Ezt olvasta már?


A rákoshegyiek mielőbbi beavatkozást várnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésével kapcsolatban

Legalább a hatályos jogszabályok betartását, de leginkább további repülési korlátozásokat követelnek a főváros XVII. kerületének a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fel-és leszálló gépeinek zajára panaszkodó lakosai. Az ügyben csütörtök este tartottak lakossági fórumot.

Riz Levente (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere nyitó beszédében a légiközlekedéssel kapcsolatos legnagyobb probléma forrásának a kettes kifutópályát nevezte. Mint ismertette, ez 1,6 kilométerre esik Rákoshegy "100 éve lakott" településrészétől és a nyolcvanas években jogszabálysértő módon építették, ugyanis az akkori rendelet 5 kilométeres védőtávot írt elő, amelyet nem vettek figyelembe. A lakossági tiltakozás eredményeként a pálya működtetését 1984 és 1997 között átmenetileg megszüntették, a korlátozás azonban ezt követően megszűnt - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy 2004-ben kormányrendeletben szabályozták a használat módját. Mint mondta, a városrész minimális célja, hogy ezt a jogszabályt betartsák, ez ugyanis kimondja egyebek mellett, hogy csak hétköznap, reggel 8 és este 10 óra között lehet használni a kifutópályát, és a 10 tonnát meghaladó gépek egyáltalán nem használhatják. Riz Levente a lakosokkal egyetértésben elmondta, hogy ezt az előírást folyamatosan megsértik, vannak éjszakai és hétvégi gépek, valamint 400 tonnás járatról is beszámoltak a fórumon. A városrész vezetője "nonszensznek" tartotta, hogy a jogszabályok betartásáért kell küzdeni. Szólt arról is, hogy a zajértékszámítás módja nem felel meg az ott élők érdekeinek, mert nem az egyedi zaj szintjét számolják, hanem átlagértékeket, holott a fel- és leszálló gépek lehetetlenné teszik a nyugodt alvást. A polgármester kifogásolta, hogy nem vetnek ki légi közlekedési bírságot, ezt például a tiltott időszakban való repüléskor lehetne alkalmazni. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az így keletkező összeget helyben, a hatást elszenvedők használhatnák fel, például ablakcserére. Bírálta azt, hogy a légitársaságok által fizetett zajvédelmi díjat a Budapest Airport kapja meg zajvédelmi célokra, a tapasztalat azonban az - mondta -, hogy a 3-400 millió forintos bevételnek nincs nyoma a térségben. Hozzátette, hogy ebből az önkormányzatok szeretnének részesedni és a pénzt zajszintet csökkentő beruházásokra fordítani. Riz Levente kitért a reptér üzemeltetőjének fejlesztési elképzeléseire is, amelyek megvalósítása forgalomnövekedéssel járna, de álláspontja szerint a lakosok számára így is elviselhetetlen a helyzet, "nem lehet örökké nemzetgazdasági szempontokra hivatkozni és az emberi tényezőt figyelmen kívül hagyni".

Több felszólaló lakos azt mondta, hogy a gépek által kibocsátott üzemanyag légzőszervi megbetegedést okoz, és azt kérték, hogy legyenek rendszeres egészségügyi szűrések. Hangsúlyozták, hogy a fel- és a leszálló gépek által okozott zajszint már-már elviselhetetlen. Házaik elértéktelenedtek - panaszolták, és többen is sürgették, hogy Budapest Airport vásárolja meg azokat, hogy a kapott pénzből új ingatlanhoz juthassanak.

Szó volt arról is, hogy több eljárás is folyamatban van, amelyeket az önkormányzat a lakosokkal közösen indított a Budapest Airport ellen, a felszólalók az eljárások felgyorsítását sürgették.

A fórumon Szarvas Gábor, a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport környezetvédelemért felelős igazgatója azt mondta, tisztában vannak a rájuk háruló felelőséggel, és beruházásokkal igyekeznek csökkenteni a zajterhelést.

A Budapest Airport szerdán közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a XVII. kerület érintett ingatlanjainak "passzív akusztikai védelmével" befejezte négy éve megkezdett zajszigetelési programját. Mint írták, az önkéntes zajszigetelési program során a zajterhelésnek legjobban kitett, a repülőtérrel szomszédos ingatlanok hálószoba ablakain végeztek zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyeztek el a helyiségekben annak érdekében, hogy nyáron, csukott ablakok mellett is biztosított legyen a szellőzés és a pihenés

 

mti







0
0

hírek innen, onnan

Kamion gázolt halálra egy idős gyalogost Szentendrén

A rendőrség szakértők segítségével, büntetőeljárás keretében vizsgálja a balesetet.

Nagy fordulat jön a munkaerőpiacon: Dani Rodrik szerint teljesen átalakul a dolgozók élete

A gazdaságpolitika legfőbb feladata a biztonságot és méltóságot nyújtó munkahelyek megteremtése, amely alapvető fontosságú a...

Debrecen Economic Forum: Ez vár ránk az euróbevezetés útján

Javult Magyarország kockázati megítélése, erősödött a forint, kedvezőbbek az inflációs folyamatok, és az euróbevezetés lehetősége...

Tisza-kormány: benyújtották a gigacsomagot, fontos lépés történt az uniós források ügyében

Szerdán hatályba lép a devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvény, miután kedd délután kihirdették a...

Siker a munkában, kudarc a szerelemben: A barátnőm mindent tud, mégis mindig rosszul választ

A magas IQ nem garantálja a boldogságot a magánéletben. Egy barátnőm példája megmutatja, hogyan lehet a sikeres karrier mellett mégis...

Hová tűntek a százmilliárdok? Vecsei H. Miklós megvédte a tisztségéről lemondó édesapját Lőcsei Lajossal szemben: "Az indulatok méltatlan helyre irányultak"

Vecsei Miklós június 4-én mondott le a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöki tisztségéről. A döntését a szervezet elnökségi...

Beadta a kormány a módosítót a tízmilliárd eurót érő uniós helyreállítási tervre

Az Európai Bizottság megkezdi a dokumentum értékelését, amelyet már júliusban elfogadhat a tagállami miniszterek testülete.

Nyolc év után talált rá a szerelem Marót Vikire – már az esküvő és egy közös gyerek is szóba került

Az énekesnő egy internetes applikáción ismerte meg új párját, akivel már egy közös nyaraláson is voltak Madeirán. A komoly jövőt...

Maszkos férfi ólálkodott Szegeden, videón a feltételezett betörési kísérlet

A kamerafelvételt a ház tulajdonosai osztották meg elővigyázatosságból.

A Fidesz–KDNP képviselői határozati javaslatban utasítanák el az uniós migrációs paktumot

A céljuk, hogy a kormány elutasítsa a paktum végrehajtását.

Pert vesztettek a fideszes propagandaoldalak, amik szexuális zaklatással vádolták László Imre DK-s politikust az önkormányzati választási kampányban

Többek között az Origo és a Pesti Srácok kiadójának is sérelemdíjat kell fizetnie a DK-s újbudai polgármesternek, ennek összege több...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0