A bizonytalanság, a csődveszély és a megszorítások éve jön
A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök keddi országértékelő beszédéből az derült ki, hogy 2012 a bizonytalanság, az "állandó csődveszély és a kíméletlen megszorítások éve lesz". Vona Gábor erről szerdán beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta: a beszéd gazdasági és társadalmi részéből számára az világlott ki, hogy a Fidesz "gazdaságpolitikai eszközökkel társadalmi kurzusépítést folytat", vagyis gazdasági intézkedésekkel kedvez egy bizonyos társadalmi rétegnek és próbálja ezeket az embereket magához kötni. Vona Gábor szerint ennek a bizonyítéka az is, hogy bár a miniszterelnök elismerte, hogy az egykulcsos adó az alsóbb rétegeknek nem kedvez, mégis kitart mellette.
A munkahelyteremtéssel kapcsolatban a Jobbik elnöke felháborítónak nevezte, hogy a kormánynak a közmunkaprogramon kívül - amely egyébként "jó és fontos" lépés - még az ígéretek szintjén sincs más megoldási javaslata az ország egyik legfontosabb problémájára. Az ellenzéki pártelnök úgy véli: Orbán Viktor legfontosabb üzenete a beszédben a költségvetési szigor melletti kiállás volt, amely Vona Gábor szerint a közelgő uniós és valutalappal folytatott tárgyalások eredményét, vagyis a megszorításokat készítik elő.
Hozzátette: ennek jele az is, hogy a gazdasági szabadságharc kifejezés egyszer sem hangzott el a beszédben, vagyis a kormányfő "most olyan békét akar kötni, amelynek feltételei rosszabbak, mint amikor a kormány átvette az ország irányítását" - fogalmazott Vona Gábor. A jobbikos politikus ugyanakkor hiányolta a beszédből a kormány saját felelősségének tisztázását a kialakult helyzetben, valamint az "euro-paktummal" kapcsolatos kormányzati álláspontot is.
mti

- A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel
- A kiszámíthatóság a jó állam célja
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- A kormány ötmilliárd forinttal támogatja az óvodafejlesztést az ÚSZT-ben
- Három magánnyugdíjpénztár esetében 9 feljelentés
- Tartotta árfolyamát a forint kedd reggel
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Balesetveszélyes extrém biciklisek a Mecseken
- Összefogás a dunakeszi családért


