A németek szerint Wolf Kati a legjobb
A német rajongók és rádióhallgatók szerint a magyar dal, a What About My Dreams? (Szerelem, miért múlsz?) a legjobb az idei düsseldorfi Eurovíziós Dalfesztivál indulói között.
A dortmundi rádió műsorvezetője Wolf Kati péntek délutáni sajtótájékoztatóján közölte az énekesnővel a hírt, és át is adta neki a szavazás nyertesének járó különdíjat. Az közleménye szerint az Eurovíziós Dalfesztivál magyar csapata túl van második düsseldorfi próbáján. A Magyar Televízió pénteken 21.40-től hatvanperces műsorban mutatja be a felkészülés folyamatát, a műsorban több korábbi induló is megszólal.
A "popzene Európa-bajnokságán" 43 nemzet vesz részt. Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyság énekesének biztos helye van a május 14-i döntőben, a többi ország versenyzőjének - köztük Wolf Katinak - először a május 10-i és május 12-i elődöntőben kell megmérkőznie. A magyar énekesnő május 10-én tizenötödik előadóként énekli el What About My Dreams? (Szerelem, miért múlsz?) című dalát. A Magyar Televízió az elődöntőket és a döntőt is élőben közvetíti.
Az idei, 56. Eurovíziós Dalfesztivált azért rendezheti Németország és az NDR német közszolgálati televízió, mert tavaly Lena Meyer-Landrut győzött Satellite című dalával Oslóban.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar énekes először 1994-ben vett részt: Bayer Friderika Dublinban negyedik lett. 1999 és 2004 között nem volt magyar induló, Magyarország 2005-ben a NOX nevezésével "tért vissza" a versenybe. 2006-ban ismét magyar résztvevő nélkül zajlott a megmérettetés, 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett. 2008-ban - vitatott körülmények között - nemzeti döntő keretében Csézy kapott lehetőséget a részvételre. Legutóbb 2009-ben - miután két énekes is visszamondta különböző okok miatt a jelöltséget - Ádok Zoltán képviselte Magyarországot Tánclépés című dalával, ám nem jutott a döntőbe.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a versenyt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervezi. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben indult kanadai Céline Dion.
Forrás:hvg.hu
hírek innen, onnan
Nyolcan meghaltak két egymást követő balesetben az M1-esen Győr közelében
Előbb egy teherautó ütközött munkagépnek, majd egy kisbusz hajtott bele az előző baleset miatt álló teherautóba.
Két súlyos baleset is történt az M1-es autópályán, összesen nyolcan haltak meg
Magyar Péter részvétét fejezte ki a kormány nevében.
TikTokon gazdagodó, népszerű influenszereket csípett meg a NAV
Több milliós bevételeket titkoltak el.
Négy és fél éves csúcson a forint
Az iráni béke hírére nagyot erősödött a forint az euróval szemben. 353 alá is leszúrt az árfolyam, ezzel pedig 2022 februárja óta nem...
Lemondott Pásztó fideszes polgármestere: ez áll a döntése hátterében
Farkas Attila, Pásztó polgármestere csütörtökön bejelentette lemondását. A városvezető elmondta, hogy döntését kizárólag...
Két népszerű tiktoker akadt fenn a NAV szűrőjén: a gyerekeik számlájára utaltatták a bevételeiket
Nem fizettek adót sem.
Magyar Péter: Őszinte részvétemet fejezem ki az M1-esen történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának
A sérülteknek jobbulást kívánt a miniszterelnök.
Török Gábor: Ami Magyar Péter jutalomjátékának indult, mostanra nagy kockázat lett
A politológus Sulyok Tamás alkotmánybírósági beadványát elemezte. Az államfő azután lépett, hogy a Magyar Péter által szabott...
Felszólítást kaphatnak a telekomosok: sok pénzt bukhatsz, ha reagálsz rá
Újabb csalási mód terjed az interneten, amely a Magyar Telekom ügyfeleit veszi célba. A szolgáltató nevében küldött üzenetben azonnali...
„Egy mexikóitól nem várhat mást.” – fontos leckét kaptunk Manhattan felhőkarcolóinak lábainál
Itt az idő, hogy megtörjön a 40 éves átok.
Kamionról zuhantak az útra a kaptárak: méhek ezrei szabadultak ki egy iskola mellett
A hatóságok figyelmeztették az autósokat, hogy húzzák fel az ablakokat.
A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket
Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"
"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


