Ezt olvasta már?


Az év legmeghökkentőbb kiállítása: óriási, meztelen testek Virgilius Moldovan tárlatán

Fennállása óta most először 18 éven felüliek számára nyílik kiállítás a pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában, október 12-én. Virgilius Moldovan világhírű román szobrászművész közel 30 alkotása méretében és tartalmában sem hétköznapi.

A monumentális, több méter magas szobrok és a meztelen emberi test valósághű ábrázolása próbára teszik a látogatók nyitottságát.

A Plain Stories / Leplezetlen történetek című kiállításon a főleg szilikonból és műgyantából készült aktszobrok között szerepelnek olyan ismert személyek, mint Picasso, Hitler vagy Rubens. A monumentális, csupasz testeken kívül a műtárgyak között találhatók valósághű, erős érzelmeket ábrázoló emberi arcok, vagy éppen egy egyszerű kart megörökítő alkotás. Az általános szépségideáltól merőben eltérő, groteszk szobrok realisztikussága sokszor zavarba ejtő, akár sokkoló, de az biztos, hogy erőteljes érzelmeket vált ki a szemlélőből.

- A művészetben nélkülözhetetlen a frissesség, az új utak keresése. Ebből az indíttatásból úgy gondoltuk, hogy lehetőséget adunk egy ilyen megdöbbentő, ízig-vérig kortárs kiállítás számára, amihez hasonlót Pécsett eddig soha nem láthatott a közönség. Bízunk benne, hogy kíváncsiságból olyanok is ellátogatnak az m21 Galériába, akik eddig nem voltak rendszeres kiállításlátogatók – számolt be Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

Moldovan szobrai egyszerre időtlenek és aktuálisak. Aktuálisak, mert az alkotó minden művének alapgondolatát egy konkrét esemény, történet veti fel, melyet a környezetére érzékenyen reagáló értelmiségiként él meg és dolgoz fel, belesűrítve egy monumentális pillanatképbe a szoborkompozíció témáját. A méretnövelés, az emberi test lágyságát idéző anyaghasználat (szilikon), annak festői megközelítése, a látszólag kimerevített pillanatok, a viselkedési normákon túllépő pózok, illetve a testiség közvetlen bemutatása olyan szobrászi kreációt eredményez, mely erőteljesen próbára teszi a befogadó hozzáállását, nyitottságát. Ugyanakkor Virgilius Moldovan olyan általános érvényű morális értékekre próbálja meg felhívni a figyelmet leplezetlen szobortörténetei által, melyek az erőteljes, harsány fogalmazásmód mögött örökérvényként csendben meglapulnak, várva a szemlélő gondolati felfejtését.

Virgilius Moldovan brassói születésű (1955) román szobrász, aki a Ceauşescu rendszer embertelensége elől menekülve Bécsben telepedett le. Itt él és alkot immár több mint három évtizede. Tanulmányait még a kolozsvári Akadémián folytatta (1975–79), ahol Kós Károly fia, Kós András osztályában alapozta meg szobrászi látásmódját, formavilágát.

Alkotói szemlélete és szobrászatának formajegyei két irányból eredeztethetőek: a lényegre törő, már-már nyers és monumentális balkáni megközelítés mellett a bécsi új-expresszionista mozgalom hatásán keresztül a nyugati művészet konceptualista, történeti beágyazottságon alapuló gondolkodásmódját idézi.

Virgilius Moldovan rendkívül aktív szobrász, ami az életművében sorakozó szobrai mellett a kiállítási szereplésein is érzékelhető. Ausztria és Románia mellett Hollandiában szerepel a legtöbbet munkáival, de megfordult már a világ számos pontján, fontos kiállítási helyszínén. A magyarországi közönség számára sem teljesen ismeretlen alkotó, hiszen nem olyan rég állított ki Nyíregyházán és Szegeden, most pedig harmadik állomásként Pécsett, az m21 Galériában.

A kiállítás 18 év alattiaknak nem ajánlott!

Megtekinthető 2018. december 2-ig.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0