Ezt olvasta már?

Élőben közvetítjük a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlését

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat dísztermében augusztus 26-án, 10 órai kezdettel soron kívüli ülést tart. Az eseményt élő...

0

BL-selejtező - A Dinamo Zagreb és az FTC is veretlenül várja a párharcot

A horvát Dinamo Zagreb és a Ferencváros is veretlenül várja a két csapat találkozóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában. A párharc győztese főtáblás lesz vagy a BL-ben vagy az El-ben.


hirdetés

A horvát fővárosban kedden 20 órától sorra kerülő első mérkőzést megelőzően a Dinamo hat, az FTC négy tétmeccset játszott, előbbi mindegyiket megnyerte, utóbbi három győzelem mellett egyszer döntetlent játszott. A zágrábiak számára a BL-selejtező mellett már megkezdődtek a bajnoki küzdelmek, és lejátszották hazájuk szuperkupa-mérkőzését is, a Ferencváros viszont a Debrecen elleni bajnoki találkozó elhalasztását kérte, és a hétfői utazást megelőzően szombaton, valamint vasárnap is edzést tartott Szerhij Rebrov vezetőedző.

A zöld-fehérek eddig négyszer találkoztak a Dinamo Zagreb együttesével, és 1962-ben a Közép-európai Kupában, majd egy évvel később a Vásárvárosok Kupájában is vereséget szenvedtek. A horvátok - illetve korábban jugoszlávok - további 12 alkalommal mérkőztek magyar csapattal, ezeken nyolc győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlegük.

A Ferencvároshoz hasonlóan a Dinamo is idén tavasszal ünnepelhette fennállása harmincadik bajnoki címét, 2006 óta 13 alkalommal lett első hazájában, és csak egyszer szorult a második helyre.

A zágrábiak az utóbbi tíz évben kilencszer jutottak a csoportkörbe a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, a tavalyi idényben például a nyolcaddöntőig jutottak el az El-ben. A jelenlegi keret egyik legismertebb játékosa az U21-es Európa-bajnok spanyol Dani Olmo, aki gólt szerzett idén nyáron a korosztályos kontinensbajnokság döntőjében.

Szintén a Dinamót erősíti a bosnyák származású osztrák Emir Dilaver, aki 2014 és 2017 között az FTC játékosakét egyszer bajnok, háromszor pedig Magyar Kupa-győztes volt, de kedden valószínűleg nem lép pályára sérülés miatt.

A horvátok vezetőedzője a korábbi válogatott középpályás Nenad Bjelica, aki játékosként megjárta a spanyol, a német, illetve az osztrák ligát is, majd Ausztriában kezdte edzői pályafutását. Később dolgozott az olasz másodosztályban és a lengyel élvonalban, a Dinamo Zagreb irányítását pedig tavaly májusban vette át.

A párharc győztese a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójába jut, azaz a csoportkörért játszhat. Amennyiben a negyedik körben kikap, az Európa-liga főtáblájára kerül.

A mostani párharc vesztese pedig az Európa-liga-selejtező negyedik körében folytathatja szereplését.

A visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik a Groupama Arénában.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0
0

hírek innen, onnan

Macron: Biodiverzitási alapokmány kell

A francia elnök azt akarja, hogy a világ vezetői erről elfogadjanak egy dokumentumot a szombaton kezdődő G7-es csúcson.

Pécs is részesül a sportmilliárdokból

Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a...

Nagyon drága lesz Berlinben az utcán hagyni a kutyapiszkot vagy a csikket

Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a szemetelők Berlinben 2020-tól, a tartományi rangú német főváros vezetésének tervei szerint a...

Hivatalos: nem találtak sugárzásszint-emelkedést az arhangelszki orvosoknál

Nem találtak sugárzásszint-emelkedést a moszkvai szakemberek által elvégzett vizsgálatok azoknak az arhangelszki orvosoknak szervezetében,...

Vadszőlő alatt várni a villamosra? Bécsben már megteheti - fotó

Öt busz - és villamosmegálló is bezöldült az osztrák fővárosban.

Emberi életet követelt az e-cigaretta

Az e-cigaretta káros, és most már egyre veszélyesebb is, miután egy hét alatt kétszeresére nőtt azoknak a száma, akik légzőszervi...

Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a szemetelők Berlinben

Egy cigarettacsikk vagy egy rágógumi eldobásáért 120 eurós bírság jár Berlinben.

Döbbent csend fogadta a Molotov-Ribbentrop paktum hírét egész Európában

Nyolcvan éve írták alá a Kremlben a szovjet-német megnemtámadási szerződést és titkos záradékát.

Kozmikus üvegházat terveztek

Űrhajósok zöldség- és gyümölcsellátását biztosító üvegház tervét mutatták be kutatók.

Lanzafame hízelgtést kapott az államilag kitüntetett ikontól - Előzetes

A kispestiek vezetőedzője nem köntörfalazott.

Az eldobott cigiért 30 ezer forintot, a kutyapiszokért közel félmilliót kell fizetni

Berlin - Harcot indít a német főváros a szemetelők ellen. Az új szabályokat január 1-jén léptetik életbe.

Junior úszó-vb: nyolcadik lett a derecskei Békési Eszter

Budapest - Az egri színekben versenyző 17 éves hajdúsági fiatal a világbajnokság nyolcadik helyén végzett a 100 méter mellúszásban.

0

Sport

Brutális összegek: ennyit buktak Kozákék a vb-kizáráson

Szeged Milliókba kerülhet az áldozatok számára a szegedi kajak-kenu világbajnokság kínos bakija.

Kozák Danuta először szólalt meg a kizárásuk után

A kajakos Kozák Danuta a péntek délelőtti előfutamból a második helyen jutott tovább 500 méter egyesben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon: az ötszörös olimpiai bajnok, aki címvédő ebben a számban, nemcsak az ellenfelekkel és az erős hátszéllel kellett megküzdenie, hanem túl kellett tennie magát a csütörtöki kizáráson.

Az év nyilatkozata: Veretlenek vagyunk... Még nem játszottunk egy meccset sem. Ezért.

Kenny Shiels, az északír női válogatott edzője olyat mondott, hogy ő is csak mosolyogni tudott rajta.

Rebrov elégedett a Fradi teljesítményével, csak egy dolgot sajnál

A litvániai döntetlen után nyilatkozott a Fradi edzője, a játékkal elégedett azzal viszont nem, hogy nem rúgott gólt a csapat.

Így értékelte Kubatov a Fradi tegnapi Európa-liga meccsét

Naivitás volt azt gondolni, hogy ez egy könnyű meccs lesz - nyilatkozta az MTI-nek a litván Suduva elleni gól nélküli döntetlenről Kubatov Gábor a labdarúgó Európa-liga play-off körének első, csütörtöki találkozója után.

Frank Lampard edzőként is újratermeli a játékosként elkövetett hibákat

Az angol legenda edzői pályafutását egyelőre meghatározza a középpályás védekezés szervezetlensége. Ismerős probléma?

Ronaldo beszélt a Messivel való rivalizálásáról, szerinte mindketten jobbá tették a másikat

Ronaldo azt is el tudja képzelni, hogy a jövőben akár Messivel vacsorázzon.

Az aranyérmes női kajakpáros még élvezni is tudta a döntő végét

Magabiztos győzelmet aratott a magyar női kajakpáros 1000 méteren a szegedi kajak-kenu vb-n.

Kozák Danuta: Hiba csúszott a rendszerünkbe

Az ötszörös olimpiai bajnok elismerte, hogy elmulasztották a rajt előtti mérlegelést.

Bodgán Ádám: "Hatalmas élmény újra magamra ölteni a Vasas szerelését."

A Vasasnál nevelkedett Bogdán Ádám hosszú évek után újra a csapattal edzhet, ami szép emlékeket juttat eszébe.

John McEnroe: Federer olyan, mint Superman, fogalmam sincs, hogy csinálja

Az Eurosport szakértője a hétfőn kezdődő US Open előtt értékelte az erőviszonyokat.

0

Bulvár

Drótféreg van az édesburgonyában

K. József kérdése: Édesburgonya termelőként nagy kárt okoznak a drótférgek, hogyan tudok védekezni ellenük?

Kiteszi a seggét, aztán kapja rá a lájkokat, hát, gratulálok. - Azt mondják, gyűlölik, mégis nézik az influens...

Gyűlölöm és szeretem mondta Catullus, aki akár gondolhatott volna az infuenszerekre is. De nem rájuk gondolt. Mi viszont most igen. Te hogy vagy ezzel a kérdéssel?

Óráink vannak hátra: pusztító jégeső csap le az országra

Elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mutatjuk, hol kell viharra számítani.

Váratlan fordulat Jolly és Suzy kapcsolatában: erre ki számított?

Meghitt pillanatnak lehetett szemtanúja Jolly és Suzy egyik rajongója, aki a sztárpár koncertje előtt, a színpad mögött látta meg az ölelkező házaspárt. Elvonultak a viharfelhők?

Szerelem első látásra, pedig csak a szomszédba kellett átugrani érte

A Csorba-tó vadregényes környezetben fekszik, ahol a túrázók, a síelők vagy csak a pihenni érkezők is megtalálják, amit keresnek. 

Ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok novemberben

Két forrásból is kaphatnak kiegészítést.

Ez az ok, amiért lángokban áll az Amazonas-esőerdő

Zokog a szívünk a képek és hírek láttán! A brazil miniszterelnök reakciója nagy felháborodást keltett, csak úgy, mint a helyzetre való világszintű reakció... Ha te sem szeretnél tovább a tétlenek táborában állni, elmondjuk, hogyan segíthetsz Te is, hogy ne fajuljon tovább a helyzet.

Németh Miklós: Az emberek lassan elveszítik józan ítélőképességüket

A volt miniszterelnök szerint a rendszerváltás utáni éveket nem lehet sikertörténetnek nevezni.

blogmorzsák

Mit együnk a hétvégén?

A minden héten feltett kérdésedre bambuló, néma tekintetek a válasz? Így tervezd meg a menüket!

Ez lenne a #1 fröccsbor

Tudj meg mindent az olaszrizlingről 3 perc alatt!

Van élet 200 ezer kilométer felett: a legtöbbet futott autók!

5 olyan autót mutatunk be, amelyeknél a 200 ezer kilométer legfeljebb a bejáratási ciklusra volt elegendő!

A bioműanyag sem bomlik le?

Akkora problémát jelenthet a környezetre nézve, mint klasszikus társa.

Mi kell a nőnek? Íme egy sikerrecept

„Lényegében ma egy nő mindent megtehet, és a férfiaknak kell alkalmazkodni, különben repülnek.“

Mi is a Bauhaus egyáltalán?

Mit nevezünk Bauhaus-épületnek? Hétvégén zár a Ludwig Múzeum kiállítása. Programajánló.

Heidi Klum topless fotója miatt áll a bál

A 46 éves szupermodell kitett egy félmeztelen fotót az Instagramra, az emberek megőrültek.

Ismerősök és bárcsak ismerősök a Strandról és a B my Lake-ről

Ha kint vagy, simán benne lehetsz az órákig lapozható galériánkban! Benne vagy?

Az állampárt utolsó leheletéig küzdött vagyona átmentéséért

A Kádár-éra régi korrupciós ügyei sokakat felháborítottak, miközben a közvagyonból már 1989-ben magánvagyon lett.

Súlyos baleset barkácsolás közben

Elég egy pillanatnyi figyelmetlen­ség és már megvan a baj.

0