Ezt olvasta már?

Pszichológus: a valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző

A valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző napjainkban - mondta Földi Rita klinikai szakpszichológus, akit a "társas magányról" k...

0

Csaknem kétszáz filmet neveztek az idei Hét Domb Filmfesztiválra

Százkilencvenegy filmet neveztek a II. Hét Domb Filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - közölte Magyar Ferenc fesztiváligazgató vasárnap az MTI-vel.


hirdetés

A filmrendező-operatőr elmondta, hogy befejeződött a beérkezett filmek előzsűrizése, amelynek eredményeképpen hat kategóriában 60 alkotás került a versenyprogramba. A végső sorrend a Danileszk Rita, Major Zoltán filmesztéták és Karagity István szerkesztő-filmrendező alkotta előzsűri pontszámainak összegéből alakult ki - tette hozzá.

A fesztiváligazgató közölte, hogy az előzsűri értékelése szerint az idei Hét Domb Filmfesztiválra érkezett filmek mezőnye nagyon erős volt. Magyar Ferenc kiemelte, hogy a döntős filmek értékelését a jövő héttől kezdi meg a Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendezőből, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész-rendezőből és Halmy György dokumentumfilm-rendezőből álló zsűri.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a nagyjátékfilmek között van - más alkotások mellett - Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmdrámája, Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmje, valamint az M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor által rendezett Brazilok.

A versenyprogram animációs, kisfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, valamint dokumentumfilm kategóriáiban szekciónként 10-10 film verseng egymással. A kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek.

A fesztivál fődíja 1 millió forint. A külföldi alkotásokat nemzetközi zsűri, a diákkategória alkotásait külön gyermekfilmes zsűri fogja értékelni. A tavaly megrendezett első seregszemle fődíját Molvay Norbert Ha nem segít a mindenható című alkotása nyerte el. További részletek a hetdombfilmfesztival.hu oldalon találhatóak.







0
0

hírek innen, onnan

Szalmabálák ezrei lángolnak Makónál

Napokig eltarthatnak az oltási és az utómunkálatok.

A zacskók betiltása csak a műanyagjéghegy csúcsa, és alig látszik ki a vízből

A műanyagzacskók megadóztatása vagy betiltása sok kérdést vet fel, de az is sok negatív következménnyel járhat, ha az emberek...

Nagy Katica: Hihetetlen belegondolni, hogy ebből fogok élni

Tehetségesek, öntudatosak, karakteresek és szépek. Cikksorozatunkban bemutatjuk azokat a huszonéves színésznőket, akikre felfigyelhettünk...

Sok család maradhat fűtés nélkül

Hétfőtől talajmenti fagyok lesznek, fűtésszerelőt találni pedig egyre nehezebb és drágább lesz.

Frankfurtban ikszeltek Gulácsiék

A Leverkusen megszerezte első bajnoki győzelmét.

Varázslatos tett: ezért beszél mindenki Neymarról - videó

Csodálatos dolgot művelt a brazil klasszis.

Bőnyi rendőrgyilkosság: fegyverszakértő bizonyíthatja a körülményeket

Folytatódik a tárgyalássorozat a bőnyi rendőrgyilkossági ügyben. A Szombathelyi Törvényszék szeptember 28-án újabb szakértőket...

4 jel, ami arra utal, hogy túlságosan függsz a párodtól

Sokan észre sem veszik, mennyire függenek a párjuktól, mígnem túl késő lesz. Pedig van pár jel, ami segít erre ráébredni!

A mirelit pizza a pizzák herbálja

Tavaly 18 millió mirelit pizza fogyott Magyarországon. Hogy megtudjuk miért, egy profi pizzaszakáccsal kipróbáltuk a legnépszerűbb ízeket.

A magyar válogatott szétverte a szlovákokat amerikaifociban

A két nemzet amerikaifoci-válogatottja feszült egymásnak, de nem volt kétség, ki a jobb.

0

Sport

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Magyar-szlovák közös közlemény a pénteki huligánakció után

A hoki nem háború, hanem fesztivál, írják a szlovák huligánok akcióját elítélő sportvezetők.

Nem a csapata miatt nehéz beválogatnia Dzsudzsákot Marco Rossinak

Egy nyílt levélben még lehet csúsztatgatni, de a pályán sokkal nehezebb lesz mindenkivel elhitetnie, hogy ott a helye a válogatottban.

Földbe döngölte Szlovákiát a magyar válogatott

Az első negyedben annyi pontot szereztek a mieink, ami egy egész meccsre elég lett volna.

A videobíró segítette győzelemhez a Real Madridot

A Lopetegui-csapat továbbra is veretlen, a francia világbajnok vezette győzelemre az Atléticót.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Luka Modric

Fizethet is egy csinos összeget a világbajnoki ezüstérmes.

Ezt a mezt tényleg komolyan gondolta az 1860 München?!

Az 1860 Münchennél bevett szokás, hogy a klub egy különleges mezzel készül az Oktoberfest idejére, és ez idén is így volt.

Joshua ezúttal is KO-val védte meg vb-címeit

A nehézsúlyú bokszvilágbajnok álmosan kezdett, de a hetedik menetben kiütötte Povetkint.

Anthony Joshua kíméletlenül kiütötte Alekszandr Povetkint - videó

A meccs féléig érett a meglepetés, ekkor váltott a brit.

0

Bulvár

Társasházkezelők: új világ jön 2019-től

A Vállalkozói Tudástár szakértői cikkében a 2019. január 1-től hatályos fontos változásokra és az azokkal járó kötelezettségekre hívja fel a figyelmet Soósné dr Gáspár Gabriella ügyvéd.

Egy tányér gulyásleves miatt rúgták ki a MÁV egyik dolgozóját

Állítólag feketén adott ki egy tányér gulyáslevest a Budapest-Varsó vasútvonalon a büfés.

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Lesz egy új kapcsoló a Gmailben, érdemes lesz átpöccinteni

A tavasz nagy ráncfelvarrással érkező egyik funkció az "okos válaszok" volt, ami azonban sokkal inkább zavarja a felhasználókat, mintsem örülnének neki.

10 dolog, amit teljesen elvesztettünk, amióta van internet és mobil

Mutatunk tíz alapvető szokást, amiben felnőttünk, de többé már nem létezik, a digitális kor ugyanis elsöpörte.

Megszólalt a boncmester, aki megvizsgálta Diana holttestét

Terhes volt? Megúszhatta volna az ütközést?

Megdöbbentő dolgot derítettek ki a bolti joghurtokról

Ráadásul a legszomorúbb, hogy pont a gyerekeknek szánt joghurtok a legrosszabbak.

"Ha nagy sz@r kerül a palacsintába, az egész Fidesz-vezérkar egy órán belül eltűnik az országból"

Jó eszköznek látja Orbánék ellen, ezért szorgalmazza aktívan hazánk Európai Ügyészséghez való csatlakozását Herczeg Zoltán. Az ismert divattervező nem csupán aláírta az erről szóló kezdeményezést, de a gyűjtésbe is be fog segíteni Hadházy Ákosnak.

A nap képe: Egy katonai BMW M4

Na jó, a terepmintás matricázást leszámítva nem sok köze van a katonasághoz a 20 collos Strasse felnikkel szerelt 431 lóerős bajor sportgépnek, ám elég ennyi változás ahhoz, hogy az utcán minden tekintetet magára vonzzon.

Gázzal fűt? Nagy pofonba szaladhat bele

Szeptember 15-én indul a hivatalos fűtési szezon Magyarországon, az dén is rengeteg család hagyta az utolsó pillanatra a fűtési rendszer ellenőrzését - írja a Penzcentrum.hu.

Pintér Tibor kiakadt 23 évvel fiatalabb párjára - Ezzel ment az idegeire

Pintér Tibor barátnőjében ezt az egy tulajdonságot nem bírta eleinte elviselni - sokat is veszekedtek miatta.

4 helyesírási hiba, amit a legtöbben elkövetnek

A helyesírás régóta vitatott téma. Valakinek érzéke van hozzá, míg valakinek sok-sok olvasás és tanulás hatására javul a helyesírása. Persze, a számítógépes helyesírás-ellenőrző programok korában felmerül a kérdés, hogy fontos-e egyáltalán. Mindenesetre mutatunk néhány tipikus hibát, amelyet nagyon sokan elvétenek. Te köztük vagy?

blogmorzsák

Hogyan lehet olcsón körbe repülni a Földet?

Titkos repülőjegyek, fura szabályok és pár honlap, ahol lefoglalhatjuk az utazást mind az öt kontinensre.

Philip K. Dick rémálma a jövőről

Jones kezében a világ, de arról, hogy a világ örül-e ennek, igencsak megoszlanak a vélemények.

Milyen szolgalelkű, megalkuvó néplélek uralkodik ebben az országban?

A leggyalázatosabb válaszok érkeztek egy hazai felmérés egyik kérdésére.

A Brexit nem fog lezárulni 2019. március 29-én

Csak egy pénzügyi megállapodás fog születni Nagy-Britannia és az EU között.

Ennek az apácának négy unokája van

Miután meghalt a férje, Barbara pályára állította a két lányát, majd kolostorba vonult.

Lana Del Ray tízperces új dalt és klipet mutatott be

A kritikusok szerint világsláger.

Látványos felvételek a Kelenföldön pusztító tűzről

A beszakadt födém nehezítette az oltást, a lebontásra váró raktár üresen állt, nem sérült meg senki.

Leszedték az Il-20-ast

Az izraeli akció következménye: az oroszok tartják ellenőrzés alatt a szíriai légteret.

Így cselezz a buda­pesti repülőtéren

Spórolj időt és pénzt már az utazás elején. Gyémánt Balázs hivatásos világutazó saját kárán tanult tippjei és trükkjei a stressz-mentesebb induláshoz a Budapest Airportról.

A migráns és a kovászos uborka

A magyarok megszokták, hogy pa­rancs­ra valakit gyűlölni kell.

Miért imádják ennyire a magyarok Terence Hillt és Bud Spencert?

Mert ők a gonoszt legyőző népmesei hősök? Mert folyton ismétli a filmjeiket a tévé?

Ülőmunkát végzel? Így előzheted meg a szövődményeit

Annyi veszélye van, hogy felsorolni is nehéz.

0