Ezt olvasta már?


Baranyát is fenyegeti a vihar

Felhőszakadás veszélye miatt több megyében másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délben. Az érintett területeken a következő órákban intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében van érvényben a másodfokú figyelmeztetés. Emellett Budapesten, Pest, Baranya, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyében szintén felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Azt írták: hétfőn kiemelten az ország déli részében várható intenzív zápor, zivatar, felhőszakadás, de délután északon is előfordulhat zivatar. Helyenként rövid idő alatt 20-50, néhol 50 milliméter feletti csapadék is hullhat. A legintenzívebb zivatarok a Dél-Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén valószínűek.

Késő délutántól a kiterjedtebb csapadékgócok a déli országrészre szorulnak vissza, majd késő estére a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. A felhőszakadás mellett egy-egy helyen jégeső és 50-70 kilométer/óra körüli szél is társulhat a zivatarokhoz.

Kedden főként a Tiszántúlon, délkeleten, kisebb eséllyel a Duna-Tisza közén alakulhatnak ki napközben elszórtan zivatarok. Zivatarban egy-egy helyen 60-70 kilométer/óra körüli szél, kisebb méretű jég és főként délkeleten 20 milliméter feletti csapadék is hullhat. Északkeleten, főként a Zemplén, illetve a Bodrogköz térségében zivatartól függetlenül is lehetnek 60 kilométer/órát elérő széllökések.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb hőmérséklet 24-30 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 18-23 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a minimumhőmérséklet általában 15-20, a maximumhőmérséklet 26-31 fok között valószínű.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be

A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.

Rekordot döntöttek a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel...

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

Mária dán királyné február 5-én ünnepelte az 54. születésnapját, a különleges alkalomról pedig a királyi család hivatalos...

Svájci adomány segíti a debreceni leukémiás gyermekek gyógyulását

Az eszközöket szerdán adták át az osztályon.

Elhunyt Keleti Éva

Életének 95. évében meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus.

Videón Trump armadája: íme a harccoport, amely pusztulással fenyegeti Amerika legnagyobb ellenségét

A Közel-Keletre érkezett a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó és harccsoportja, emellett folyamatosan érkeznek a térségbe a nagy...

Megszólalt Medvegyev: ebbe a szörnyű csapdába lavírozta magát az EU, és ez még csak a kezdet

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ostobaságnak nevezte az Európai Unió azon döntését, mely...

Vérfagyasztó incidens a brüsszeli reptéren: csoda, hogy nem lett belőle tragédia

Gurulóútról próbált felszállni egy Scandinavian Airlines-járat Brüsszelben: az Airbus A320neo pilótái az utolsó pillanatban...

Vezettük: Toyota Aygo X

A Csehországban gyártott Toyota Aygo X tartósan népszerű a vásárlók körében, 2022-es bevezetése óta több mint 210 ezer Aygo X...

Ilyen még nem volt: "láttunk" egy fekete lyukat felrobbanni, és ez mindent megmagyaráz

Egy 2023-as, elképesztően nagy energiájú neutrínó mögött akár egy ősi, „kváziextremális” fekete lyuk végső robbanása is állhat...

Ártatlannak tűnő mondatok, amik mögött valójában érzelmi védekezés van

Elsőre ártalmatlannak tűnnek ezek a mondatok, sőt gyakran halljuk vagy használjuk mi magunk is. De valójában érzelmi védekezésről...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0