Ezt olvasta már?


Argentínában járt a pécsi Bartók Béla Férfikar

Az Ars Hungarica szervezésében és a Bethlen alap támogatásának köszönhetően 14 év után újra az argentin fővárosba látogatott a Pécsi Bartók Béla kar 34 tagja, Dr. Lakner Tamás vezetésével, hogy megmutassák: a magyar (bor)dalnak nincsen párja.

Színes és rendkívül színvonalas programsorozatukkal több estén át szereztek felejthetetlen élményeket az argentin és magyar zeneszerető közönségnek.

A Pécsi Bartók Béla Kórus a Szépművészeti EgyetemenA Pécsi Bartók Béla Kórus a La Plata folyó deltájánál TigrénA Pécsi Bartók Béla Kórus a Hungária EgyesületbenA Pécsi Bartók Béla Kórus a Basiliba del Espíritu Santóban

Turnéjuk első állomása Leidemann Sylvia, az Ars Hungarica vezetőjének meghívására a Szépművészeti Nemzeti Egyetem Zeneképző Kara volt, ahol Dr. Lakner Tamás a Kodály koncepcióról és Kodály Zoltán férfikari műveiről tartott előadást a férfikar közreműködésével. Az első koncertjük augusztus 18-án az olivosi Hungária Egyesületben volt, ahol közösen léptek fel az argentin Kodály férfikórussal (J. J. Castro konzervatórium növendék, karnagy: Leidemann Sylvia) és a Hungária női kórusával. Kodálytól számos klasszikus csendült fel, mint például a Karádi nóták, mellyel 2017-ben Rigában képviselték országunkat az Eurovíziós Kórusversenyen. A koncert végén az est további hangulatát a jó bordalok is megalapozták, melynek során a karnagy biztatására a közönség is dalra fakadt. A koncert után vacsorára invitálták a közönséget, melyet nótaest követett, ahol a Buenos Aires-i magyarok is megcsillogtatták énektudásukat.

Koncertsorozatuk következő állomása az egyik legrégebbi magyar közösségi házban, a Valentin Alsinai Magyar Dalkörben volt, ahol finom gulyásleves mellett csendültek fel a dalok. Az ebéd folyamán 30-40 éves fotók is előkerültek az akkori argentin kórustagokról. Annak ellenére, hogy résztvevők nagy többsége már másod- és harmadgenerációs magyar, igen lelkesen énekeltek a kórussal együtt. Az este folyamán pedig Szent István tiszteletére a Basílica del Espíritu Santo-ban misét celebráltak, melynek magasztos hangulatát a kórus liturgikus énekei (Mohay Miklós: Glória, Gounod: Agnus Dei etc.) emelték. A mise után a Mindszentynumban, a magyar katolikus házban vacsorával és további kórusművekkel várták az érdeklődőket.

Szent István napján, augusztus 20-án teltházas koncertet adtak a Kirchner Kulturális Központban (CCK), melyen felcsendültek klasszikus alkotások, többek között Kodály Zoltántól a Huszt (Kölcsey Ferenc verse), Isten csodája (Petőfi Sándor verse) illetve kórusátiratban népszerű dalok, pl. Michael Jacksontól a You are not alone, Heal the world, They don’t care about us, melyeket Balásy Szabolcs dolgozott fel. A Bartók Béla Férfikar másodkarnagyai, Horváth Krisztián és Hoffner Tibor is szerepet kaptak a kórus dirigálásában, szólót énekelt Bognár Szabolcs és zongorán kísért Balatoni Sándor (Junior Príma-díjas zeneszerző és orgonaművész). Az eseményen az argentínai magyar követ Dr. Gelényi Csaba is részt vett, aki kiemelte Dr. Lakner Tamás karnagy érdemeit (Csokonai Vitéz Mihály-díj, Bartók-emlékdíj, Liszt Ferenc-díj stb.) és a kórus eddig elért hazai és nemzetközi sikereit (Bartók-emlékdíj, Príma Díj, Angliai Nemzetközi Férfikari Kórusverseny I.hely, Isztambuli Kórusverseny férfikari-, és nagydíja, Kínai Nemzetközi Kórusverseny férfikari kategória I. hely stb.). A fellépés záró akkordjaként a kórus karnagya a közönséget megénekeltette, sőt meg is táncoltatta a pécsi 2015-ös Europa Cantat egyik nagy sikerű közös énekével. A résztvevők nagy többsége bizonyosan sokáig emlékezni fog erre a felejthetetlen estére és a magyar dalok sokáig visszacsengenek a fülükben.

A programsorozat utolsó állomásaként a Buenos Aires-i magyar nagykövetségen adtak kamarakoncertet a magyar kolónia és diplomácia kiemelkedő személyiségeinek. Repertoárjuk itt is igen színes volt, a klasszikus magyar daloktól, a bordalokon át Brahms: V. Magyar táncáig sok-sok dal felcsendült, történelmi hátterükhöz pedig Dr. Gelényi Csaba argentin nagykövet adott kiegészítést. A jó dalok között ízletes magyar borok kóstolójára is sor került, mely még különlegesebbé tette ezt az estét.

A fellépések között volt alkalmuk megismerni egy kicsit Buenos Aires-t és környékét, felhajózni a La Plata folyó deltájába, megismerni a helyi ételeket, szokásokat, egyszóval ízelítőt kapni abból, hogy milyen is az élet Buenos Aires-ben. Hazaindulásuk előtt a Mindszentynumba, a magyar katolikus házba invitálták vacsorára a szervezőket és az argentin Kodály férfi kórust, jó argentin steakek, magyar borok és bordalok, autochton andoki zenék tették igazán színessé és felejthetetlenné ezt a közel 10 napot. Remélhetőleg nem kell újabb 14 évet várni visszatérésükre az argentin fővárosba. A helyi magyar közösség köszöni az élményeket és további sok sikeres fellépést kíván a kíváló férfikarnak!

Forrás: www.korosiprogram.hu (Tari Adrienn)







0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0