Ezt olvasta már?


A pécsi virológusok összefoglalták, mit érdemes tudnunk a covid-vakcinákról

Hasznos összefoglalót készített a pécsi virológia a vakcinákról. A Facebookon közzétett posztjuk általában is foglalkozik a védőoltások típusaival, hatásmechanizmusukkal és kockázataival, de persze kiemelten foglalkozik az éppen aktuális kérdéssel, a most engedélyezett, illetve az engedélyezés küszöbén álló covid-vakcinákkal.

 

Előfeltevésként arról írnak, hogy az orvostudomány történetében a vakcinák már bizonyítottak, csak ezek segítségével lehetséges csökkenteni egy vírusfertőzés terjedését, vagy teljesen kiírtani egy kórokozót, bár az utóbbi eddig csak a feketehimlővel sikerült. Ezután kitérnek arra, hogy mit várhatunk el egy vakcinától. Mint írják, már az is nagy győzelem, ha egy védőoltás csupán a súlyos megbetegedéseket védi ki, hát ha még a vírus átadási képességét is csökkentve a járványt is el lehet fojtani vele.

Mint írják, jelenleg még számos kérdés nyitott. Ilyen például a hatástartósságé, már csak azért is, mert a leghosszabb ideje tesztelt vakcinákról is korlátozottak e téren az ismereteink. Abból, hogy például a Moderna mRNS-vakcinájánál a vizsgálati idő három hónapja alatt stabil immunválaszt mértek, az első eredményeket biztatónak ítélik meg. Arról sincsenek még megfelelő ismereteink, hogy a vakcinák csökkentik-e a vírus terjedését. Illetve kérdés még, hogy két, amúgy kiemelten veszélyeztetett csoport, a 65 évesnél idősebbek, illetve a kórosan elhízottak (40-es BMI felettiek) esetén is ugyanolyan hatásosak-e a vakcinák. Ez azért kérdés, mert a klasszikus technológiával készült védőoltások esetén ismert jelenség, hogy kevésbé hatnak az idősekre és az elhízottakra. Mint írják, e tekintetben biztatók az új típusú vakcinával végzett tesztek, mert ezek ebben a két csoportban is hasonló erősségú immunválaszt váltottak ki.

Hagyományos technológiák

Hogy mi az eltérés a klasszikus és az új típusú vakcinák között? Az előbbiek évtizedek óta ismert és kipróbált technolóviával készülnek, vagy a teljes vírust, vagy annak valamely fehérjéjét használva. Ahogy az előnyeik, úgy a hátrányaik is rég ismertek: ezek előállításakor gyakran van szükség ún. adjuvánsra, amit az immunitás fokozásához használnak, mert magában a vakcina nem vált ki elég hangsúlyos választ. A legtöbb ilyen oltás esetén mellékhatást ezek az adjuvánsok válthatnak ki.

Ilyen hagyományos vakcina például a kínai Sinovac és Sinopharm, vagy az amerikai Novavax.


Új típusú védőoltások

Az új típusú vakcinák, mint a Moderna és a Pfizer/BioNTech mRNS alapú vakcinája más technológiával készül. Ezekhez nincs szükség elölt vírusra, vagy vírusfehérjére, csupán a vírus genetikai kódjára. A vírusfehérjét aztán már a szervezet állítja elő a bejuttatott gén utasításai alapján. Tehát kb. az történik, mint egy fertőzéskor, csak a szervezetünk ebben az esetben nem magát a vírust, csak annak egy fehérjéjét állítja elő. Ez elég az immunválasz kiváltására úgy, hogy közben megbetegedés kockázata nincsen.

Hasonló elven működik két másik vakcina, az orosz Szputnyik V, illetve az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinája is, bár ezek a gén bejuttatására egy működőképes, ám ártalmatlan vírust használnak, ezt nevezik vírus vektor technológiának.

Az eddigi tesztek alapján ezek a rendkívül gyorsan kifejleszthető vakcinák nagyon hatásosak, úgy is, hogy adjuvánsra sincs szükségük, ezek hiánya pedig egy sor ismert mellékhatástól megkímélhet. Hátrányuk, hogy teljesen új, korábban nem alkalmazott technológiát használnak, vagyis leginkább semmit se tudunk hosszú távú hatásaikról. Az azonban már az eddigiek alapján tudható, hogy a hagyományos vakcináknál erősebb oltási reakciót váltanak ki: gyakoribb a kellemetlen lokális pirosodás, az oltással összefüggő rövid láz, írják.

444.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0