Bár kiegyensúlyozott, akadnak gondok a pécsi költségvetésben
A csütörtöki közgyűlésen tárgyalják a 2018-as pécsi költségvetés első félévi teljesítését. Ez azért is izgalmas, mert jó képet mutat arról, mennyire sikerült a városnak új pályára állnia, letérnie a folyamatosan hiányt termelő útról.
Nos, a bevételi oldalon jól áll Pécs, hiszen a költségvetési bevétel szinten majd hatvan százalékát érték el a tervezett éves bevételnek, mindösszesen 77 százalék felett realizálták már az éves tervet. Ugyanakkor a beszámoló felhívja a figyelmet, hogy az önkormányzati vagyon haszonbérbeadásából még egyetlen forint sem folyt be a kasszába, és a tervezett kamatbevételekből is mindössze 0.03 (!) százalék érkezett be. Ugyanakkor a felhalmozási bevételek 215 százalékban teljesültek, és a felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről is 106 százalékot mutat, nyilván ezek miatt alakulhat pozitívan az összkép. Emellett a kiadási oldal 26 százalékon áll, vagyis a komoly kifizetésekre a második félévben kerül majd sor.
A beszámoló kitér a városi tulajdonú cégekre is, ahol már korántsem ilyen rózsás az összkép. Ugyan a Pécsi Nemzeti Színház, a PÉTÁV, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., a Zsolnay Örökségkezelő, a Pécsi Horvát Színház, a Pécsi Patrónus Kft., az Air-Horizont Nonprofit Kft. és az állatkert esetében pénzügyi és likviditási stabilitást állapítanak meg, de a többi cég már nem áll ilyen jól. A Pécsi Vagyonhasznosító, a Biokom, a Tettye Forrásház, a PSN Zrt., a Tüke Busz, a Pécsi Egészségipari és Innovációs Központ, a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft., a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. és a PVSK Marketing Kft. esetében röpködnek az olyan megjegyzések, mint „ a rövid lejáratú kötelezettségek teljesítése, a likviditást tekintve bizonytalan”, „likviditási kockázatot rejt magában”, „kétséges, hogy a követelésekből mekkora összeg és mennyi időn belül realizálható”, „magas kötelezettségállománnyal rendelkezik”, „pénzeszközeivel együtt sem elegendő a rövid lejáratú kötelezettségeire”, „a rövid lejáratú kötelezettségek teljesítése, a likviditást tekintve nem biztosított”.
Összességében célszerű, ha idézzük az előterjesztést: „az előző évekhez hasonlóan 2018. évben sem jelent szabadabb gazdálkodási lehetőséget, mivel a hivatkozott, döntően a központi költségvetési támogatásokból származó bevételek kötött felhasználású pénzeszközök. Nem kötelező feladathoz kapcsolódó, kötelezettségvállalással nem terhelt szabad előirányzatok, amelyek a bevételek alulteljesülésével arányosan csökkenthetőek lennének nem állnak rendelkezésre.”
M. Z.
hírek innen, onnan
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok
2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik,...
Péntek esti láz Milánóban, a rezidens DJ Mace rendesen megalapozott az olimpiának
Alig 15 perc telt el a műsorból, máris finálé hangulat kerekedett. Innen hova tovább? És volt még a tarsolyban.
Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani
Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a...
TEK-esek rontottak rá a bogyiszlói családra - Egy volt alkalmazott bosszúja áll a háttérben?
Filmbe illő jelenetek zajlottak egy évvel ezelőtt Nagy Andreáék bogyiszlói otthonánál, ahova a rendőrség és a TEK nagy erőkkel vonult...
Menopauza és a csontok egészsége: ezt minden nőnek tudnia kell!
A menopauza nemcsak a hormonális hullámvasút miatt jelent kihívást a nők számára, hanem a csontok egészségére gyakorolt hatása miatt...
Szuperhétvége a futball rajongóinak, ezeket a meccseket látnod kell a tévében.
Műsoron az amerikaifutball nagydöntője, a Super Bowl is.
Herceg Erika sosem hallott őszinteséggel beszélt a múltjáról: a szexi lány karakterét kellett játszania
Herceg Erika mesél a kamera mögötti valóságról.
Turisták fizethettek, hogy civileket lőjenek – Gyanúsítottja lett a szarajevói embervadászatnak
Mai értéken a lövészek 80-100 ezer eurót is kifizethettek, hogy a város körüli dombokról civilekre lőhessenek.
Alig búcsúztunk el tőle, máris visszatér: hatalmas meglepetést tartogat az időjárás
Ismét eső, havas eső és hó.
Folytatódik a felmelegedés, akár 11 fok is lehet szombaton
Az ország északkeleti és délnyugati részén kisebb esővel is számolhatunk.
Sokba kerül a világ egyik legnagyobb autógyártójának az elektromos autóktól való visszalépés
Visszatérnek a belsőégésű motorokhoz.
Német válság: a vállalkozók évi egy nappal növelnék a dolgozok munkaidejét
Németországban a munkaidőről szóló vita még soha nem hágott olyan magasra mit most.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


