Csontautóbusz II.
Simon Péter bizakodó. Gyerekkora óta tervezget, nagy álma egy saját tervezésű autó. Egyelőre diplomamunkájával tette magát ismertté, nem csak hazánkban, külföldön is. "Csontautóbusz" - vannak akik így nevezik a csodajárgányt...és ez még semmi! A Pécs közelében élő fiatalembert faggattuk.
Simon Péter diplomamunkájának keretén belül alkotta meg ezt a koncepciót – biztos nem gondolta, hogy nemzetközi autós blogok fognak rajongani tervéért a beadás után. A Credo E-Bone null-emissziós busz teljesen új színt vihetne a tömegközlekedésbe – és nem csak formájával, hanem műszaki tartalmával egyaránt.
Formaterve a modern buszok álmosítóan ötlettelen szögletessége helyett, merész vonalvezetésével, látványos domborításaival, kétszínű fényezésével, gömbölyű szélvédőjével, hatalmas íves hátsó ablakával és szétszórt lámpáival visz színt az utcaképbe. Valahogy így képzelték el az ezredforduló utáni tömegközlekedést húsz-harminc évvel ezelőtt.
A négy, egyenként 70-80 kW teljesítményű kerékagymotor 80 kilométeres óránkénti sebességre gyorsítja, és a folyamatosan rendelkezésre álló nyomatéknak köszönhetően dinamikusan mozgatja az összkerékhajtású buszt, amely károsanyag-kibocsátás nélkül használható. A technika kisebb helyigénye és az erőátvitel elemeinek elhagyása lehetővé teszi a teljesen sík padló kialakítását is. Az E-Bone átgondolt koncepciójával valódi megoldást kínálhat a városi közlekedés problémáira, és újra nevet szerezhet a magyar buszgyártásnak, csupán megfelelő technológiára és egy vállalkozó kedvű gyártóra lenne szükség a megvalósításához. A magyar Credo emblémája ugyan felkerült a buszra, de külföldön egyelőre nagyobb az érdeklődés Péter diplomamunkája iránt.
Nincs szoros értelemben vett alváz, ehelyett egy térbeli tartószerkezetet tervezett Simon, melynek stressz-pontjainál erősebb, a többi részén pedig gyengébb – és ezáltal könnyebb – karbon-műanyag elemeket helyeznének el. Ezzel a technikával a számítások szerint közel húsz százalékos tömegcsökkenést lehet elérni egy ugyanekkora méretű, de a hagyományos technikával épített busszal szemben.
Négy darab elektromos motor hajtja az E-Bone-t, mindegyik közvetlenül egy-egy kerékhez kapcsolódik – ezek egyenként 80 kW teljesítményére képesek. A hidrogén cellákat és a lithiumos akkumulátorokat a busz tetején helyezték el.
Mivel a motorok a kerekekben vannak beépítve, így a mostani buszoknál alacsonyabbra került a padló. A babakocsis kismamákra is gondolt Péter akkor, amikor az ajtókat kétméteresre tervezte.
A jelenlegi gazdasági helyzetet tekintve kicsi az esély rá, hogy egy ilyen nagy beruházást igénylő projekt itthon, a Credo vezetésével elindulhasson, pedig igen nagy kár lenne veszni hagyni ezt a hatalmas, kedves arcú bogarat, ami minden nap mosolyt vihetne bármelyik nagyváros utcaképébe.
Könnyű, műanyagból készült külső héjjal álmodta meg a Credo E-Bone elnevezésű városi autóbuszt Simon Péter. A vázszerkezet belül, csontvázként található, innen is ered a terv jelölése. Mivel nem teherhordó szerkezeti elem a karosszéria, és egyszerűen megmunkálható, meglehetősen egyedi formát adott a karosszériának a magyar formatervező. Hajtásként négy darab elektromotort képzelt el, amelyek energiáját a tetőre helyezett tüzelőanyagcella-akkumulátor egység biztosítja. Mivel egyelőre még azzal is küzdenek a buszos cégek, hogy az elektromos hajtást gazdaságossá tegyék, az ilyen forradalmian újszerű autóbuszok még jó néhány évig-évtizedig nem fognak elterjedni az útjainkon.
Kicsit sajnálatos, hogy 2010-ben még mindig ott tartottunk, hogy egy ilyen újítást nem vagyunk képesek elfogadni. Igaz, a pénz, a gyártás, a befektetés tekintetében nem olyan egyszerű kis hazánkban, de talán a világon él egy, vagy több normális gondolkodású, dizájn kedvelő, tudatosan és éberen élő befektető, nem csak olyan helyen van pénz, ahol az a módi: "az én gazdagságom mindig egyel több, mint a tiéd".
Péter egyébként ahogy már az előzőekben elhangzott, nem csak autót és buszt tervezett, legújabb ötletének fotói alább láthatók.
| Simon Péter autót, csontbuszt és egy dizájnos mosógépet is tervezett(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
hírek innen, onnan
Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, ketten megsérültek
Kedden reggel lezuhant egy szlovén jelzésű kisrepülőgép az isztriai Vrsar repülőterén felszállás közben. A fedélzeten tartózkodó...
Magyar Péter a kormányzat eddigi telejsítményét értékelte
Egy hónapja állt fel az új parlament. Az első hetek tanulságairól, valamit a Tisza-kormány előtt álló feladatokról adott számot Magyar...
Sulyok Tamás aláírta a devizahiteles eljárások felfüggesztéséről szóló törvényt
Kedd délután megjelent a Magyar Közlönyben a devizahiteles perek felfüggesztéséről szóló törvény, ami ezzel június 10-én, szerdán...
Fontos határidő közeleg. Több nyugdíjas pénzét bukhatja, ha nem cselekszik június 30-ig
Fontos határidő közeleg azoknak, akik 2026-ban még a 2025-ös szabályok szerinti nyugdíj-megállapításon gondolkodnak. Június 30-ig lehet...
Bárándy Péter szerint most alkotmányozási pillanat van
A volt igazságügyi miniszter szerint ha rendszerváltás történt, kötelező lehet a közjogi méltóságok leváltása.
Feljelentést tett Kátai-Németh a háromszorosan túlárazott nyuszimotorok miatt
Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a szociális és családügyi miniszter.
Sulyok Tamás aláírta: szerdán hatályba lép a devizahiteles eljárásokat leállító törvény
A jogszabály kedd délután megjelent a Magyar Közlönyben.
Megszűnhet a határellenőrzés az egyik magyar határszakaszon
A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett...
Kihirdették a devizahitelesek sorsát meghatározó törvényt
Kedden délután megjelent a Magyar Közlönyben a devizahiteles ügyekben zajló perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló...
„Megszúrtak. Nem kapok levegőt” – a brit rendőrök nem hittek az áldozatnak, és a vérző fiatalt bilincselték meg
A 18 éves Henry Nowakot többször megkéselték, majd az elkövető azt hazudta a helyszínre kiérkező southamptoni rendőröknek, hogy őt...
Radnai Márk két hónap alatt 69 pert nyert a fideszes portálok ellen
A Tisza párt alelnöke és országgyűlési képviselője a keddi parlamenti vitában először nem jutott szóhoz a fideszes hazugságok...
25 év után került elő a híres írónő elveszettnek hitt regénye: 100 milliós összeget érhet
Ritkán fordul elő, hogy egy jelentős irodalmi relikvia évtizedekkel az eltűnése után váratlanul előkerül. Virginia Woolf különleges...
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


