Ezt olvasta már?


A mohácsi csata emléknapján bemutatják az ütközet kutatásának tudományos eredményeit

A mohácsi csata emléknapján, augusztus 29-én könyvbemutatót tartanak a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szervezésében a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban.

Az eseményen a "Mohács 1526-2026. Rekonstrukció és emlékezet" című kutatási programban megjelent könyvsorozat köteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők - tájékoztatta a BTK az MTI-t.

"A kutatási program három éve alatt megjelent számos tanulmány és kötet alapjaiban változtatja meg ismereteinket a csatáról és annak elő- és utóéletéről" - olvasható a kutatóközpont közleményében.

Az összegzés szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiválósági programja keretében a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban (BTK) és a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) működő kutatócsoport munkájának köszönhetően egyrészt számtalan forrás került elő, melyek új megvilágításba helyezhetik a csatáról eddig megrajzolt képet, másrészt több tanulmánykötet járja végig a kulturális-tudományos emlékezet gazdag történetét, az európai államok összehasonlító hadügyét és hadseregeinek erejét, a dinasztikus kapcsolatokat, valamint a mohácsi csatatáj történeti-földrajzi értelmezését.

A megjelent Mohács-rekonstrukciók öt különböző történetet mesélnek el: hol a Duna, hol a fegyverek, hol egy rejtélyes kézirat, hol az izgalmas és ellentmondásos emlékezettörténet, hol pedig az 1526-os év eseményei kerülnek a középpontba.

A kiadványok között a Fodor Pál, a BTK főigazgatója és Varga Szabolcs tudományos munkatárs szerkesztette Több mint egy csata: Mohács - Az 1526. évi ütközet a magyar tudományos és kulturális emlékezetben című kötet végigjárja azt a történetet, hogyan vált Mohács önmagán túlmutató jelentéstartalommá. Így megismerhetik az olvasók a Jagelló-kor régóta várt rehabilitációját, a korabeli bűnbakképzés és propaganda egymásból táplálkozó narratíváját, a csata képi ábrázolásainak jelentőségét, valamint az 16-18. századi irodalmi kultuszok, a zene-, a néprajzi, az eszme- és a hadtörténeti értelmezések újragondolását. Ehhez kapcsolódik a 16. századi Európa és Oszmán Birodalom nagyívű hadtörténeti bemutatása, amely átértékeli az eddigi kutatások eredményét és tragikusan egyértelművé teszi a magyarok esélytelenségét.

Az Új korszak határán - Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában című kiadványban a szerkesztő Fodor Pál oszmanista és társa, B. Szabó János hadtörténész újrafogalmazza az eddigi ismeretket az európai hadtörténetről.

A B. Szabó János és Farkas Gábor Farkas szerkesztette Örök Mohács - Szövegek és értelmezések című szöveggyűjtemény pedig mintegy ezer oldalon, rengeteg új forrással gazdagítva mutatja be Mohácsot, a csata közvetlen előzményeit és utóéletét, az emlékezet műfaji szempontból változatos, komplex képét, valamint az elmúlt 150 év tudományos diskurzusát és a hozzá kapcsolódó mitológiát.

A közlemény szerint egy felfedezésnek köszönhetően 90 év után előkerült I. Ferdinánd magyar király udvari történetírójának töredékben fennmaradt történeti munkája, mely most már magyarul is olvasható a Kasza Péter szerkesztésében megjelent Caspar Ursinus Velius: Lajos király vereségéről és haláláról - Egy elveszettnek hitt beszámoló a mohácsi csatáról című kötetben.

A Mordortól Mohácsig - A mohácsi csatatáj történeti-földrajzi kutatása című kötet tanulmányai a Mohácsi-sík és környéke geomorfológiai viszonyairól, vízrajzáról, a középkori településhálózat vizsgálatáról, az ütközet helyszínének földrajzi és környezeti jellemzőiről, a Törökdomb jelentőségéről, valamint kutatásának régészeti eredményeiről szólnak.

Fodor Pál és szerkesztőtársa, Varga Szabolcs Egy elfeledett magyar királyi dinasztia: a Szapolyaiak című kötetének tanulmányai újonnan feltárt források alapján tekintik át a dinasztia 15. század végi felemelkedését és új megközelítésben mutatják be I. János király életének az erdélyi vajdaságtól a királyságig vezető útját, majd 1526 után az általa uralt, két világhatalom közé szorított ország különleges helyzetét.

A közlemény szerint a Máté Ágnes és Oborni Teréz szerkesztette Isabella Jagiellon, Queen of Hungary című kötet pedig Jagelló Izabella, az alig húsz évesen özvegyen maradt magyar királynő uralkodását érintő új kutatási eredményeket tárja a nemzetközi közönség elé.







0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0