Ezt olvasta már?


Aktívabb akadémiai fellépés az áltudományok ellen

A tudomány eredményeinek hiteles és közérthető közvetítésére hívja fel a kutatói közösséget a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése által elfogadott határozat.

Az MTA legfőbb döntéshozó testülete egyúttal üdvözölte a tudomany.hu címen elérhető új honlapot, amely a tudományosnak tűnő, de hamis elméletekkel szemben a tudományosan megalapozott, hiteles ismeretek közvetítőjeként járulhat hozzá az akadémiai célkitűzés sikeréhez.

A tudományba vetett bizalom megrendülése, az alternatívként megjelölt, ám a tudomány alapelveinek nem megfelelő, tudománytalannak tekinthető megnyilatkozások terjedése világjelenség. A tudomány alapelveinek támadása, az áltanok, a tudományosnak, meggyőzőnek tűnő, de hamis elméletek terjedése Magyarországon is egyre erősödik. A Magyar Tudományos Akadémia – mint a tudományért felelős, legnagyobb közbizalmat élvező köztestület – az eddigieknél is erőteljesebb és aktívabb szerepet kíván vállalni ennek a világ és Magyarország jövőjét egyaránt hátrányosan befolyásoló jelenségnek a visszaszorításában.

A Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése által elfogadott határozat ezért felhívja az MTA köztestületének valamennyi tagját a tudomány alapelveinek aktív, következetes képviseletére a kutatói közösségek, a nagyközönség, a média, a politikai döntéshozók és a szakpolitikusok számára készülő közléseiben és javaslataiban, továbbá a tudományos érvelés, szükség esetén a közös fellépés erősítésére a megalapozatlan tanokkal szemben.

A határozat továbbá felhívja Magyarország valamennyi kutatói közösségét, hogy a tudomány közvetítése a társadalom felé hiteles és közérthető legyen, és a tudomány természetének, céljainak és módszereinek mély, aktív ismeretén és használatán alapuljon.

A Közgyűlés Magyarország valamennyi oktatójához és kutatójához fordulva, annak közvetítésére szólít fel, hogy a tudomány feladata a mélyebb megértés, a tudományos felismerések közlése, elfogadtatása és alkalmazása, valamint a tudományosan megalapozott, hiteles elméletek képviselete. „A tudomány sosem zárt, végleges rendszer; az azonos időben versengő felfogások létezése a tudomány sajátossága egy történetileg érvényes módszertani egyetértés keretei között. Fontos figyelembe venni az egyes tudományterületeken alkalmazott érvelési eljárások sajátosságait, és el kell kerülni a tudós saját szakterületének megfontolatlan átlépését” – olvasható a határozatban.

A Közgyűlés felkéri az MTA minden tagját és köztestületi tagját, hogy vállaljon aktív szerepet, és lépjen fel a tudomány alapelveitől idegen, annak ethoszát és etikáját sértő eszmerendszerekkel szemben.

Elvárja, hogy minden közpénzből finanszírozott kutatóintézmény működése nyilvános legyen, a tudomány módszereinek és etikájának megfelelően folyjék, és érvényesüljön a kutatások független értékelésére támaszkodó minőségbiztosítás.

Végül üdvözli a tudomany.hu honlap megalapítását, amely a fenti célokat szolgálja, és felkéri a tudományos közösséget, hogy aktívan járuljon hozzá küldetésének sikeréhez.

Az MTA támogatásával működő új honlap fő célja az áltudományok elleni küzdelem. Felelős szerkesztője, Fábián István, az MTA doktora a közvéleményt leginkább foglalkoztató, aktuális kérdésekkel kíván foglalkozni. Egy-egy téma kapcsán az adott szakterület elismert képviselői fogják ismertetni tudományos álláspontjukat számos forrásmunka és hivatkozás megadásával. A felelős szerkesztő várja az olvasók kérdéseit, felvetéseit, amelyeket összegyűjt, és amelyekre nyilvános válaszokat fognak adni az írások szerzői. Az első összeállítás a védőoltásokról, az oltásellenességről és az európai kanyarójárvány okairól szól.







0
0

hírek innen, onnan

Megszűnhet a pécsi egyetem doktori iskolája: egy oktató szerint érdemtelenül adtak PhD-t fideszes és KDNP-s politikusoknak

Egy egyetemi docens nyílt levélben vádolta meg a pécsi doktori iskolát, hogy politikusoknak is osztogatott érdemtelenül fokozatokat. Az...

444: Orbánék nagyon megtolták az utolsó hónapokban a Századvéget

Futószalagon készültek közpénzből az egyenként több száz millióba kerülő kutatások.

Az AI az álláskeresők új fegyvere, de könnyen ellenük fordulhat

Egyre nehezebbé válik az álláskeresés. A munkakeresés átlagos időtartama 12,5 hónapra emelkedett – derült ki a Központi Statisztikai...

Elképesztő, mennyi net fogy a Szigeten

Egyre többen akarják azonnal megosztani a közösségi médiában a fesztiválélményeiket, amihez az idei Sziget Fesztiválon 40 százalékkal...

Állami kézbe kerül Krausz Ferenc kutatóközpontja

A magyar állam átveszi a Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Élvonal Alapítvány feladatait, jelentős vagyonát, valamint a hozzá...

Két irányból kaphat pofont a forint, feszülten figyelik a piacok a tengerentúli fejleményeket

Szerdán az amerikai inflációs adat lehet a devizapiacok legfontosabb mozgatórugója, miközben a közel-keleti feszültségek és az ismét...

Színt vallott a gigantikus európai alap: Elon Musk birodalmába is betársultak

A világ legnagyobb szuverén vagyonalapja, a 2300 milliárd dollárt kezelő norvég állami alap kedden először hozta nyilvánosságra, hogy...

Szomorú felvétel a 71 éves Bruce Willisről: két segítő támogatta, amikor autóba szállt

Bruce Willis jó ideje már csak segítséggel tud közlekedni.

Fontos hír a nyugdíjasoknak a 13. és 14. havi nyugdíjról, és ősszel újabb pluszpénz jöhet

Többféle nyugdíjas juttatásról is szó van mostanában, ezért könnyű elveszni abban, melyik pénz mikor érkezik, és mi az, ami már...

A betegek 70 százaléka az otthonában hal meg: elképesztő sebességgel terjed az új járvány

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány alig három hónap alatt több mint kétezer halálos áldozatot követelt,...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0