Adventi programok a pécsi egyházmegyében
A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívta közös készülődésre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket. A Pécsi Advent december 2. és 16. között koncertekkel, múzeumpedagógia foglalkozással, ingyenes idegenvezetéssel várja az érdeklődőket.
December 2-án a Székesegyházban 18.00 órakor kezdődő püspöki szentmisével indul idén a Pécsi Advent programsorozat, amelynek keretében közel ötven művészeti csoport segít abban, hogy felismerjük a hétköznapi kis dolgokban rejtőző gazdagságot és éberen várjuk a karácsonyt.
A koncertek sorát a VOKE Vasutas Művelődési Ház – Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar adventi hangversenye nyitja december 2-án 19.30 órától. A számos pécsi és Pécs környéki kórus, zenekar előadása mellett idén a Pécsi Advent vendégei lesznek december 9-én a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaversenyek magyar helyezettjei is. Adventi hangversenyükön közreműködik Almásy László Attila, Deák László, Deákné Kecskés Mónika, Elekes Zsuzsa, Kovács Szilárd Ferenc. A zárókoncertet december 16-án a Cappella Quinqueecclesiensis adja. A hangversenyek mellett a Pécsi Egyházmegye ingyenes, de regisztrációhoz kötött múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, idegenvezetéssel várja az adventben a családokat. December 9-én fiatal teológusok, önkéntesek tartanak kötetlen, interaktív idegenvezetést a székesegyházban, ahol a kereszténység üzenetét a templom műalkotásain keresztül ismerhetik meg a résztvevők. A vezetéshez három időpontban, 14.30, 15.00 és 16.00 órától lehet csatlakozni.
A legkisebbeket idén is Szent Miklós püspök ünnepéhez kapcsolódóan (december 5-én és 6-án) várják a Pécsi Püspökség turisztikai munkatársai Hol lakik a Mikulás? című foglalkozásukra a Püspöki KincsTárba. December 8-án, 10 órától „angyallesre” indulhatnak a székesegyházban a 6-10 éves gyerekek. Szintén kisiskolásoknak, 12 éves korig szól a december 15-i foglalkozás, amelynek címe: Szimatolj, fülelj, tapints! Rendhagyó ismerkedés a karácsony titkával. Az Adventi festöde pedig a család minden tagja számára tartogat élményeket december 8-án és 15-én 14.00 órától. A foglalkozáson Kató Móni keramikus művész kalauzolja a résztvevőket az adventhez és a pécsi székesegyházhoz kötődő motívumok világában.
Ahogy a korábbi években, idén is lesznek rorate szentmisék a Székesegyházban reggel 6.00 órától december 3. és 23. között, vasárnapok kivételével naponta.
Az advent lelkülete, a nyitottság a világ felé együttérzésre késztet a szenvedőkkel, nélkülözőkkel. A Pécsi Advent minden eseményén lehetőség nyílik pénzadomány felajánlására, a Közel-Keleten és a világ más országaiban élő, üldözött keresztények megsegítésére.
A karitász az Angyalbatyu akcióval készül kiemelten az ünnepre, amelyben rászoruló, 3-14 éves korú gyermekek részére gyűjtenek kartondobozba összekészített ajándékokat. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász munkatársai a felajánlásra szánt csomagokat a pécsi adventi vásár területén található karitász-sátorban, a Magtár Látogatóközpontban (7621 Pécs, Dóm tér 6.), a Pécs, Janus P. u. 4. vagy a Lánc u. 6. szám alatt található központban veszik át december 19-éig. A csomagokat karácsony napján juttatják el a nélkülöző gyermekeknek. A csomagokról részletes technikai útmutatót ezen az oldalon oldalon olvashatnak.
A Dóm tér felújítási munkálatai miatt az adventi programok ideje alatt (beleértve a roratékat és a karácsonyi ünnepi szentmiséket) parkolásra a püspökségen NINCS lehetőség. Megértésüket köszönjük.
A teljes program letölthető innen. (pdf)
Forrás: PEM
hírek innen, onnan
Orbán Viktor megkérdezte, bárki felsóhajtott-e az elmúlt négy évben azt kívánva, hogy Márki-Zay vezesse az országot?
A miniszterelnök szerint a választás nem szépségverseny vagy valóságshow.
„Kissé megnövekedett a várakozási idő” – négy évet kellene várnia egy férfinak pszichiátriai ellátásra
Van, ahol már nem is fogadnak új pácienseket.
Lesújt Oroszországra Amerika büntető keze? – Talányos kijelentést tett Trump embere
Az Oroszország elleni új amerikai szankciók sorsa attól függ, hogyan haladnak az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások –...
Napokon belül eljöhet a nagy meccs Tóth Alex számára Angiában
Közeleg a várva várt nap?
Lenőtt a frufrud? Profi fodrászok szerint így érdemes formázni, hogy végig stílusos maradjon
A frufru vágása gyakran hirtelen döntés, de a lenövesztése már tudatos türelmet igényel. A megfelelő vágással és formázással a...
Ez a 34 vitamin a hosszú élet titka a tudomány szerint: évekkel tovább élhetsz, ha rendszeresen szeded őket
Vannak olyan kulcsfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a szakértők szerint muszáj rendszeresen bevinni a szervezetünkbe,...
Radikálisan megugrott az ADHD-val diagnosztizáltak száma, megérkezett a szakemberek magyarázata
Korábban nem is hallottál erről a problémáról, most pedig mindenhol szembe jön veled, mennyi embert diagnosztizálnak ADHD-val? Nem...
Így néz ki most Dudás Miklós sírja – Egy héttel a volt kajakos temetése után ez fogadja az emlékezőket
Piros és fehér virágokból készített gyönyörű koszorúk őrzik a tragikusan fiatalon elhunyt olimpikon, Dudás Miki örök álmát a...
Ma kezdik el kézbesíteni a választási értesítőket
A 7,6 millió választópolgárnak legkésőbb február 20-ig kézbesítik az értesítőt a lakcímükre.
Mazda: a Wankel-motoros sportautó nem jön össze
A gyártónál most épp más a prioritás, ráadásul a pénzügyi résszel is gond lenne.
Stohl András után ők is válnak! Erre aztán senki sem számított
„Kitartok a káosz közepette”!
Célkeresztbe került a magyar alma
Bátran lehet fogyasztani a hazai gyümölcsöt, de a bio továbbra is kevesebb vegyszert tartalmaz.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Rögtön egy bakival indult a téli olimpia
Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben
Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten
A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek
Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


