de később visszatért Csillagvárosba, ahol többször használható űrhajók tervezésével foglalkozott. 1967-ben Komarov űrhajós tartalékjának választották a Szojuz–1 repülésre, az űrkabin a visszatéréskor lezuhant, a pilóta életét vesztette.

Halála

Gagarin 1967-ben, a Szojuz–1 katasztrófája után a Csillagvárosban folyó kiképzést vezette. Ezzel párhuzamosan újból elkezdett vadászgépen repülni. 1968. március 27-én ő és kiképzője életét vesztette egy MiG–15-ben rutinrepülés közben. A baleset körülményei tisztázatlanok. Egy 1986-os tanulmány szerint gépük egy másik sugárhajtású gép csóvájába került. Az időjárás sem volt kedvező, ez is hozzájárulhatott a balesethez.

 







0
0

hírek innen, onnan

Óriási fordulatot hoz az időjárás Magyarországon, hamarosan vége a hűvös napoknak

Miközben az ország nagy részén továbbra is inkább a tavasz utolsó heteit idézi a hőmérséklet, a meteorológiai előrejelzések szerint...

Van búza, de nincs nyugalom: durva verseny jön a magyar gabonára

Bár a globális búzatermelés fedezi az igényeket, Magyarországon a klímaváltozás, a piaci árak és az exportverseny miatt csak a...

Trump nagyon kemény csapással fenyegetett, aztán órákkal később már ott tartott, hogy aláírhatnak egy megállapodást

A tűzszünet óta új szintet jelentett, hogy az Egyesült Államok és Irán a héten újra csapásokat hajtott végre, hogy a tárgyalási...

Forró pillanatok várhatnak Trumpra

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban.

Riasztás 6 vármegyére, bedurvulnak a zivatarok, elázik az ország jelentős százaléka

Pénteken, szombaton és vasárnap is számítani kell esőre. A hét utolsó napján visszatérnek a zivatarok.

Összeomlott a Meta rendszere: leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is

Péntek délután hibát észleltek a Meta több szolgáltatásánál, aminek következtében a felhasználók nem tudnak belépni a fiókjukba. A...

Egyszerre cserélhették le három polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét

Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró értesülései szerint a kormány felmentette a három polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét. A...

Továbbra is masszívan veszteséges a Mohu

A Mohu 2025-ben 47,8 milliárd forintos veszteséggel zárt, a visszaváltási rendszer működtetése önmagában közel 9 milliárd forinttal...

Teljesen leállt a Facebook, világszerte lehalt a Meta rendszere

A népszerű közösségi oldal, a Facebook és üzenetküldő szolgáltatása, a Messenger, valamint az Instagram sem működik világszerte. A...

Magyarországon is dolgoznak a térfigyelő kamerák, amiket Kína elnyomásra és megfigyelésre használ

Az AI Radar közölt összefoglalt arról, miként tökéletesítette megfigyelő- és elnyomórendszerét Kína, és hogyan kapcsolódik ez...

Önnél is teljesen lehalt a Facebook és a Messenger? Nincs egyedül a problémával

Váratlan, vélhetően minden felületet érintő hiba lépett fel a Meta szolgáltatásaiban péntek délután 4 óra előtt valamivel. A Facebook...

0

Sport

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

0