Beteljesülhet Andy Vajna nagy álma!
A Viszkis, a Kincsem és a Budapest noir – többek között e három nagy költségvetésű magyar filmet mutatják be idén. Andy Vajna filmügyi kormánybiztos joggal bizakodhat a nézők visszatérésében. 2017 legalábbis vissza nem térő alkalomnak tűnik. - Pécsi Napilap -
Ha csak az eredményjelző táblát nézzük, a tavalyi a 2011 óta tartó Andy Vajna-éra sikeréve volt. A Saul fia 38 év után Oscar-díjat nyert Magyarországnak, ráadásul 200 ezer néző feletti látogatószámával a hazai mozikban megelőzte az addigi rekorder Coming out című vígjátékot, vagyis Nemes Jeles László holokausztdrámája volt a filmügyi kormánybiztos időszakának legnagyobb sikere.
Ha viszont e számok mögé tekintünk, már korántsem annyira reményt keltő a helyzet, főleg, hogy a kormánybiztos kinevezésekor a nézők visszacsábítását tekintette legfontosabb feladatának. A magyar film – hiába a Vajna szorgalmazta és Antal Nimród rendezte reklámspotok – csak nem akar igazán népszerű lenni idehaza. 2017 ebben akár változást is hozhat.
Mikor, ha most nem? Idén mutatják be a Pappa pia című zenés vígjátékot, a Budapest noir című bűnügyi filmet, Antal Nimród Viszkisét és a Vajna-éra nagy reménységét, a rendszerváltás óta eltelt időszak legtöbb állami támogatásával – kétmilliárd forintot meghaladó összeggel – kistafírozott Kincsem című kosztümös szerelmes mozit.
Forrás: valasz.hu
hírek innen, onnan
Baka András lehet a parlament által megválasztott utolsó államfő
Tóth Csaba Tibor véleménycikke Baka András államfővé választásáról.
Putyin közölte: Oroszország megtorolja, hogy sorra fogják el a kereskedelmi hajóit
Az orosz elnöknek nem tetszik, hogy az EU és az Egyesült Államok nemrég bekeményített az orosz árnyékflottával szemben.
Vészesen fogy a világ olajkészlet-tartaléka
Megemelte idei olajár-előrejelzését az EIA a hormuzi fennakadások miatt.
Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.
Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt...
Magyar Péter helikopterrel ment Paksra, de elmagyarázta, hogy ez most más, mint amikor a fideszesek helikoptereztek
A helikopterezésre Hadházy Ákos és Takács Péter is azonnal lecsapott, a miniszterelnök egy kommentben magyarázta el, hogy ez most miért más.
Módosították az időjárási veszélyjelzést: egyetlen vármegye ússza csak meg a lehűlést
Mindössze egyetlen vármegyét nem érint jelenleg a hazánk fölé érkezett hidegfront, ott továbbra is elsőfokú riasztás van érvényben a...
Feketén-fehéren kiderül rövidesen a valóság a magyar kórházakról
A cél a betegbiztonság növelése és az egészségügyi ellátás minőségének javítása.
Takács Boglárka a legjobb idővel jutott a 200 méteres síkfutás elődöntőjébe az Eb-n
Imponáló futással jelentkezett a 24 éves magyar atléta.
Oroszbarát szakadárterületen bukkant fel a korábban Magyarországon bujkáló körözött lengyel politikus
Transznisztriában tartózkodik Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes – írta Panyi Szabolcs a lengyel RMF FM-re...
Az önvezető járművek új terepe: biztonságosabb repülőtér és kevesebb járatkésés
Sokat javíthat a légi közlekedés folyamatosságán és a személyzet biztonságán egy új rendszer. Az autonóm járművek a veszélyes,...
Ukrajnában bezzeg kiváló a termés; ez a következménye
Augusztus 10-ig a búzaterület 80 százalékán befejezték az aratást Ukrajnában. A termésátlagok kiválóak, az export akadozik, zuhannak az...
Az államhoz kerül Krausz Ferenc kutatóközpontja, amely 45 milliárd forint támogatást már megkapott
A Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központnak 2026 végéig 48,64 milliárd forintot ítéltek meg, az idei támogatás több mint 80...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Bulvár
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt
Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


