Bánki Erik - bízik a bankadó bevezetésében

Bánki Erik 1970. május 26-án született Szekszárdon. Nős, felesége az Országgyűlés jogi szakértője. Négy gyermek édesapja. 2011. decemberében, boldog magyar embereket szeretne látni.

- Hogyan értékeli az elmúlt időszak munkáját?

-A több mint két éves előkészítő munkánk gyümölcse beérett idén. Létrejött a nemzeti egység, ezt szolgálja például a kettős állampolgárság, a Trianon emléknap is. Az emberek visszajelzései alapján tudjuk, hogy elégedettek a munkánkkal, még nem telt el száz nap és már rengeteg hathatós döntést hoztunk. Pintér Sándor szabad kezet kapott. A közrend és közbiztonság javítása továbbra is fő célunk, biztosítottuk a forrást a rendőrség számára, ami például azt is jelenti, hogy több ezer új rendőr kerül az utcákra.

- Az elmúlt hétvégén itt járt egy IMF delegáció, igen hamar távoztak. Nem született megállapodás, hétfőn egy Euro-ért volt, ahol 301 Ft-ot kellett fizetni. Mi a folytatás?

- Azt is kell vizsgálni, ki a felelős azért, hogy amikor a hiteleket felvették, akkor egy svájci frank 140-, most pedig 210 Ft-ot ér! Csütörtökön a Parlament elé visszük a pénzügyi törvénycsomagot, elfogadjuk a bankadót. Az IMF jelezte, készek tovább tárgyalni a jogkörökről, hamarosan erre is sor kerül. Egyébként ne mondja meg senki a parlamentnek, hogy mit tegyen, ez egy nemzeti szintű döntés, a bankadóból pedig nem akarunk engedni! Jelenleg egy átmeneti gyengülés tapasztalható.

- Ez jelentheti azt, hogy a bankok tovább hárítanak majd? Átruháznak költségeket a hitelt felvevőkre?

- A bankok nem háríthatnak, ezért is neveztük ki a PSZÁF új elnökét, az Ő dolga lesz odafigyelni és megoldani adott problémákat! Visszatérve a folytatásra, támogatni fogjuk új vállalkozások létrejöttét, zajlanak az előkészítő programok, belső átcsoportosítások. Sokat segít majd az új Széchenyi kártya a kis- és középvállalkozásoknak. A Dél-Dunántúlon-, az Ormánságban élők is segítséget kapnak, új munkahelyek teremtése a cél, Szigetváron épp erről beszéltünk egy sajtótájékoztatón. Ott például a siker érdekében összefognak a helyi polgármesterek, az állami termőföldeken energetikai termelést kívánnak megvalósítani, az Ős-Dráva program keretein belül, helyben kívánják megoldani például a távhő biztosítását is. Kolovics János (Fidesz-MPSZ) polgármester-jelölttel arról is beszéltünk, hogy amit Páva Zsolt megvalósított Pécsett, azt lehet, kell megvalósítani Szigetváron is.

- Sportoljunk, változik például a  „tesi” órák száma…

- Az ifjúság helyzetes igen súlyos, a fiataloknak mindössze hat százaléka sportol rendszeresen igazolt versenyzőként. A gyerekek egészségügyi állapota is tragikus: felük túlsúlyos, belőlük sokan kórosan túlsúlyosak, akikből már vélhetően nem lesz teljes értékű felnőtt. Munkahatékonyságban elmaradnak a többiektől, az egészségbiztosítási kiadásaik pedig várhatóan jóval magasabbak lesznek az átlagosnál. Ez a helyzet is indokolta, hogy a legsürgősebb törvények között tárgyaljuk a sporttevékenységek gazdasági és társadalmi kereteit újragondoló törvénycsomagot a parlamentben.

Jövőre az általános iskola első évfolyamában indul majd a mindennapos iskolai testnevelés rendszere, az évente belépő új elsősök révén nyolc év alatt terjedne ki az alapfokú képzés egészére. Bár a Fidesz gyorsabb bevezetést szeretett volna, elfogadtuk, hogy a koncepciónak komoly infrastrukturális és személyi igényei is vannak

Szándékunk az, hogy csökkenjenek a sporthoz kapcsolódó költségek. Később azt is szeretnénk elérni, hogy az egészségpénztári befizetéseikből a családok visszaigényelhessék az egyesületi tagdíjak, avagy a fitneszbérletek árát – azért, hogy mindenki számára lehetővé váljon a rendszeres testmozgás.

Ezenkívül pedig a csapatjátékok közül a labdarúgás, a kosárlabda, a vízilabda, a kézilabda és a jégkorong támogatását külön is ösztönözni szeretné a kormánytöbbség a most tárgyalt törvényjavaslatban.

- Mi lesz 2010. decemberében? Mit érez majd Magyarország?

- Karácsony! De komolyra fordítva: azt, hogy elindult az ország egy irányba, a cél a korrupció megszüntetése, az elszámoltatás, a közbiztonság erősödött, elfogadták a 2011-es költségvetést.

- 2011. decemberében?

- Érzékelhető eredmények, gazdasági fejlődés, növekedés. Magyarország felzárkózik az EU élmezőnyéhez. Az emberek boldogok és elégedettek, mert azt kapták, amit ígértek nekik!

- Nyár van, idén hova mennek kikapcsolódni?

- Hamarosan lesz egy kisebb balatoni kiruccanás, majd megyünk feleségem rokonait meglátogatni Békés megyébe - Orosháza, Gyula – majd később tervezünk egy horvátországi nyaralást is, természetesen a tengerhez.

Bánki Erik

PNL










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0