Ezt olvasta már?


5+1 lakberendezési tipp, hogy elhozd a tavaszt

A tavasz elérkeztét otthonunkban is éreznünk kell! Hogyan frissítsük fel az otthonunkat tavaszra? Csempésszünk egy kis fényt és vidámságot a falak közé! 6 tipp, hogy kisüssön a nap!

Növényt a lakásba

Minél több virág van az otthonunkban, annál közelebb érezzük magunkat a természethez. Ráadásul napról napra frissebbnek érezzük magunkat egy ilyen üdítő környezetben. Vegyünk hát cserepes virágokat, mindenhova. Egy szép pálma vagy egy azálea, és otthonunk szebb lesz, mint előtte.

 

Hozzunk vágott virágot a vázákba, sőt, egy gyönyörűszép virágkoszorú az ajtóra, és már a bejáratnál megpecsételtük az otthon hangulatát.

Cseréljük le a színeket

Ideális esetben úgy rendeztük be az otthonunkat, hogy néhány fő szín mellé cserélhető kiegészítő színeket választottunk. Mint például a sötétítőfüggöny, a díszpárnák, a terítők és a szőnyegek színei, melyeket előszeretettel cserélgethetünk. Így aztán kevés befektetéssel felfrissíthetjük otthonunk színeit. Válasszunk élénk és világos tavaszi színt. Sárgát, zöldet, türkizt. Annak tükrében, hogy melyik szín illik otthonunkba.

Új tapéta? Miért ne?

Néha tényleg dönthetünk úgy, hogy egyszerűen újratapétázunk vagy festünk egy helyiséget. Kis befektetéssel nagy változást érhetünk így el. Választhatunk akár egy főfalat is erre a célra. Természetesen csak akkor, ha a domináns fal nincsen telepakolva vagy bútorokkal kitakarva, hogy megfelelően tudjon érvényesülni a domináns fal. Vegyünk egy lendületes, fiatalos tapétát izgalmas mintákkal, és dobjuk fel otthonunk stílusát!

Rendezzünk be egy hangulatost teraszt

Ahogy ébred a természet, és nő a napos órák száma, úgy kívánkozunk ki mi is a szabadba. Akinek olyan szerencséje van, hogy teraszos udvara vagy esetleg egy erkélye van, annak bűn lenne nem élni a lehetőséggel! Mindegy, mekkora hely adatott, rendezzük be minél hangulatosabban! Fényfüzérek, szabadtéri szőnyegek, sok-sok virág és díszgyertya. Micsoda szeánsz lesz itt a reggeli kávé elfogyasztása…

Természetes anyagok

A természetes anyagok nem csak divatosak, de otthonos és friss, tavaszi hatást keltenek. Ráadásul a natúr anyagok, mint például a vászon, letisztult látványt, természetközeli érzést nyújtanak! Bátran használjunk lenvászon asztalterítőt, fehér, vászon függönyöket, melyek például egy rusztikus otthonban kifejezetten jól mutatnak. Kiegészíthetjük őket szárított növényekkel, ezzel megteremtve egy meghitt, romantikus, mégis tavaszi enteriőrt.

Virágminta

A tavaszi hangulatból persze akkor hozzuk ki a maximumot, ha elhozzuk a vadvirágos rétet otthonunkba! Pipacsok és pitypangok mindenütt. Válasszunk virágos díszpárnákat, függönyöket, asztalterítőket. Legyen azonos mintájú az összes tavaszi kiegészítő. Ha úgy érezzük, hogy ez már sok, válasszunk melléjük egyszínű dolgokat. Például vadvirágos díszpárnát, mellé halvány napsárga asztalterítőt és függönyt. A hatás nem marad el!

(x)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Pénteken kezdik el kézbesíteni a névre szóló értesítőket a parlamenti választásra

Legkésőbb február 20-ig mindenkinek kézbesítik a küldeményeket.

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gyászol a magyar sportvilág. 27 éves korában meghalt Soltész Gréta, korábbi utánpótlás-válogatott atléta.

Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt

Vlagyimir Alekszejev akkor kerül kulcsszerepbe az orosz hadsreeg élén, amikor Prigozsin és a Wagner Putyin ellen fordult. A katonai vezetőt...

Országos imaalkalmat hirdetett Trump Washington központjába

Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulójára emlékezve Washington központjába hirdetett országos imaalkalmat Donald Trump...

Végre egy jó hír a MÁV-tól, ráadásul 30 éve nem volt ilyen

Plusz 50 ezer vasúti ülőhellyel, mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonattal és csaknem 90 új InterCity-kocsival bővül a MÁV...

Idén áprilisban sem lesz hiány a kamupártokból

Már most 26 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba.

Balogh Eleni dögös fehér csipkében forrósította fel Dubajt

Egy szexi mini fehér ruhában hódította meg a város utcáit.

Megszólalt a MÁV vezére: 30 éve nem látott léptékben újul meg a magyar vasúti flotta

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent...

Különleges évforduló a hazai környezetvédelemben: három kategóriában osztanak díjakat

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 25 éve ismeri el a hazai környezetvédelem és környezetipar kiemelkedő szakmai...

A német belügyminiszter szerint is el kellett ítélni Maja T.-t Magyarországon

Elmarasztaló ítélethez kellett vezetnie a Maja T. német állampolgár elleni magyarországi eljárásnak, mert a perben súlyos bántalmazások...

A 2003-as Való Világ macsója volt, most körözi a rendőrség: emiatt adtak ki elfogatóparancsot ellene

VV Frenki 2003-ban tűnt fel a ValóVilág harmadik szériájában, most körözési listán van.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

0