Csúcstechnológiás eszközökkel javíthatják a gerincvelő sérültek életkörülményeit Pécsett
Az egészségügyi technológia élvonalába tartozó exoskeletonokkal végez nemzetközi szinten rele-váns kutatást a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának és Biomedical Engineering Projektjének kutatócsoportja.
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel (OORI, Budapest) közösen folytatott munka célja a súlyos gerincsérültek életkörülményeinek javítása, és az exoskeletonok hosszú távú egészségügyi hatásainak összehasonlító vizsgálata.
2019 eleje óta folyik Pécsett a ReWalk cég két úgynevezett hatodik generációs exoskeletonjának tesztelése a PTE Idegsebészeti Klinikája és a 3D Központ Biomedical Engineering Projektjének köz-reműködésében. A kutatócsoportba tartozó ápolók, gyógytornászok, mérnökök és orvosok a sú-lyos mozgáskorlátozottak számára a mozgás élményét újra elhozó berendezések hosszú távú egészségügyi hatásait vizsgálják.
Az emberi állóképességet, fizikai erőt és mobilitást javító önmozgó külső testvázakat, azaz exoske-letonokat régóta használják már az iparban, és a technológia fejlődésének köszönhetően újabb és újabb területeken, például az egészségügyben is megjelentek az elmúlt évek során. A pécsi kutatók által egy európai uniós pályázat révén beszerzett, az exoskeleton technológia élvonalát képviselő ReWalk gyártmányú eszközök sík talajon akár napi 10 kilométert is képesek megtenni, megfelelő gyakorlással használhatóak a lépcsőn való fel- és lemenésre is, emellett pedig több órát üzemelnek egy feltöltéssel. A berendezések a súlyos, az orvostudomány jelenlegi állása szerint járni többé nem képes harántbénult gerincvelő sérültek számára is újra biztosítják az önálló helyváltoztatás él-ményét. Mindennek a nyilvánvaló gyakorlati előnyökön felül komoly egészségügyi hozadéka is van, hiszen a függőleges testhelyzet lényegesen jótékonyabb hatást gyakorol a szervezetre, mint a ke-rekesszékben ülés. Így a PTE és az OORI kutatócsapatának reményei szerint tartós életminőség ja-vulás érhető el a segítségükkel – azzal együtt is, hogy e csúcstechnológiás gépek áruk miatt egyelő-re sajnos nem elérhetőek a közfinanszírozott egyéni ellátásban, és elsősorban tréning céljára hasz-nálhatók.
– Az immobilizáció és a kerekesszékbe kényszerülés okozta komplikációk súlyos egészségügyi kö-vetkezményekkel járhatnak a mozgásképesség elvesztésén túl, legyen szó akár a felfekvésekről, az elhízásról, az izomsorvadásról és az ízületek elmerevedéséről. Mindez hosszabb távon a többnyire fiatal sérültek esetében már korán jelentkező érrendszeri betegségekhez, csontritkuláshoz, cukor-betegséghez és lelki problémákhoz vezethet. Olyan népbetegségekről van szó, amelyek kapcsán a súlyos mozgássérültek különösen sebezhetőek, és ezen a ponton lehet kulcsfontosságú az exoske-letonok használata, hiszen már azáltal nagyban lehet javítani a gerincvelő sérültek általános egész-ségügyi állapotát, ha bizonyos időtartamot állva és mozgásban tölthetnek ezen berendezések se-gítségével – mondja dr. Tóth Luca, az idegsebészeti klinika PhD hallgatója, egyben a kutatás egyik vezetője.
A pécsi kutatók célja egy olyan fenntartó terápia kialakítása, amelyben hosszú, többéves időtávon dolgoznak együtt a gerincvelő sérültekkel, és ennek révén fel lehet mérni, hogy mekkora időtarta-mú és milyen gyakoriságú foglalkozások járnak tartós egészségügyi előnyökkel. A kutatás jelentő-ségét növeli, hogy az ilyesfajta vizsgálatok világszerte gyerekcipőben járnak még.
– Egy rendkívül új technológiáról van szó, néhány száz ilyen berendezést használnak jelenleg az egész világon, és még arra sincs egységes protokoll, hogy milyen gyakran és milyen intenzitással foglalkozzanak a gerincvelő sérültekkel. Kutatásunk során a mozgásterapeuta kollégákkal együtt-működve egy igen aktív, hetente ötnapos és napi szinten másfél órás terápiát alkalmazunk. Épp az újdonság miatt utánkövetéses vizsgálatok sem igazán ismertek, ami egyrészt kétségkívül megnehe-zíti, másrészt izgalmassá is teszi a munkánkat.
Az elmúlt hónapok során mind a kutatócsapat tagjai, mind az exoskeletonokat először kipróbáló gerincvelő sérült személy intenzív tréningen estek át annak érdekében, hogy a gépeket biztonsá-gosan alkalmazzák, és első jelentős mérföldkőként június közepe óta az alany önállóan képes hasz-nálni a berendezést.
A pécsi kutatócsapat a közelmúltban fontos szakmai partnerrel gazdagodott a gerincvelő sérültek kezelése kapcsán élenjáró OORI révén. A közös munka keretében a rendelkezésre álló két exoske-leton közül az egyiket Pécsett, a másikat pedig Budapesten használják, így a kutatásba több beteg bevonása lehetséges. Az exoskeletonokkal folytatott vizsgálatok mellett folyamatban van egy úgy-nevezett biomechanikai labor kialakítása is az Idegsebészeti Klinikán, és a tervek szerint télen már az ezáltal biztosított, kibővített eszközpark segítségével folyhat tovább a munka.
– A klinikai vizsgálatok mellett nagy hangsúlyt fektetünk az eszközháttérre és módszertani fejlesz-tésekre is a gyártó és forgalmazó cégekkel közösen – egészíti ki mindezt Dr. Maróti Péter, a Biome-dical Engineering Projekt orvos-szakmai vezetője. – A munkánk során egyrészt a meglévő rendsze-rek méréstechnikai lehetőségeit terjesztjük ki szoros együttműködésben a PTE Műszaki és Infor-matikai Karával, de emellett multidiszciplináris kutatócsoportunk az eszközök mélyebb megismeré-sén keresztül a technológiai fejlesztésekbe is bekapcsolódik. Mindez igen fontos a projekt hosszú távú fenntarthatósága szempontjából is, hiszen így lehetséges aktív szakmai kapcsolat kiépítése és erősítése a piaci szereplőkkel és más kutató-fejlesztő intézményekkel. Ezen a téren fontos kezdeti lépésnek tartjuk, hogy elnyertük a ReWalk cég hazai Kiválósági Központja címét – emeli ki Maróti Péter.
hírek innen, onnan
Amikor győztünk Mohácsnál: egy elfelejtett diadal évfordulója
Magyarország ezekben a hónapokban Mohács ötszázadik évfordulójára készül. Csakhogy ennek árnyékában feledésbe merül a „második...
Végre ez is kiderült: a NER-építők öt Puskás Aréna árával rövidíthették meg az államot
Mára szinte minden olyan csoportszintű pénzügyi beszámoló elérhetővé vált, amely alapján meg lehet vonni a leglopásgyanúsabb szektor,...
Meghalt Kis Ervin Egon, akinek rengeteget köszönhet a magyar e-kereskedelem
A SzEK.org, a Számlázz.hu és a BinX, ezáltal a teljes magyar e-kereskedelem életében meghatározó szereppel bírt. 60 éves volt.
Koós Réka szenvedélyesen szereti a civil munkáját: meglepő, mivel foglalkozik az 53 éves színésznő
Koós Réka nemcsak színészi és énekesi tehetségével hívja fel magára a figyelmet, hanem egy meglepő civil hivatással is. A színésznő,...
Iráni fenyegetés elől menekítették ki Trumpot, de az elnök szerint ezzel még nagyobb veszélybe sodorták
Egy biztonsági fenyegetés miatt nem az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén távozott Ankarából Donald Trump a júliusi...
Gyászol a magyar digitális szektor: elhunyt Kis Ervin Egon, a hazai e-kereskedelem legendás úttörője
Súlyos betegség után, augusztus 7-én elhunyt Kis Ervin Egon, a magyar e-kereskedelmi és fintech-szektor egyik meghatározó alakja - közölte...
Megújul a Volkswagen Atlas Cross Sport
A Volkswagennél nem változtatnak, ha nem muszáj, legalábbis ez látszik az észak-amerikai Atlas Cross Sport típuson, amely a testesebb...
Trump elismerte, hogy ételszállító kocsival csempészték le az Air Force One-ról
Az amerikai elnök egy ohiói útja során beszélt először a júliusi ankarai NATO-csúcs utáni titkos akcióról. A manőverre egy hitelesnek...
CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást
Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van...
365 körül billeg az euró – erre képes most a forint
Alig mozdult az euró árfolyama szerda reggelre, miközben a forint továbbra is valamivel erősebb szinten áll, mint az év elején.
7,6 milliárd forintot fizetett ki január és március között a Századvégnek a Fidesz-kormány
A kutatócég egységáron dolgozott, 200 milliós tanulmányok és 300 milliós közvélemény-kutatások is bőven vannak.
Régi személyi igazolvány: 57 ezer magyar fellélegezhet, könnyítést jelentett be a Belügyminisztérium
Bizonyos ügyek még elintézhetők a régi, könyv formátumú személyi igazolvánnyal, de csak az év végéig.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


