Ezt olvasta már?


A békéscsabai színház maszkokkal, az Egri Borműhely étkeztetési programmal segít

Számos kulturális és más szervezet ajánlja fel segítségét a koronavírus-járvány idején: a békéscsabai színházban maszkokat készítenek, az Egri Borműhely pedig az egészségügyi dolgozók étkeztetését támogatja.

A Békéscsabai Jókai Színház tájékoztatása szerint 100 darab mosható, fertőtleníthető maszkot adtak át a napokban a megyei jogú város önkormányzatának, hogy juttassák el a saját gyártású védőeszközöket a leginkább rászorulóknak. A teátrum jelezte, hogy ha szükséges, további maszkokat is gyártanak, és ahogy korábban felajánlották, a veszélyhelyzet idején a színház autói is a polgármesteri hivatal rendelkezésére állnak.

A kezdeményezés a Veszprémi Petőfi Színházból indult, amelyhez már több teátrum is csatlakozott, hiszen szünetelnek az előadások, nem kell jelmezeket varrni, ki lehet használni a rendelkezésre álló kapacitást.

Az erejükön felül teljesítő egri egészségügyi dolgozókért fogott össze az Egri Borműhely és az Eger Lions Club. Az egyesület borászai összesen 1552 palack bort ajánlottak fel, hogy ezeknek az árából finanszírozzák az 1552 elnevezésű programot, amelynek segítségével támogatják a kórházakban és a mentőállomáson dolgozók étkezését, hogy ők a betegekre tudjanak koncentrálni.

Adományozó lehet bárki, aki vásárol az 1552 felajánlott borból, palackonként egységesen 2000 forintos áron. A cél teljesítéséhez bármilyen összeggel hozzá lehet járulni, de palack minimum 2000 forintnyi adományonként vehető át, a vírusfertőzés levonultával.

A borok értékesítéséből várhatóan befolyó mintegy 3 millió forint mellé várják a további felajánlásokat is - közölte a szervezet az MTI-vel.

 







0
0

hírek innen, onnan

Csodát tesz a vérkeringéssel ez a 7 étel – A vérrögképződés kockázatát is csökkenthetik

Mutatjuk, melyik 7 zöldséggel és gyümölccsel javíthatod a vérkeringésedet, csökkentve a vérrögképződés kockázatát is.

Gyerekfelügyelet ingyen, a közösség erejével: így működik a Mamasitter app

A Mamasitter közösségi gyerekfelügyelet megálmodójával, Faludi Orsolyával beszélgettünk.

Kommentháborút robbantott ki ByeAlex új szettje: nem a kockás hasa miatt kapta az ívet

ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.

Bukik az MNB: eladhatatlan 3 luxusingatlanja, a lőtéri kutyának se kell

Menekülőáron sem tudja eladni az MNB a Matolcsy György elnöksége alatt beszerzett 3 luxusingatlant.

Dömsödi Gábor újra Pásztó polgármestere lehet

A legendás tévés műsorvezető Dömsödi Gábor ismét Pásztó polgármestere lehet, indul az időközi választáson.

Édesapja sírjához sietett Jaksity Kata, amikor a minisztériumban kinevezték sajtófőnöknek – így él most a korábbi műsorvezető

Jaksity Kata maga sem gondolta, hogy egyszer a politika területén dolgozik majd. A korábbi képernyős műsorvezető ma már a háttérben...

Mutatjuk, milyen idő vár ránk péntekig: marad a 30 fok körüli hőség

A következő napokban szinte változatlan időjárásra számíthatunk, ugyanis számottevő csapadék továbbra sem valószínű, a...

Alkotmánybíróság elé kerülnek a Fidesz beadványai, Sulyok Tamás leváltása is terítéken lesz

Teljes ülésen tárgyalja az Alkotmánybíróság csütörtökön a legutóbbi alaptörvény-módosítások egyes rendelkezéseinek...

Szerdai napfogyatkozás: Szabó Norton csillagász figyelmeztet, és elmondja, hol mennyire látni

Augusztus 12-én napnyugtakor Magyarországon is látható lesz a napfogyatkozás, igaz, csak részlegesen. Ezt követően is érdemes majd az eget...

Cristiano Ronaldo esküvői fotója: 10 év és 5 gyerek után feleségül vette Georgina Rodríguezt

Cristiano Ronaldo egy szűk körű szertartáson vette feleségül kedden a portugáliai Cascaisban Georgina Rodríguezt.

8 jel, hogy mást mondanak a szemébe, mint a háta mögött

Szemtől szemben kedves, egyetért önnel, támogatásáról biztosítja, mégis rendszeresen az az érzése, hogy valami nincs rendben?...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

0