Az állatok világnapját ünnepeljük október 4-én
Az ember a Föld első számú csúcsragadozója, hiszen a mindennapi életben a hobbiállatok, a természetben élő állatok egy része és a gazdasági haszonállatok is az emberi cselekményektől függenek.
Az állatvédők szemléletformáló programjaik révén segítik, hogy a helyzet elfogadhatóbb legyen. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője szerint az ember első számú érdeke a gazdasági haszon és a jólét hajszolás, csak ezután következik pl. a gazdasági haszonállatok tartási színvonala vagy a házi kedvencek felelős tartása, a természet megóvása, a környezet védelme vagy akár a tudatos vásárlói kultúra előtérbe helyezése. Néhány apró lépéssel felelősségteljesebb környezetkezelők lehetünk, jobb állattartókká válhatunk, az Állatok Világnapján ezekre a fontos kérdésekre kerülhet nagyobb hangsúly.
Néhány állatság a mindennapokból:
1. Megunt vagy beteg házi kedvencét egyesek mindenféle bűntudat vagy lelkiismeret nélkül dobják ki az út szélére,
2. Gyakran a gazdasági haszonállatokat túlzottan kizsákmányolva tartanak és dolgoznak fel,
3. A házőrző kutyát sokan láncon tartják, illetve több napra is elmennek úgy, hogy az állat elégtelen tartási körülmények között szenved.
Laborállatok, vadászat, gazdasági haszonállatok, házi kedvencek
Laborállatokból a világon évente több tízmilliót használnak fel, hogy hadászati, szépészeti, gyógyászati kísérleteket folytassanak az ember kényelme és hatalma érdekében. A kísérleti állatok kérdésköre eléggé bonyolult. Felvetődik a kérdés, hogy joga van-e az embernek (mint csúcsragadozónak) más fajú élőlényeket felhasználni arra a célra, hogy saját maga túlélését segítse? Emberi szemszögből a válasz egyértelmű: igen. Ha az állatok beszélni tudnának, biztos másként gondolkodnának a feláldozásukról. Magyarországon szépészeti célból az állatkísérlet tilos, ettől függetlenül számos olyan kozmetikum a boltokból megvásárolható, mely állatokon tesztelt, hiszen az állatkísérleteket sok esetben távol-keleten végzik el.
A vadászvilág nem térfa! Míg a régmúlt korokban a vadászat révén létfenntartást folytattak az akkori családfők, később sok helyen a vadászat a nemesek joga volt. Ma az összkomfort korában a vadászat a vadászati közösségek által az állatfajok egyedszámainak fenntartására és úri sportra terjed ki. Évente sok tízezer vadászat során százezernyi természetben élő szárnyast, vaddisznót, őzet, nyulat ejtenek el, az állatok húsa ínyenc ételekként kerülnek az asztalokra. Legtöbb vadászlövés sportból durran. Az illegális vadászatok, az orrvadászatok száma is jelentős, ami Magyarországon bűncselekmény.
Tömegesen hizlalt húsvilág és hipermarketek
A gazdasági állatokat többnyire iparszerűen tenyésztik, hizlalják. Az állateledelek esetenként antibiotikumokat, hormonokat is tartalmaznak. Az iparilag előállított húsállatok legtöbbször minden természetes ingertől hermetikusan elzárva, stresszel teli környezetben érik el a feldolgozási állapotukat. A tenyésztési helyről a vágóhídig jutás országon belüli és nemzetközi formában is sok esetben gyalázatos. Tehenek, sertések, juhok, szárnyasok szállítás közben gyakran megsérülnek, sok esetben egymást tapossák szét, csontjaikat törik. Az állatok feldolgozása gyakran ilyen előzmények után megy végbe, ezt az (élet)minőséget kapjuk vissza, mikor az étkezéshez vesszük meg az áruházakban az akciós árú húsokat.
Hobbiállatok, állatszeretet
Sok ember elmagányosodásának okaként fordul a hobbiállatok felé. A hobbicélból tartható társállatok köre évről évre bővül, hiszen nemcsak kutyát-macskát tarthatunk, hanem hüllők, halfélék, díszmadarak, pókok-rovarok, egyéb állatok megszámlálhatatlan faja és fajtája áll rendelkezésre legális-illegális formában. Mindez azért, hogy mi, emberek tarthassuk őket. Az állatok beszerzése egyéni úton, és állatkereskedések által is megvalósulhat. A kedvtelési állattartás a felelősségen kell, hogy alapuljon, a kedvencként tartott állatokat az állat egész életére számolva kellene hogy befogadjuk. Ezzel ellentétben sokan magukhoz vesznek házi kedvenceket, majd azokat megunják és utcára teszik őket, mely börtönnel is sújtható. Az állatok rossz tartása állatkínzási bűncselekménynek minősül.
Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa szerint Október 4-én, az Állatok Világnapján, és az év egészében úgy kellene éljünk, hogy a természettel, környezetünkkel, az abban található más fajú élőlényekkel való kapcsolatkor megtaláljuk a humánus normát. Hozzuk létre az élet tiszteletén alapuló állattartást, egy magasabb szintű környezeti kultúrát. Se ember és állat, se ember és ember között ne a profitszerzés legyen a cselekvés legfőbb szempontja. A világunk jobbá alakításához a környezetünk kapcsán elsőre a gondolkodásmódunkat, majd utána a cselekedeteinket, vásárlói szokásainkat kell helyrerakni.
hírek innen, onnan
Sürgős közleményt adott ki az OTP Bank, fontos dátumra figyelmeztetnek
Erről fontos, hogy tudj.
Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be
A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.
Rekordot döntöttek a békéltető testületek
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel...
54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről
Mária dán királyné február 5-én ünnepelte az 54. születésnapját, a különleges alkalomról pedig a királyi család hivatalos...
Svájci adomány segíti a debreceni leukémiás gyermekek gyógyulását
Az eszközöket szerdán adták át az osztályon.
Elhunyt Keleti Éva
Életének 95. évében meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus.
Videón Trump armadája: íme a harccoport, amely pusztulással fenyegeti Amerika legnagyobb ellenségét
A Közel-Keletre érkezett a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó és harccsoportja, emellett folyamatosan érkeznek a térségbe a nagy...
Megszólalt Medvegyev: ebbe a szörnyű csapdába lavírozta magát az EU, és ez még csak a kezdet
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ostobaságnak nevezte az Európai Unió azon döntését, mely...
Vérfagyasztó incidens a brüsszeli reptéren: csoda, hogy nem lett belőle tragédia
Gurulóútról próbált felszállni egy Scandinavian Airlines-járat Brüsszelben: az Airbus A320neo pilótái az utolsó pillanatban...
Vezettük: Toyota Aygo X
A Csehországban gyártott Toyota Aygo X tartósan népszerű a vásárlók körében, 2022-es bevezetése óta több mint 210 ezer Aygo X...
Ilyen még nem volt: "láttunk" egy fekete lyukat felrobbanni, és ez mindent megmagyaráz
Egy 2023-as, elképesztően nagy energiájú neutrínó mögött akár egy ősi, „kváziextremális” fekete lyuk végső robbanása is állhat...
Ártatlannak tűnő mondatok, amik mögött valójában érzelmi védekezés van
Elsőre ártalmatlannak tűnnek ezek a mondatok, sőt gyakran halljuk vagy használjuk mi magunk is. De valójában érzelmi védekezésről...
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Bulvár
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.
A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket
Göröghné Bocskai Éva nemcsak felháborodott, hanem mélységesen szomorú is.
Nem várt bejelentést tett a kormány a 13. és 14. havi nyugdíj postai kézbesítéséről
Átírják a nyugdíjkifizetési naptárt februárban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


