A költészet napja - Megkezdődött a Versmaraton
Megkezdődött a hetedik Versmaraton kedd délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, ahol a költészet napja alkalmából 12 órán keresztül kortárs költők szavalják verseiket. - Pécsi Napilap -
A felolvasást élőben követő Kossuth Rádió csatornaigazgatója, Mucsányi Marianna a megnyitón hangsúlyozta: a közmédia fontosnak tartja, hogy kiemelkedő szerepet vigyen a hagyományainkat, jelenüket meghatározó kulturális értékek bemutatásában.
Bár sokan siratják a verset, az irodalmat, elég, ha felidézzük, hogy Arany János A walesi bárdok című műve eredetileg 1800 példányban jelent meg, míg Lackfi Jánosnak ma mintegy 39 ezer követője van a közösségi médiában - mutatott rá Mucsányi Marianna.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke elmondta: az idén ünnepelt Arany János-emlékév alkalmat ad arra, hogy április 11. mellett az egész év egy kicsit a költészetről szóljon, nem csupán a költők, hanem az olvasók, a tanárok és diákok számára is.
A Személyesen a vers mottót viselő esemény a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent Az év versei 2017 antológia élő bemutatója. A kötetet szerkesztő Zsille Gábor József Attila-díjas költő, szerkesztő az eseményen kiemelte: a költők elkezdtek visszatalálni a kötött formákhoz, az avantgárd lecsengése után elkezdett újra klasszicizálódni a magyar költészet.
Az antológiában szereplő 103 szerzőből 65 személyesen szavalja legfrissebb költeményeit a maratoni felolvasáson, többen pedig telefonon jelentkeznek be. A versfolyamot a közmédia irodalmi műsorvezetői által vezetett rövid beszélgetések szakítják meg a felolvasó költőkkel.
Személyesen olvassa fel a kötetben szereplő verseit mások mellett Szentmártoni János, G. István László, Serfőző Simon, Falusi Márton, Lackfi János, Térey János, Filip Tamás, Mezey Katalin, Terék Anna, Géczi János, Kukorelly Endre és Rónai-Balázs Zoltán is.
Szintén szerepel a Versmaratonon Murányi Zita, Székelyhidi Zsolt, Marno János, Kalász Márton, Szőcs Géza, Végh Attila, Kodolányi Gyula, Tornai József, Horkay Hörcher Ferenc, Makkai Ádám, Simon Adri, Ughy Szabina és Lezsák Sándor.
A helyszínen ingyenesen hallgatható Versmaraton élőben követhető a mediaklikk.hu és hirado.hu internetes oldalakon keresztül is. A 12 órás felolvasás a Magyar Napló, a Magyar Írószövetség és a közmédia közös szervezésében valósult meg.
hírek innen, onnan
Sokküllős felnit szeretnél? Elő a szögekkel!
Meglepően jól néz ki a végeredmény.
Lamine Yamal bombagólt lőtt, két meccset is elhalasztottak a La Ligában
Nem okozott gondot a Barcelonának a Mallorca legyőzése.
A Fradi elintézte az Újpestet, a tabella élére állt
A zöld-fehérek veretlen sorozata már 33 meccs óta tart a lilák ellen.
Gelencsér Tímea lett az Újratervezés új arca – Szabó Zsófi egyetlen mondattal zárta le a korszakot
A TV2 csütörtökön jelentette be, hogy az egykori szépségkirálynő veszi át a stafétát a nehéz sorsú családokat segítő produkcióban....
Radikális agrárfordulat a Tisza Párttól: olcsóbb élelmiszer és a családi gazdaságok megmentése a cél
A párt a gazdatársadalom elöregedését a birtokátadási támogatások erősítésével orvosolná. Emellett visszaállítanák a...
Használja ki: nem kell visszafizetni a CSOK-ot ebben az esetben – A legfontosabb kivételek
Vannak kivételek.
Akár 90 millió forint a jövő gazdáinak: minden, amit a most induló fiatal gazda pályázatról tudni kell
Ez tényleg ingyenpénz? Nem egészen.
Muskátli felébresztése februárban – metszés, átültetés, fényre szoktatás
A teleltetett muskátli februári felébresztése három kulcslépésen múlik: metszés, átültetés, majd fokozatos fényre szoktatás....
Ez is ritka: Donald Trump nyíltan kiállt egy felvásárlás mellett
Donald Trump amerikai elnök szombaton nyilvánosan kiállt a Nexstar Media és kisebb riválisa, a Tegna tervezett egyesülése mellett.
Szerencsehozó tárgyak a Tűz Ló évre – Melyiket választjuk?
A szerencsehozó tárgyak segítenek minket a Tűz Ló évében.
Látszatkapcsolatokba kényszerítették a színészt: titkolnia kellett, hogy a férfiakat szereti
Óriási árat fizetett a hírnévért a múlt század egyik nagy sármőrje, Tab Hunter: élete nagy részében szerepet kellett játszania a...
„Szia! Sürgős, a főnök mondta…” – így csapnak le az online csalók
Új frontot nyitottak a kiberbűnözők.
Sport
Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”
Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.
Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék
Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.
Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján
Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”
„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak
Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
Leonardo DiCaprio barátnője volt a téli olimpiai megnyitó sztárja
Már három éve elrabolta a színész szívét.
Sokszor leírták, kiröhögték, megalázták, most mégis ő nevethet a végén
És épp a korábbi legsúlyosabb „bántalmazója” ellen érhet révbe.
Bulvár
„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.
Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett
Olyan baki történt Szombathelyen, ami után azonnal menteni kellett a menthetőt.
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.
Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek
Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.
Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad
Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.
Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig
A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.
Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Nyakon öntötte benzinnel, majd felgyújtotta osztálytársát egy nyolcadikos orosz kislány
A megtámadott diák testének legalább 30 százaléka megégett.
Figyelmeztet a Nébih: mostantól tilos ilyet hazahozni külföldről
Komoly veszély fenyegeti Magyarországot, a Nébih ezért döntött a tiltás mellett.
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte
Orbán Viktor elszólta magát, egyetlen mondatával mindent elárult saját magáról, az elemzők rájöttek a valódi személyiségére
A gyanútlan nosztalgiázás közben kicsúszott egy olyan félmondat, amely rávilágít a miniszterelnök elrejtett énjére.
„Ordítani tudnék”: sokkoló gázszámlát kapott egy nyugdíjas
Egy nyugdíjas megkapta a háza fűtéséről szóló számlát. „Ordítani tudnék”

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


