Ezt olvasta már?


A számvevőszék felfüggesztette a DK költségvetési támogatását

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felfüggesztette a Demokratikus Koalíció (DK) költségvetési támogatását mindaddig, amíg a párt helyre nem állítja törvényes gazdálkodását és ezt dokumentumokkal nem igazolja - jelentette be a számvevőszék főtitkára csütörtökön, online sajtótájékoztatón.

Holman Magdolna az ellenzéki párt 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről szólva azt mondta, a DK nem igazolta az időszakról közzétett adatok valódiságát: pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette.

Közölte, a DK költségvetési támogatásának felfüggesztését azt követően függesztették fel, hogy a párt elnöke az ÁSZ korábban nyilvánosságra hozott jelentéstervezetre adott észrevételében elutasította a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását.

A főtitkár tudatta, a számvevőszék tájékoztatta a DK elnökét arról, hogy milyen dokumentumokkal kell igazolnia a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását, és amennyiben a DK ennek eleget tesz, az ÁSZ azonnal visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését.

Holman Magdolna kérdésre válaszolva kijelentette, a DK esetében nem dokumentumok hiányáról van szó, tehát a számvevőszék jelentésének semmi köze nincs a párt székházában történt tűzesethez. Elmondta, az ellenzéki párt közzétette a 2018-as pénzügyi kimutatását, majd az ÁSZ-nak azt jelezte, hogy nem tudja igazolni annak valódiságát.

Ugyancsak kérdésre elmondta, a DK-től nem 2017-2018-ra vonatkozóan kérnek adatokat, hanem jelenlegi dokumentumokkal kérik a törvényes működés igazolását.

Holman Magdolna alapvető jogállami érdeknek nevezte, hogy a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak, továbbá megfelelően elszámoljanak a saját tagságuknak is. Hangsúlyozta: az ÁSZ mindenben a törvényi előírások szerint, a jogállam védelméért, a törvényi előírások betartásáért jár el.

A főtitkár kitért arra is, hogy az ÁSZ több tanácsadó eszközzel támogatja a pártok gazdálkodásának szabályosságát: honlapján önteszteket hozott nyilvánosságra és konzultációs lehetőséget biztosított a pártok gazdálkodásáért felelős szakembereknek.

Úgy fogalmazott, az ÁSZ esélyt adott a DK törvényes, jogállami keretek közötti működésére a 2017-2018 közötti ellenőrzött időszakot követően is.

Azt mondta: a DK nem igazolta, hogy kizárólag a jogszabályban engedélyezett forrásokból gazdálkodott, és nem vett igénybe tiltott támogatást. A hiányosságok felvetik, hogy a DK a pénzügyi-gazdálkodási tevékenysége során a működési finanszírozását nem megengedett módon és nem törvényes forrásokból biztosította - tette hozzá.

Hangsúlyozta, a számvevőszék nem vette el a DK költségvetési támogatását, hanem időlegesen felfüggesztette annak folyósítását, mindaddig, amíg a párt törvényes gazdálkodását helyre nem állítják, és ezt dokumentumokkal igazolják is az ÁSZ-nak.

Holman Magdolna azt mondta: a DK gazdálkodását évek óta törvénysértések jellemzik, az ÁSZ célja ezek megszüntetése.

A DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban sem felelt meg a törvényi előírásoknak, a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során pedig az ÁSZ azt állapította meg, hogy a DK a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel - mondta.

Holman Magdolna megjegyezte, a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette a kampány során, ezért különösen fontos, hogy a párt gazdálkodása a jövőben megfeleljen a törvényi előírásoknak.

Az ÁSZ főtitkára közölte továbbá, hogy a felszámolás alatt lévő Együtt - A Korszakváltók Pártja 2017-2018-ban nem teljesítette a párttörvényben előírt elszámolási kötelezettségét.

Kifejtette, az Együtt a 2017-es pénzügyi kimutatását úgy tette közzé, hogy azt a párt erre jogosult döntéshozó testülete nem fogadta el, a 2018-as kimutatását pedig egyáltalán nem is hozta nyilvánosságra.

Holman Magdolna szerint a hiányosságok felvetik, hogy az Együtt a pénzügyi-gazdálkodási tevékenysége során a működési finanszírozását nem megengedett módon és nem törvényes forrásokból biztosította.

Benedek Mária felügyeleti vezető közölte, az ÁSZ - törvényi előírás alapján - kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. Ennek megfelelően 2020 első félévében hét párt és pártalapítványaik 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzése történik meg, amit további négy párt és pártalapítványaik 2018-2019-re vonatkozó vizsgálata követ - mondta.

Hangsúlyozta, a politikai élet tisztasága érdekében kiemelten fontos, hogy a demokratikus közhatalom gyakorlásában részt vevő és közpénzeket használó pártok a tevékenységüket befolyásolástól mentesen, csak a törvényileg engedélyezett forrásokból lássák el, illetve a gazdálkodásuk más szervezetek számára is példamutató legyen.

Benedek Mária elmondta, az ellenőrzés típusa minden párt esetében szabályszerűségi ellenőrzés, amely során az ÁSZ alapvetően azt értékeli, hogy a pártok által közzétett pénzügyi kimutatások a törvényi előírásoknak megfeleltek-e. A pártoktól beszerzett adatok hitelességét, teljeskörűségét és a dokumentumok meglétét az ellenőrzött által kiállított teljességi és hitelességi nyilatkozat garantálja - tette hozzá.

Kifejtette azt is, minden közpénzből működő szervezetnek, így a pártoknak is legalább nyolc évig biztosítaniuk kell a dokumentumok és adatok biztonságos megőrzését. A könyvvezetés során érvényesíteni kell a számviteli törvény előírásait, így a valódiság elvét is, ami azt jelenti, hogy a könyvekben rögzített és a pénzügyi kimutatásban szereplő tételeknek bizonyíthatóknak kell lenniük - hangsúlyozta Benedek Mária.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

FT: A Trump-kormány európai MAGA-párti agytrösztök támogatásával népszerűsítené a politikáját

A Financial Times forrásai szerint a Nigel Farage-féle Reform UK párt támogatása is tervben van.

Meglepő divat: kócos haj ma a trendi

Az utóbbi években a hajápolás hiperaktívvá vált. Mindenből a legjobbat... Végtelen savas samponok, fejbőrradírok, maszkok, ampullák…...

NB I: Küzdelmes meccsen, egy gól döntött az újoncok csatáján

Az utolsó percekben kiharcolt büntetővel nyert a Kisvárda a Kazincbarcika ellen a Fizz Liga 21. fordulójának nyitómeccsén.

Több százan kísérték utolsó útjára Tarr Bélát Budapesten

Több százan kísérték utolsó útjára Tarr Bélát, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt pénteken a Fiumei úti sírkertben. A...

Nem diéta, nem koplalás: ez a két apró csere indíthatja el igazán a fogyást

Sokan hónapokig számolnak, mérnek, lemondanak, mégis makacsul marad a súlyfelesleg. Pedig gyakran nem több szabályra, hanem kevesebb, de...

Trump olyan videót posztolt, amin Obamát majomként ábrázolta, de akkora felháborodás lett, hogy törölte

A 2020-as választási csalásról szóló klip végén bukkant fel a rasszista mém. A botrány a Fekete Történelem Hónapjának első hetében...

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Irán üzent az Egyesült Államoknak: feszült a figyelem

Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal – közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök...

Teljesen másképp alakulhatott volna a Trianon utáni helyzet, egy hajszálon múlt

Egyetlen szó döntött Trianon után, és ez teljesen megváltoztatta Magyarországot.

Magyarország devizatartaléka hatalmasat ugrott: mi áll a háttérben?

Rekordmagasságba, 56,8 milliárd euróra emelkedett Magyarország devizatartaléka január végére a Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0