Ezt olvasta már?


Baranyába is beköltözött a DIOO

Kanyargós utcák, hagyományos, fehérre vakolt parasztházak és nyitott szívű emberek fogadják a látogatót Ófalu szelíd dombjai között, ahol Baranyában elsőként, az Ófalui Német Nemzetiségi Kétnyelvű Egységes Óvoda-bölcsőde intézménybe telepítették a képességfejlesztő eszközt, a DIOO-t. - Pécsi Napilap

A mecseki község méltán híres és látogatott, turisztikai gyöngyszemeink közé tartozik. Az országosan és nemzetközi szinten is ismert és elismert úti- és természetfilm rendező, Rockenbauer Pál emlékének tisztelgő Dél-dunántúli Kéktúra is áthalad a falun. Ezenkívül a Magyar Zarándokút önkormányzati társulás tagjaként szállásadó település is, mely által még több vállalkozó szellemű természetjáró ismerheti meg Ófalut és meseszép környezetét.

A keskeny völgyben megbúvó, 333 fős „zsáktelepülés” a török hódoltság ideje alatt szinte teljesen elnéptelenedett, ám a XVIII. században betelepült német telepesek újra életet leheltek az erdőktől övezett dombok közé…

A lakosság 94 %-a ma is német nemzetiségűnek vallja magát, akik a sváb nyelvjárást élő nyelvként használják a faluban.

Óvodás gyermekeink amellett, hogy szeretetben, gondoskodásban részesülnek, a helyi vezetésnek és alapítványnak köszönhetően lépést is tartanak a digitális világ kihívásaival, így került ide is a DIOO…

A gyerekek mondták:" De jó a DIOO! "

„Azt tapasztaltuk, hogy a gyermekeink szívesebben dolgoznak rajta, mint feladatlapokon.

A játékok játszva fejlesztenek és az eszköz türelemre tanít, a gyermek megtanulja kivárni a sorát, a társas kapcsolatokat is erősíti, a barátok gyakran egymásnak szurkolnak, örülnek egymás sikerének, megtapsolják egymást "nézd ezek a te csillagaid, mert jól csináltad".

Német nemzetiségi kétnyelvű óvodánkban nyelvi fejlesztésre is használhatjuk, amikor a feladat megoldása közben pl. a gyümölcsöket vagy a színeket németül nevezzük meg.”

A két- vagy többnyelvű oktatást az info-kommunkációt erősítő eszközök mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a hagyományos nevelési módszertant, hisz e kettő ötvözése hozhat csak igazi eredményt, mert múlt nélkül nincs jelen és jelen nélkül nincs jövő.

Az Ófalui Német Nemzetiségi Kétnyelvű Óvoda nemcsak a DIOO-val büszkélkedhet, hanem egy sikeres pályázatnak köszönhetően az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címmel is.

Civilizált világunkban, a mi kis közösségünkben is óvnunk, védenünk kell gyermekeinket, szüleinket, nagyszüleinket, akik rászorulnak a jó szóra, a simogatásra, az ölelésre, és ezáltal újra és újra fontosnak érezzék magukat.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

„Én még nem tudom megnézni” – Kálloy Molnár Péter özvegye ezt mondja férje utolsó tévés szereplése előtt

Lestár Ágnes megtörten vallott arról, milyen érzés a férjét a képernyőn látni. Miért bátorít mindenkit a műsorra, ha ő egy...

Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki

Az országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy nyilvánítsák Hungarikummá az MNB alapítványok gyakorlata. Leszögezte: a javaslata nem...

Kiderült a titkos terv, Lázár János olyat engedne meg, amitől minden magyar autós félhet

A készülő sofőröket érintő módosítás sokak szerint túl nagy kockázatot rejt, és olyan következményekkel járhat, amelyekre a...

Gyorstöltős akkumulátoros vonat állt szolgálatba – Felsővezeték nélküli szakaszokon működik

A briteknél üzembe helyezett szerelvény az utasforgalomban is adatokat gyűjt a technológia működéséről. Az állami vasúttársaság...

Brüsszel új terve miatt robbant a bomba: ingyen pénzt adnának, de van egy csavar

Az Európai Bizottság egy komoly üzleti reformmal segítené az uniós ipari szereplőket: meghosszabbítaná és kiterjesztené az ingyenes...

Szulák Andrea elárulja, miért nem követi a sztárok rohanó tempóját

Zenével és színpaddal teli életéről, a közösségi médiától való távolságtartásáról és valódi önmagáról mesélt Szulák Andrea...

Gyöngyösi tüntetők: a NAIH nem vizsgálja, hogyan kerültek a kormányhoz a Lázárinfón tüntetők adatai

Hivatalból nem indít vizsgálatot a Lázárinfón tüntetők személyes adatainak nyilvánosságra hozatala miatt a Nemzeti Adatvédelmi és...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

0