Baranyai képviselők vitáztak egymással a lakás-takarékpénztárak miatt
A vezérszónoki felszólalásokat követően kizárólag ellenzéki képviselők szólaltak fel a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló törvényjavaslat vitájában.
A javaslat visszavonását követelték, azt kérték a kormánypárti képviselőktől, hogy ne szavazzák meg az indítványt, továbbá bírálták a fideszes és a KDNP-s képviselőket, amiért nem fejtik ki véleményüket a vitában. Bánki Erik, a javaslat fideszes előterjesztője zárszavában ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az ellenzéki képviselők piaci érdekeket képviselnek és nem a magyar emberek érdekeit.
Párbeszéd: a javaslat egy 22 éves konszenzust rúg fel
Mellár Tamás (Párbeszéd) a törvényjavaslat egyik legnagyobb problémájának nevezte, hogy az egy 22 éves konszenzust rúg fel. A lakás-takarékpénztárak rendszere 1996. óta jól működik, legfeljebb az volt vele a probléma, hogy nem korábban vezették be - értékelt. A megtakarításokat valóban főleg felújításokra fordították, az állami támogatás is jelentős és a közvetítők is komoly haszonra tettek szert, de ezeket a gondokat lehetett volna orvosolni - jelentette ki. Azt kérdezte: azért kell megszüntetni az ágazatot, mert valaki más akarja rátenni a kezét a 800-1000 milliárd forintos vagyonra, vagy azért, mert ezzel az összeggel akarnak javítani a költségvetés nehéz helyzetén?
Jobbik: a javaslat több mint egymillió embert büntet
Farkas Gergely (Jobbik) azt mondta, hogy miközben sok fiatal már most is külföldön dolgozik, sok pedig gondolkodik az elvándorláson, a kormány "belengeti" a fizetős felsőoktatást, majd eltörli a lakás-takarékpénztári rendszer állami támogatását. Lehet, hogy ezerből egy ember szaunára vagy medencére költötte a pénzt, a többség azonban lakásfelújításra - jelentette ki. Hozzátette, egy törvényben szabályozni lehetne, hogy mire fordíthatóak a lakás-takarékpénztári megtakarítások. A javaslattal nem csak a pénztárakat büntetik, hanem azt a több mint egymillió embert is, akik megpróbáltak takarékoskodni - mondta.
MSZP: egyre mélyül a lakhatási válság
Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt mondta, hogy egyre mélyül a lakhatási válság, másfél millió ember él olyan lakásban, amellyel komoly minőségi problémák vannak. Ideális esetben az állam feladata lenne, hogy csökkentse az úgynevezett lakásszegénységből származó hátrányokat, de a lakhatásra fordított közpénzek döntő többsége a jobb módú családokhoz kerül - jelentette ki.
LMP: kitől kapott politikai utasítást Bánki Erik?
Keresztes László Lóránt (LMP) azt kérdezte a fideszes Bánki Eriktől, a tárgyalt javaslat előterjesztőjétől, kitől kapta a politikai utasítást arra, hogy beterjessze az indítványt. Arra is kíváncsi volt, hogy a kormányzat korábban miért nem orvosolta a lakás-takarékpénztárak működési problémáit. A rendszer megszüntetése után milyen alternatívát tudnak felmutatni a lakosság számára, és hogy próbálják kezelni a már most is körvonalazódó piaci pánikot? - érdeklődött.
Ellenzéki felszólalások
A DK-s Grécy Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek már szavaztak erről a javaslatról, hiszen elözönlötték a lakás-takarékpénztárakat, hogy szerződést kössenek még a törvénymódosítás elfogadása előtt.
A jobbikos Szilágyi György arról beszélt, hogy a lakás-takarékpénztárak az egyre inkább elszegényedő középosztály számára népszerűek, mert lakásfelújításra vagy hitelönrész biztosítására is használhatók.
Varga László (MSZP) a KDNP és a kormánytagok véleménynyilvánítását hiányolta, és arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy legyenek szolidárisak azokkal, akik éppen most pénzintézetekben várakoznak szerződéskötésre várva.
Lukács László György (Jobbik) szerint a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetésével a vidéki fiatalok lehetőségeit veszik el. Az programban kapható évi 72 ezer forintos állami támogatást Mészáros Lőrinc 24 másodperc alatt keresi meg - jegyezte meg a képviselő, aki arra kérte a kormánypárti politikusokat, hogy ne akarjanak a vidéki embereknek rosszat.
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szerint értelmetlen egy ennyire hatékony beruházást leépíteni, míg Korózs Lajos (MSZP) a magánnyugdíjpénztári megtakarítások "lenyúlásához" hasonlította a lépést. "Kell a zsé, mert üres a kassza" - fogalmazott.
Tordai Bence (Párbeszéd) alávaló gazemberségnek nevezte a javaslatot, és úgy vélte: egy "Fidesz-közeli oligarcha" kinézte magának a piacot, ahol majd ő fog extraprofitot elérni. A képviselő magánérdekek képviseletével vádolta a Fideszt, a kormánypárti képviselőket pedig "idomított gombnyomó droidnak" nevezte.
Az MSZP-s Harangozó Tamás azt kérte a fideszes és KDNP-s képviselőktől, hogy szavazzanak nemmel, "legyen bátorságuk nemet mondani egy oligarcha kívánságaira".
Bánki Erik: az ellenzék piaci érdekeket képvisel
Bánki Erik előterjesztőként elmondott zárszavában "zöldségeknek" és "badarságoknak" nevezte az ellenzéki felszólalók által elmondottakat, és az ellenzéket azzal vádolta, hogy valójában nem a magyar emberek védik, hanem multinacionális cégek és a külföldi bankok mellett állnak ki.
Hangsúlyozta: a javaslat egyetlen meglévő szerződést sem érint, és az összes befizetést az Országos Betétvédelmi Alap védi. Az az extraprofit, amit a bankok és pénzintézetek elvitettek az állami támogatásból és az emberek pénzéből, most magyar emberekhez fog vándorolni - összegzett.
hírek innen, onnan
Levetkőzött a téli olimpia bevállalós bombázója
Felolvasztja a jeget a német hokis lányok csapatkapitánya.
Tűzijáték robbant fel egy 15 éves fiú kezében – amputáció és súlyos égési sérülés lett a vége
Súlyos baleset történt csütörtök reggel Kaliforniában, amikor egy 15 éves fiú kezében felrobbant egy tűzijáték, ami nemcsak...
Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész
Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,...
„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse...
Stohl András mindent bevállalt, megvan az év legdurvább Nagy Ő-s randija, ettől mindenkinek leesett az álla
Egy olyan jelenetnek lehetünk tanúi, amelyre még a legedzettebb nézők sem voltak felkészülve.
Valóban megvédhető lenne atomtöltettel a Föld egy veszélyes aszteroidával szemben?
Az új szimulációk alapján egy nukleáris töltettel valóban letéríthető lenne a pályájáról egy olyan aszteroida, ami egyébként jó...
Kérlel a szakértő: sose mosd forró vízben a konyharuhát, hatalmasat hibázol vele
A konyharuha tisztítása nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk! A forró víz nem mindig a legjobb megoldás, különösen, ha fehérje alapú...
Már beléphet a G-SYNC világába! Itt vannak az új Samsung OLED tévék és monitorok!
A képernyő szakadozása, az akadozó játékmenet – ezek a gamingvilág legfrusztrálóbb pillanatai. De ez mostantól akár a múltba is...
2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?
Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai...
Te tudod miért van ott az a lyuk a körömvágódon? Most elárulta egy szakértő
Egy apró részlet, amit sokan nem ismernek.
Mély a gyász: meghalt Gyárfás Dávid
Búcsúzunk.
Magyarország gyógyvizekben legszegényebb régiója számos jó fürdőt rejt
A Közép-Dunántúl régióban a legrégebben elismert gyógyvíz még 1967-ben kapta meg a hivatalos minősítést, míg a térség legújabb...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


