Ezt olvasta már?


A pályakezdőknek a munkahelyválasztásnál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb egy felmérés szerint

Magyarországon a munkahely választásánál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező a pályakezdő fiatalok számára, akiknek a nettó bérigénye jelenleg átlagosan 379 000 forint, 17 százalékkal magasabb a tavalyinál - közölte a Zyntern.com az idei felmérése eredményei alapján az MTI-vel.

A magyarországi állásportál hatodik alkalommal végezte el "A Nagy Pályakezdő Kutatását", amelybe a 16-28 éves korosztályból 3000 embert vontak be. Budapestiek adták a válaszadók 65, vidékiek pedig a 35 százalékát, 40 százalékuk férfi, 60 százalékuk nő volt. A felmérésben olyan kérdésekre keresték a választ, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a pályakezdők a munkahely választásánál, mekkora a nettó fizetési igényük, és milyen munkáltatókat találnak vonzónak.

A válaszok szerint a megkérdezettek számára a munkahelyválasztás szempontjainál a versenyképes fizetést a teljesítmény elismerése és a jó csapatban való munkavégzés követte. A pályakezdők azt is szem előtt tartják, ha biztosított számukra a fejlődési és karrierlehetőség, valamint, ha egy munkáltató megbízható és stabil.

Arra is rámutattak, hogy 20 százalékos szakadék van a férfi (423 800 forint) és a női (351 800 forint) fizetési igények között. Ez az arány nem változott az előző évhez képest. A fővárosi és vidéki válaszadók nettó fizetési igénye között nem tapasztaltak jelentős különbséget: előbbiek átlagos bérigénye 381 000 forint, míg utóbbiaké 374 000 forint volt.

A szakterületi bontásból kiderült, hogy a legmagasabb átlagos fizetési igényeket a mérnöki (440 000 forint), az IT/technológiai (430 000 forint) és az államtudományi (383 000 forint) területen fogalmazzák meg a válaszadók. Ezzel szemben a legalacsonyabb igényei az agrár- (335 000 forint) és a bölcsészettudományi (329 000 forint) területen tanuló és dolgozó fiataloknak voltak.

A munkáltatói típusok vizsgálatánál megállapították, hogy a pályakezdők 71 százaléka szívesen dolgozna nemzetközi nagyvállalatnál, 55 százalékuk kis- vagy középvállalatnál, 52 százalékuk pedig hazai nagyvállalatnál. Az állami szektorban a fiataloknak csupán a 15 százaléka gondolkodott.

Hozzátették, a nemzetközi nagyvállalatok népszerűségét az is indokolja, hogy a kutatásban részt vevő fiatalok 47 százaléka tervez a következő 5 évben külföldön munkát vállalni.

A közlemény szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is megkérdezték a pályakezdő fiatalokat, hogy mely munkaadókat tartják a legvonzóbbaknak. Ezt a rangsort a Robert Bosch Kft. nyerte, második helyen a Magyar Telekom Nyrt., harmadikon az OTP Bank Nyrt. végzett.

A Zyntern.com újgenerációs álláshirdetési platform célja, hogy olyan felületet teremtsen felhasználóinak, amelyen keresztül könnyedén megtalálják egymást a karrierjük kezdetén álló Y és Z generáció fiataljai, valamint a gyakornoki és frissdiplomás lehetőségeket kínáló cégek.

 

MTI

 

 

 







0
0

hírek innen, onnan

Zuckerbergék szuperintelligenciát hoznának létre

Mark Zuckerberg Meta-vezér szerint a mindenki számára hozzáférhető digitális szuperintelligencia lesz az emberiség történetének egyik...

Haldoklik a Zagyva, elkeserítő természeti katasztrófa következett be

A ZagyvaMENTIk civil-szakmai szövetség szerint totális kudarc az eddigi vízgazdálkodás.

Megvan Magyarország Tortája 2026-ban, a Bíborfehér fantázianevet kapta

Baconös vagy kápia paprikás is lehetett volna, de végül az erdei gyümölcsös nyert.

A múzeumok is új biztonsági kihívásokkal szembesülnek

A műkincslopások világszerte egyre szervezettebbé váltak, miközben a múzeumoknak egyszerre kell nyitottnak maradniuk a látogatók előtt,...

Miért szakítanak félbe egyesek beszélgetés közben? A pszichológia megadja a választ

Biztosan mindannyian találkoztunk már olyan emberekkel, akik egyszerűen képtelenek végighallgatni, amit mondunk. Még be sem fejeztük a...

Reform vagy puccs? – Török Gábor ugyanazt a módszert látja Baka és Sulyok eltávolításában

Török Gábor szerint a Fidesz és a Tisza ugyanazt az alkotmányos eszközt ítéli meg ellentétesen attól függően, hogy saját vagy...

Megemelik a vízszintet Paksnál, vizsgálat a mentőknél, szabálytalan lefoglalás a Fidesznél – Newscast

Hatmilliárd forintos beruházásról döntöttek a paksi kihelyezett kormányülésen szerdán. Nem volt szabályos a Fidesz-szerverek...

Ilyen nyárias idő lesz, az is kiderült, meddig nem jön változás

Csütörtökön sem változik az idő, meleg lesz, de legalább nem iszonyú hőség – viszont az aszály és a tovább apadó Duna marad.

Rá se ismerni a Csillag Születik gyerek győztesére: 30 évesen irtó sármos pasi

László Attila nyerte meg a Csillag Születik harmadik évadát, októberben jelenik meg az első könyve.

Brutális kozmikus kataklizma nyomait tartod a kezedben, amikor a telefonodat fogod

A tárgyak, amiket nap mint nap megérintesz, egy olyan pusztító univerzum nyomait őrzik, ahol a legdurvább szörnyetegek hozták létre a...

Ransom Canyon 2. évad: visszatérnek a kedvencek, de az új szereplők mindent felkavarnak

Nyolc új epizóddal folytatódik a Netflix egyik legszenvedélyesebb vidéki drámája, és a rajongók örülhetnek: a Ransom Canyon második...

Ezek a kútfúrás szabályai 2026-ban: tévedés azt hinni, 50 méterig bármit lehet

Kútfúrás szabályai 2026-ban: nem elég önmagában az 50 méteres határ. A telek besorolása, az első vízzáró réteg és a felhasználás...

0

Sport

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Teljes a csalódás, lemond magyar tehetségéről az FC Barcelona, hiába mutatkozott be a magyar válogatottban is

Yaakobishvili Áron maradna Spanyolországban, kiderült, melyik klub jelentkezett be érte.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult

Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra szorult és a kezdőcsapatba kerülésért harcol.

Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister

Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.

Varga Barnabás hagyta ki egyedül a tizenegyest, az AEK Athén elbukta a Szuperkupát

A görög klub új igazolása, Vitális Milán nem lépett pályára.

Milák Kristóf hosszú évek után megtörte a csendet és újra megszólalt

Kós Hubert már minden címet birtokol 200 háton.

A Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az egyik csapatot az NB III-ból

Már a bajnokság első két fordulójára sem álltak ki.

0
0

Bulvár

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.

Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld

Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.

Segédmunkás lett a TV2 ünnepelt sztárja: már 3. hónapja építkezésen dolgozik

A TV2 sztárja, Bódi Megyer három hónapja dolgozik építkezésen.

Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán

Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.

Amit Tóth Vera mond Tóth Gabi friss botrányáról, az túlmutat mindenen

Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.

Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából

A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím

0