Csaknem hetven program a 2. Bőköz Fesztiválon az Ormánságban
Mintegy 70 kulturális programmal várja látogatóit a második Bőköz Fesztivál, amelyet augusztus 25. és 27. között rendeznek meg a dél-baranyai Kémes, Szaporca és Tésenfa településeken - hangzott el az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Pécsett.
A kezdeményezés az ormánsági tájegység kulturális értékeire, építészeti kincseire, népművészetére és gasztronómiájára hívja fel a figyelmet - idézték fel a szervezők az eseményen. Márta István zeneszerző, a fesztivál igazgatója elmondta: idei díszvendégük Ormánság szülötte, a decemberben 70. életévébe lépő Szatyor Győző szobrászművész, akinek három kiállítása is nyílik a fesztiválon a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) közreműködésével.
A szervezők 27 egyedi helyszínen - köztük a szaporcai Ős-dráva Látogatóközpontban is - várják a résztvevőket. A kiemelt helyszíneken kívül további három kistelepülésen - Kóróson, Drávacsepelyen és Drávacsehiben - is lesz egy-egy rövid, "hídteremtő" komolyzenei koncert - közölték.
A fellépők között lesz mások mellett Varnus Xavér, a Boban Markovic Orkestar, a Besh o'droM, Szirtes Edina Mókus, a Hagyományok Háza vendégei, a Kaláka, a Szélkiáltó együttes és Pápai Joci zenekarával. A kémesi jazzudvarban fiatal muzsikusok kiállítással, koncertekkel és jazzszekérrel várják a közönséget. A fővárosi Nemzeti Színház ifjú művészei - Vidnyánszky Attila rendezésében - különleges, természeti helyszínen adják elő a János vitézt.
A templomokba a Filharmónia Magyarország szervez hangversenyeket, Érdi Tamás zongoraművész pedig éjszakai, "csillagos ég" koncertet ad. A fesztivál vendége lesz a Bartók Béla Férfikar, a Pécsi Református Kollégium Vegyeskara és a Kapolcska Fúvós Kamarazenekar, valamint a kalotaszegi Mákófalváról érkező református kórus is. A szervezők hozzátették: kiállítással és folyamatos vetítéssel költözik Szaporcára a Cseh Tamás Archívum.
Szurdi Éva kerámiái, Tóth György újraértelmezett falusi tárgyai és Cseh András kültéri installációi mellett a fesztivál alatt minden nap más településen jár a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Arany200 vándorbusza. A gyerekek szórakoztatásáról a pécsi Bóbita Bábszínház, a Levendula Játszóudvar és a Karzat Színház játékudvarai, a Magyar Társasjátékos Egyesület és Krizsán Edit nemzetközi sakknagymester interaktív foglalkozásai gondoskodnak - áll az írásos összefoglalóban.
"Ormánság kincseire, értékeire egy alkotói életet építettem" - fogalmazott Szatyor Győző az eseményen. A budapesti Vigadóban év végi életmű-kiállítására készülő szobrászművész beszámolt arról is, hogy a reformáció 500. évfordulójára Baranya valamennyi - összesen 112 - református temploma számára készít úgynevezett királykazettákat. A már elkészült csaknem száz, bibliai igéket, illetve a református egyház által használt szimbólumokat is magába foglaló alkotásokból mintegy harmincat a kémesi templomban láthat a közönség.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke közölte, hogy a fesztivál keretében tartják meg a baranyai polgármesterek találkozóját. Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának (DDNPI) igazgatója a tájegység természeti adottságait és az 50-70 évvel ezelőtti magas mezőgazdasági kultúráját méltatta, az ország egyik kincsesbányájának nevezve az akkori Ormánságot.
hírek innen, onnan
Ismét meglepi a világot Venezuela
Miután Venezuela megkezdet a politikai foglyok szabadon engedését, demokratikus amnesztiatörvényt akar elfogadni. A törvény „egy...
Orbán Viktor: átállítjuk a magyar gazdaságot egy családalapú működésre
Nem tudja Orbán Viktor sem, hogy eljön-e Magyarországra az amerikai elnök, erről is beszélt ma reggel a Kossuth Rádióban.
Lángokban áll egy kamion, lezárták teljes szélességében a 8-as főutat
Aki teheti, messzire kerülje el a 8-as főutat Városlőd térségében, ahol kigyulladt egy kamion, emiatt teljes szélességében lezárták az...
Bezuhant az érdeklődés az ingyenhitel iránt
Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a...
Orbán Viktor: Donald Trump fogja eldönteni, hogy jön-e Budapestre
A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége.
Olcsóbb a gyógyszer Donald Trump új honlapján keresztül
Donald Trump amerikai elnök csütörtök este nevét viselő weboldalt indított, amelynek célja, hogy az amerikaiak kedvezményes áron jussanak...
Ha ilyen hirdetést látsz a Facebookon, nehogy kattints, minden pénzedet ellopják
Tömegével jelennek meg a Facebookon a csaló hirdetések, erről ismerheted fel.
Új helyszínt talált a Kolorádó fesztivál
Korábban úgy tűnt, vége, aztán új helyszínt kerestek.
Ez a nadrágfazon lesz 2026 sztárja, csak imádni lehet
A bő szárú fazonok idén mindenhol is ott lesznek.
Nem kért Stohl András csókjából a Nagy Ő szereplője: ezért utasította el kategorikusan
Bár Kiara Lord kapva kapott a lehetőségen, hogy megcsókolhatta a Nagy Ő-t, volt, aki nem kért ebből.
Orbán Viktor: Mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk
A kormányfő közölte, a filozófiájuk, hogy barátokat kell gyűjteni, és sikerrel jártak.
Orbán Viktor: jövőre is maradhat az 5% körüli hiány
Péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának ad interjút a miniszterelnök. A szóba jöhető...
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek
Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé
Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


