Ezt olvasta már?


70. évforduló Nagydíja - Verstappen nyert Silverstone-ban

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.

A 22 éves pilótának ez az idei első és pályafutása kilencedik futamgyőzelme, személyében először aratott sikert ebben a szezonban nem mercedeses versenyző. Verstappen nem utolsó sorban a csapatának köszönheti a győzelmet, a Red Bull ugyanis kiváló gumitaktikával utasította maga mögé a világbajnoki címvédő Mercedes pilótáit: a címvédő és hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton lett a második, míg a finn Valtteri Bottas a harmadik.

A rajtnál Bottas és Hamilton is jól jött el, a harmadik helyért pedig Verstappen sikeresen támadta meg Nico Hülkenberget (Racing Point). Öt körrel a start után Bottas, Hamilton, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje.

A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg, majd Hamilton is a boxban járt, Verstappen viszont csak a 27. körben hajtott a boxba friss gumikért. A Mercedes versenyzői folyamatosan panaszkodtak a gumik kopására, Verstappen pedig elegendő előnyt autózott ki ahhoz, hogy a boxutcából a pályára visszatérve egyből támadhassa Bottast. A holland gond nélkül meg is előzte a finnt, így 24 körrel a leintés előtt újra vezetett.

A 30. körben tehát Verstappen, Bottas, Hamilton volt az első három sorrendje, ugyanakkor három körrel később Verstappen és Bottas egyszerre hajtott a boxba kerékcserére. Hamilton ekkor az élre került, de a 42. körben ő is friss abroncsokat kapott, és negyedikként tért vissza a pályára.

Tíz körrel a leintés előtt Verstappen, Bottas, Charles Leclerc (Ferrari) volt a sorrend az első három helyen, Hamilton pedig nagy felzárkózásba kezdett, megelőzte Leclerc-t, majd Bottast is, de Verstappent a győzelemért már nem volt sem ideje, sem tempója megtámadni.

A vb egy hét múlva, Spanyolországban folytatódik.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Magyarország devizatartaléka hatalmasat ugrott: mi áll a háttérben?

Rekordmagasságba, 56,8 milliárd euróra emelkedett Magyarország devizatartaléka január végére a Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett...

A magyar után bezár a Szabad Európa román és bolgár kiadása is

Március 31-től nem frissülnek az oldalak.

Vécéje miatt süllyedt el a tengeralattjáró: a kapitány volt a vétkes

Egy frissen kinevezett náci hajóparancsnok katonai karrierje gyorsan véget ért, miután helytelen vécéhasználatával elsüllyesztette a rá...

Brüsszel rászállt a TikTok-ra, ez az oka

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó...

A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni

Habár az aktualitások alapján első hangzásra az ember azt hihetné, hogy uniós viszonylatban visszafogják a nukleáris energia termelését...

Naomi Campbell és Mick Jagger is lebukott – ők az Epstein-ügy újabb érintettjei

Naomi Campbell és Mick Jagger is érintett lett a botrányban.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Ideiglenesen bezárattak egy autókereskedést

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) egyik kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos nyomozásának szálai Hajdú-Bihar...

Gyanús részletek – így halt meg Kontra György az M1 hiradósa

A MÁV szerint a televíziós halálának körülményei még nincsenek teljesen tisztázva, egy szemközti irányból érkező vonat vezetője...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0