A Veolia is várja az érdeklődőket az első Erőművek Éjszakáján
Október 11-én az ország erőművei első alkalommal nyitják meg kapuikat a látogatók előtt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által életre hívott Erőművek Éjszakája rendezvény keretei között.
Az energiaellátás és a fenntarthatóság fontosságát fókuszba állító eseményhez a Veolia Energia Magyarország Zrt. is csatlakozott, és összesen hat telephelyén várja az érdeklődőket, akik a létesítmény-bejárás mellett fontos információkkal gazdagodhatnak az erőművek működéséről és a megújuló energiaforrások hasznosításáról is.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) idén első alkalommal rendezi meg az Erőművek Éjszakáját. Az esemény olyan, évek óta nagy sikerrel futó rendezvények mintájára jött létre, mint amilyen a Múzeumok Éjszakája, a Színházak, a Fürdők vagy akár a Gyárak Éjszakája, lehetőséget nyújtva az érdeklődők számára az erőművek személyes megtekintésére és bejárására, számos izgalmas program mellett.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. összesen hat telephelyét nyitja meg a látogatók előtt október 11-én, az ország különböző pontjain. Előzetes regisztrációt követően bejárható lesz a dorogi, a debreceni, a nyíregyházi, a szakolyi erőmű, a tatai fűtőmű, valamint a pécsi hőerőmű és a Zöld Zóna interaktív látogatóközpont is.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. erőműveinek alapvető célja a fenntartható működési modell megteremtése. A korszerű és hatékony energiatermelésre jó példát mutatnak az olyan kapcsolt gázmotoros erőművek, mint a debreceni vagy a nyíregyházi. Eközben Pécsett, Szakolyban és Tatán kizárólag, Dorogon pedig részben biomassza felhasználásával történik az energiatermelés. A telephelyekre való betekintés során az Erőművek Éjszakájára látogatók így a fenntarthatóságról és a Veolia Energia Magyarország Zrt. által megvalósított körkörös gazdasági modellről is többet tudhatnak meg.
„A fenntartható energiatermelés megvalósítása mellett fontos feladatunknak tekintjük, hogy a társadalom környezet- és energiatudatosságát is erősítsük. Missziónk, hogy a fenntarthatóság elvét minél jobban elültessük a köztudatban – minden korosztály számára befogadható, érdekes és játékos módon. Ezzel a céllal hoztuk létre a pécsi erőmű Zöld Zóna interaktív látogatóközpontját, ezért veszünk részt évről évre a Távhő Napon, és ezzel a szándékkal csatlakoztunk az elsők között az Erőművek Éjszakája kezdeményezéséhez is” – mondta el Palkó György, a Veolia Energia Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója.
***
A Veolia Energia Magyarország Zrt-ről:
A Veolia Energia Magyarország Zrt. több mint 25 éves szakmai tapasztalattal a magyar energetikai piac meghatározó szereplője, önkormányzati és közületi szerződésállományának meghatározó része – például a pécsi, dorogi, esztergomi vagy tatai lakossági és intézményi távhőszolgáltatás – a 2020-as évekbe nyúlik előre. A társaság 2013 folyamán stratégiai együttműködési megállapodást kötött Magyarország kormányával.
A vállalatcsoport jelenleg több mint 1000 főt foglalkoztat, országosan több mint 250 üzemeltetett telephelyen van jelen. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2017-ben 55,1 2018-ban pedig 69,4 milliárd forint volt.
A cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 36 egészségügyi és szociális intézményt és 57 ipari telephelyet lát el energiával. Emellett a magyarországi Veolia csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 12 városban immár 13,5 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, miközben országszerte a vállalat további közel 117 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termel hőenergiát.
Az országos kiterjedésű cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága hőtermelő- és elosztó rendszerek üzemeltetését végzi önkormányzatok, költségvetési szervek és a magánszektor számára, de tevékenységi körébe tartozik ezen felül a teljes körű létesítmény-üzemeltetés és az ipari outsourcing is.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. éves hőenergia-termelése megközelíti a 7700 terajoule-t, és évente több mint 1090 gigawattóra villamos energiát állít elő, továbbá egy 36 gázmotorból álló, összesen 50 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltet.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. erőművi üzletágának hét egységében (a pécsi Pannon Hőerőmű Zrt., a Kőbányahő Kft., a dorogi, debreceni és nyíregyházi erőművek, a szakolyi DBM Zrt. és az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt.) magas hatásfokú földgáztüzelésű és megújuló energiát – biomasszát – felhasználó blokkok működnek, ezzel is tükrözve a cégcsoport környezetbarát energiatermelés iránti elkötelezettségét.
veolia
hírek innen, onnan
Több mint 100 éves melegrekordot állított be Budapest
1921-es rekordot állítottunk be a fővárosban.
Ilyen edző lenne Ted Lasso a való életben
A népszerű focis sorozat negyedik évadával újra előkerült egy régi, de még mindig izgalmas kérdés: működne-e a címszereplő edzői...
Új, izgalmas, de halálos útvonalak jöttek létre a kiszáradó Magyarországon
A kiszáradó Magyarország új túraútvonalai mindenki számára halálos veszélyt jelentenek - kevésen múlt már eddig is a tragédia. #túra...
Rettegnek a fürdőzők a horvát tengerparton: egymás után támadja az embereket a 70 kilós állat
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...
A techguru szerint az AI több munkahelyet teremt, mint amennyit elvesz
Mark Zuckerberg meggyőződése, hogy a technológia nem tömeges munkanélküliséget, hanem új lehetőségeket és az emberi produktivitás...
„Ízirájder, öcsém.” – Kamionok között, folyamatos életveszélyben zötykölődött el a norvég világvégére a 40 éves Babettával a magyar kalandor
A szatymazi Farkas Gábor 11 nap alatt 4100 kilométert vezetett egy 40 éves Babettával a norvégiai Nordkappig. Mutatjuk a részleteket!
Cápának képzeli magát egy hatalmas teknős a horvát partoknál, Split közelében
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...
Életveszélyes sérülésekkel ápolják a hároméves kislányt, akit otthona előtt gázoltak el
Büntetőeljárás indult, a szülők felelősségét is vizsgálják.
Iványi Gábor a parlamentben reagált Baka András köztársasági elnökké választására: A kaukázusi krétakörben a szív is alkalmassági próba
Iványi Gábor tapasztalata és embersége miatt nevezte jó választásnak Baka Andrást. A kaukázusi krétakör azt a kérdést élesíti, hogy...
Kritikus pénzügyi helyzetben Budapest: 125 milliárdos hitelt kellene törleszteni, a folyószámlája viszont mínusz 65 milliárdon áll
Ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, a főváros forrásai szeptember végére teljesen kimerülhetnek, ami a működés leállásához...
Sopov Ildikó Éva: Tata nevét nem engedem politikai furkósbottá silányítani
Bóka János és Rétvári Bence koszorúval tiltakozott Tatán az új köztársasági elnök, Baka András megválasztása ellen. Sopov Ildikó...
Kínai tempó: 5 hónap után kap új generációt a BYD Seal 07
Egyre többször hallunk riasztó számokat a kínaiak fejlesztési sebességéről. Már angol kifejezés is van rá, ami viszonylag elterjedt...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


