Albérletet keres? Készüljön fel mindenre!
Egyre nagyobb a kereslet a kiadó lakások iránt a nagyobb városokban, ennek ellenére már nem emelkednek olyan tempósan a bérleti díjak, mint korábban.
● Vegyes a kép az albérletpiacon az országon belül: van példa a bérleti díjak csökkenésére, stagnálására és emelkedésére egyaránt.
● A legdrágább fővárosi kerület továbbra is az V., ahol 200 ezer forint az átlagos bérleti díj, a legolcsóbban pedig a XXIII. kerületben lehet lakást bérelni, havi 90 ezer forintért.
● A legnagyobb egyetemvárosok közül Debrecenben és Pécsen február elején 90 ezer forintba kerültek az albérletek, ami drágulást jelent a tavaly augusztusi helyzethez képest. Szegeden és Miskolcon lényegében stagnáltak a bérleti díjak.
● Idén az eho eltörlése és a kínálat átrendeződése lehet a legnagyobb hatással a kiadó lakások piacára.
Egyre nagyobb a kereslet a kiadó lakások iránt a nagyobb városokban, ennek ellenére már nem emelkednek olyan tempósan a bérleti díjak, mint korábban. Ennek hátterében a kínálat bővülése állhat. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a keresztféléves felsőoktatási képzések indulása apropóján vizsgálta a budapesti és a legnagyobb vidéki egyetemvárosok piacát.
Olcsóbbak lettek a fővárosi albérletek
Budapesten február elején 140 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ami az albérletpiacon főszezont jelentő tavaly augusztusi szinthez képest 10 ezer forintos mérséklődést jelent. Továbbra is az V. kerületben a legdrágábbak a kiadó lakások, havonta átlagosan 200 ezer forintot kérnek ezekért. A másik véglet pedig a XXIII. kerület, ahol 90 ezer forintos átlagáron lehet lakást bérelni.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy egyelőre nincs szó trendfordulóról, hiszen tavaly februárhoz képest 10 ezer forinttal emelkedtek az átlagos bérleti díjak a fővárosban. “Tavaly februárhoz képest 5 százalékkal nőtt a magánszemélyek által meghirdetett kiadó lakások száma Budapesten, de a megyei jogú városokban is jelentős - több mint 30 százalékos - volt a kínálatbővülés. A megnövekedett kínálat pedig gátat szab az albérletárak emelkedésének.” - fogalmazott a szakértő.
Drágulásra és stagnálásra is van példa vidéken
Vegyesen alakultak a bérleti díjak a legnagyobb egyetemvárosokban. Az ingatlan.com adatai szerint Debrecenben február elején 90 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat, ami 6 százalékos emelkedést jelent a múlt augusztusi szinthez viszonyítva. Nagyobb mértékben drágultak a pécsi albérletek: 80 ezerről 90 ezer forintra.
Ezzel szemben Szegeden és Miskolcon lényegében stagnáltak a bérleti díjak. Szegeden február közepén havi 85 ezer forintba kerültek az albérletek, Miskolcon pedig 66 ezer forintot kellett adni értük, ami lényegében megegyezik a tavaly augusztusi szinttel.
Fehéredik a piac, átrendeződik a kínálat
Fontos változás, hogy az idei évben már nem kell megfizetni a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást, ha a bérbeadásból származó jövedelem éves szinten meghaladja az 1 millió forintot. Balogh László ezzel összefüggésben elmondta, hogy az intézkedés fehérítheti az albérletpiacot, aminek kínálata jelentősen átrendeződik. A fővárosban például számottevően csökkent a 100 ezer forintnál olcsóbb havi bérleti díjjal meghirdetett kiadó lakásoknak az aránya. Míg tavaly januárban a magánszemélyek által feladott kiadó lakáshirdetések 33 százaléka tartozott ebbe az árkategóriába, idén januárban viszont már csak 19 százalék. Az ingatlan.com szakembere szerint ennek fő oka, hogy a növekvő kereslet miatt évről évre emelkedik az a minimális árszint, amennyiért elfogadható minőségű lakást lehet bérelni.
hírek innen, onnan
A Házasság első látásra sztárja kitálalt az exéről: „Megtanultam, milyen nőket kell elkerülnöm”
Wollner Péter Brumi, a Házasság első látásra egykori szereplője őszintén beszélt a múltjáról és az exéről, Kovács Renátáról,...
Így él ma Leiner Márta, a Sugár egykori arca: „Örülnék, ha az unokáim kedvet kapnának az énekléshez”
A mai ötvenesek máig jól emlékeznek a Sugár Áruház egykori reklámarcára, Liener Mártára, aki a magyar televíziózás fénykorában az...
Tornóczky Anita nem viseli jól a terhességét, nem kíváncsi a súlyára: „Tizennyolc literrel több víz volt rajtam, mint normális esetben”
Tornóczky Anita a várandóssága vége felé jár a második kisfiával, és nyíltan beszélt arról, hogy az utolsó heteket fizikailag...
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés
Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének...
A tengerbe ugráltak a kigyulladt kompról
Videót tettek közzé a lángoló hajóról.
Menet közben ugrott ki négy utas egy ámokfutó kocsijából a Velencei-tónál, nem sokkal később kigyulladt a jármű
A rendőrök drónt is bevetettek a férfi követésére.
Honvédségi helikopterel ment a paksi kormányülésre Magyar Péter
A miniszterelnök azt írta, életében először ül helikopteren.
Iszonyú összeomlásra figyelmeztet a világ egyik fő pénzembere
Akár a világ legnagyobb állami vagyonalapjának teljes vagyona is eltűnhet egy súlyos pénzügyi összeomlásban – erről beszélt Nicolai...
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Mától kezdik alkalmazni, éveken belül átalakítja a csomagolásokat az EU jogszabálya
A rendelet hatása 2030-ra lesz igazán látványos a boltokban, online rendeléseknél és a vendéglátásban.
Magyar Péter életében először helikopterre szállt, azt is elárulta, hova megy
A kormányfő helikopteres posztjában indulás előtt a Duna alacsony vízállása miatt kialakult helyzetre ígért gyors, hosszú távú...
Elképesztő fegyvert kap az amerikai hadsereg: gombnyomásra söpri le a drónrajokat az égről
Az amerikai tengerészgyalogság egy új, járműre szerelhető, nagy teljesítményű mikrohullámú fegyver fejlesztésén dolgozik, amely...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


