Ezt olvasta már?


Csobbanjon idén a legnagyobbat

Már több mint egy évtizede Európa-szerte fontos üzenetet közvetít a Nagy Ugrás: amellett, hogy szuper nyári program egyszerre ugrani folyóink vizébe, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos az ember és a természet közötti harmónia újjáélesztése.

A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án délután 3 órakor!

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

Mindent az élővizek megóvásáért

A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat (ERN) eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Víz Keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató esemény lett, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát. "A kezdeményezés a folyók iránti elkötelezettséget szimbolizálja. Az idei Nagy Ugrás különösen fontos lesz, hiszen az Európai Bizottság az éltető vizeink védelmét szolgáló Víz Keretirányelv felülvizsgálatát éppen a nyári hónapokban fogja elindítani" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Idén is csobbanjon nagyot!

A WWF Magyarország idén is felhívást tesz közzé hazánk települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat 2018. július 8-án, vasárnap délután 3 órakor. "A Nagy Ugrást megszervező települések, illetve közösségek között rendhagyó versenyt hirdetünk: ahol a legegyedibb, legizgalmasabb és természetes vizeink védelmét leginkább kihangsúlyozó programtervvel készülnek, oda a WWF Magyarország csapata is ellátogat, és együtt ugrik a település vagy közösség tagjaival" - folytatta Antal Alexa. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra. A nevezés részletei ide kattintva érhetők el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ismét meglepi a világot Venezuela

Miután Venezuela megkezdet a politikai foglyok szabadon engedését, demokratikus amnesztiatörvényt akar elfogadni. A törvény „egy...

Orbán Viktor: átállítjuk a magyar gazdaságot egy családalapú működésre

Nem tudja Orbán Viktor sem, hogy eljön-e Magyarországra az amerikai elnök, erről is beszélt ma reggel a Kossuth Rádióban.

Lángokban áll egy kamion, lezárták teljes szélességében a 8-as főutat

Aki teheti, messzire kerülje el a 8-as főutat Városlőd térségében, ahol kigyulladt egy kamion, emiatt teljes szélességében lezárták az...

Bezuhant az érdeklődés az ingyenhitel iránt

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a...

Orbán Viktor: Donald Trump fogja eldönteni, hogy jön-e Budapestre

A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége.

Olcsóbb a gyógyszer Donald Trump új honlapján keresztül

Donald Trump amerikai elnök csütörtök este nevét viselő weboldalt indított, amelynek célja, hogy az amerikaiak kedvezményes áron jussanak...

Ha ilyen hirdetést látsz a Facebookon, nehogy kattints, minden pénzedet ellopják

Tömegével jelennek meg a Facebookon a csaló hirdetések, erről ismerheted fel.

Új helyszínt talált a Kolorádó fesztivál

Korábban úgy tűnt, vége, aztán új helyszínt kerestek.

Ez a nadrágfazon lesz 2026 sztárja, csak imádni lehet

A bő szárú fazonok idén mindenhol is ott lesznek. 

Nem kért Stohl András csókjából a Nagy Ő szereplője: ezért utasította el kategorikusan

Bár Kiara Lord kapva kapott a lehetőségen, hogy megcsókolhatta a Nagy Ő-t, volt, aki nem kért ebből.

Orbán Viktor: Mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk

A kormányfő közölte, a filozófiájuk, hogy barátokat kell gyűjteni, és sikerrel jártak.

Orbán Viktor: jövőre is maradhat az 5% körüli hiány

Péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának ad interjút a miniszterelnök. A szóba jöhető...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0