Ezt olvasta már?


A Dal 2023 - Nagy visszatérők a második válogatóban

Több olyan előadó lesz látható A Dal 2023 szombati második válogatójában, aki korábban már szerepelt a dalválasztóban. A közmédia showműsora március 18-án 19 óra 35 perctől látható a Dunán.

A szombati második válogató adásban újabb tíz előadó áll színpadra saját dalával. Ők a következők: 1AM x Pál Dénes x Nagy Bogi (daluk címe: Eljátszottam), Bernadett (Anya bújj mellém), Carmen ft. Torres Dani (Félig árva), az Elishaz (A világok haragja), az Everflash (Édenkert), Gábor Márkó (Nem rólunk szól), Pádár Szilvi (Súlytalan), a Quack (Akkor is), a Roy Galeri (Boldog vagy), valamint Szekeres András (Az ősz) - közölte az MTVA sajtó és marketing irodája hétfőn az MTI-vel.

A válogató adásból ismét öt dal jut az akusztikus elődöntőbe.

A március 11-i első adás a versenyzők által előadott közös dallal indult: a negyven versenyző a hazai zenei élet meghatározó dalszövegírója, Adamis Anna tiszteletére egy dalcsokrot énekelt a Tízezer lépés, a Ha én szél lehetnék, a Kék asszony, a Vallomás, illetve a Miénk itt a tér című szerzeményből.

Az első válogatót a műfaji sokszínűség jellemezte, hiszen a pop, az alternatív zene és a metál rock képviselője is bemutatta produkcióját. A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter által alkotott szakmai zsűri a legmagasabb pontszámot Kovács Áron Lennél című dalára adta, mögötte holtversenyben három produkció jutott tovább: Varga Zsuzsa (Te beszéled a nyelvemet), Szebényi Dániel (Vigasztaló), valamint az OliverFromEarth (Az utoljára látni nehéz). A közönség voksaival az Escape My Shadows (Emlékezni Rád) szintén bejutott az elődöntőbe.

A Dal 2023 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fodor Imre. Az idei verseny győztes dalának előadója - "Az Év Dala 2023" cím, illetve a Petőfi Zenei Díj "Év dala 2023" elismerés mellett - tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe kerülő további hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

"A közmédia feladata és küldetése, hogy a Duna showműsora az új magyar dalok megszületését ösztönözve a magyar könnyűzene katalizátora legyen, továbbörökítse a gazdag hazai kultúrát és gondozza a magyar nyelvet" - szerepel a közleményben.

További részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján, valamint az adal.hu-n találhatók.

 

MTI

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Botrány robbant ki: per lett abból, hogy belenézhetnek-e a WhatsApp-üzenetekbe a Metánál

Vizsgálatot indítottak az Egyesült Államokban a Meta Platforms ellen, ugyanis azt feltételezik, hogy a WhatsApp-on keresztül bárki...

4 eset, amikor visszajár a kaució: a főbérlő hiába magyaráz, nincs igaza

Elhoztunk pár gyakori csapdát, amiknek jobb albérlőként nem bedőlni.

Bugyi nélkül sétált a tengerparton a szexi álomnő

Stephanie Collier ezúttal is nagyot villantott.

Alicia Silverstone bemutatja: a tökéletes téli kabát, ami nem csak az idén kötelező darab, a következő szezonokban is legalább annyira trendi lesz

Nézzük a tél jó oldalát! A kabátoktól még egy ideig nem szabadulunk, ám Alicia Silverstone szuper ötlete tovább színesítheti az idei...

Átoperált macskát vetett be a CIA a szovjetek ellen

Nevetséges kudarcba fulladt az Akusztikus Cicus program, amire mai értéken hatmilliárd forintnak megfelelő összeget költöttek.

A póker titkos matematikája: miért tökéletes az 52 lapos pakli?

A hagyományos 52 lapos kártyapakli nem a véletlen műve. Egy friss matematikai kutatás kimutatta, hogy ez a szám szinte tökéletesen...

Így támadnak Valentin napon a csalók – ezeket a jeleket érdemes figyelni

A közelgő Valentin-napra tekintettel sok csaló tudatosan arra készül, hogy behálózza a magányos embereket, ezért érdemes oda figyelni,...

A ’90-es évek legnagyobb katasztrófafilmje ismét a toplisták élmezőnyében

Kevés film mondhatja el magáról, hogy három évtizeddel a premierje után is képes felrobbantani a streaming toplistákat, de A függetlenség...

Ja, ne: riasztást adtak ki 4 vármegyére a veszélyes időjárási fordulat miatt

Az érintett régiókban a rendkívül sűrű köd miatt lecsökkent látótávolság rendkívül óvatos és körültekintő figyelmet követel a...

Napi horoszkóp: a Kos a munkahelyén találhat rá az igazira, a Szűz elkerüli a veszélyes hiteleket, a Vízöntő állásinterjún remekel

Kedves Oroszlán! Nem a legjobb hangulatodban talál rád a mai nap, hajlamos lehetsz arra, hogy a kudarcaidért másokat hibáztass.

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Varga Barnabás miatt súlyos döntést kellett hoznia az AEK Athén edzőjének

Az Európai Labdarúgó-szövetségnél a nemzetközi kupák egyenes kieséses folytatásában érdekelt klubok ma éjfélig változtathatnak a játékoskeretükön.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Epstein-akták: Tizenéves lánytól születhetett gyereke, akit perceken belül elvettek az anyjától

A rigai főügyészség és a lett rendőrség nyomozást indított annak megállapítására, hogy történt-e emberkereskedelem, és lehetnek-e köztük kiskorúak.

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Bődületes összegekkel tartozott a halálba autózó Jákli Mónika

Újabb részletek kerültek napvilágra a halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika ügyében. A szlovák Pluska portál értesülései szerint a fitneszmodell összesen kábé 40 ezer eurós tartozást halmozott fel, ami

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

0