Ezt olvasta már?


Csütörtökön temetik XVI. Benedek pápát

Január 5-én, csütörtökön temetik XVI. Benedek nyugalmazott pápát - közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

A szertartást, "mely az egyszerűség jegyében zajlik majd, Ferenc pápa vezeti" - tette hozzá.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa 95 éves korában szombaton 9 óra 34 perckor hunyt el a vatikáni Mater Ecclesiae (Egyház Anyja) kolostorban. 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje - jelentette be a Vatikán.

A szombat délben a Szentszék sajtótermében tartott sajtótájékoztatón a szóvivő bejelentette, hogy a temetési szertartás csütörtökön 9.30 órakor kezdődik a Szent Péter téren, "a nyugalmazott pápa kérésének megfelelően az egyszerűség jegyében".

Joseph Ratzinger szerdán, a délutáni szentmise végén, lakóhelyén, a Mater Ecclesiae kolostorban részesült a betegek kenetében felszentelt laikus nők jelenlétében, akik utolsó éveiben segítségére voltak - közölte Bruni.

XVI. Benedek földi maradványait január 2-ától a Szent Péter-bazilikában helyezik el, hogy a hívők végső búcsút vehessenek tőle.

A Szentszék szombat esti közleménye szerint hétfőn a bazilika 9-től 19 óráig, kedden és szerdán 7-től 19 óráig lesz nyitva.

A nyugalmazott pápa csütörtökön 9.30 órakor kezdődő temetésén való részvételre nem biztosítanak jegyeket. Akik szeretnének részt venni a szertartáson, azoknak liturgikus ünnepek pápai hivatalához kell fordulniuk.

Két ország, Németország és Olaszország hivatalos delegációja lesz jelen a temetésen.

Szombaton 17 órakor Ferenc pápa vezetésével kezdődik a hagyományos év végi Te Deum istentisztelet, mely a hivatalban lévő pápa első nyilvános megjelenése lesz elődje halálának bejelentése óta.

Az emeritus pápa halálhírére megtelt a Vatikán egyébként is turistákkal teli környéke: főleg rómaiak siettek a Szent Péter térre, azok, akik péntek délután a lateráni Szent János-bazilikában imádkoztak XVI. Benedekért.

Mások a helyszínen értesültek a nyugalmazott pápa haláláról. Az elsők között érkeztek meg az újságírók, elsősorban német, olasz és amerikai stábok, akik már napok óta a Vatikánnál dolgoztak.

A teret a kora délutáni órákban rövid időre lezárták biztonsági ellenőrzésre a Ferenc pápa vezette Te Deum hálaadás előtt. A Vatikán egész környékét már korábban ellepték az olasz rendőrség, csendőrség emberei: az oldalutcákat lezárták és gyorsan visszaállították a biztonsági belépőket a tömeg terelésére.

Az MTI által megkérdezett olasz hívők szeretettel emlékeztek vissza XVI. Benedekre. Megjegyezték, hogy már pápává választását megelőzően is évtizedeken át Rómában élt, ezért a város lakójának számított. Mások rámutattak, hogy távozásával egy rendkívüli korszak ér véget, amelyben egy pápa és elődje egyszerre élt a Vatikánban.

Vatikáni szakértők hangsúlyozták, hogy a nyugalmazott pápa akarata szerint temetése az egyszerűség jegyében zajlik, de pápához illő liturgiával, melyre egyházi és állami delegációkat várnak. Az emeritus pápa búcsúztatása unikumnak számít, amelyre nincsen példa az egyház történetében.

Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált.

XVI. Benedeket a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik majd el, abban a pápai sírhelyben, ahol korábban XXIII. János pápa, majd II. János Pál nyugodott. Utóbbi 2005 és 2011 között, majd szentté avatása után hamvait a bazilikába helyezték át.

XVI. Benedek volt az első pápa, aki Twitter-fiókon jelentkezett és a két pápáról szóló filmek fiktív szereplőjeként a mozivásznon is szerepelt.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Így teljesítheted minden vágyad gyertyamágiával! A titkos módszer, amit eddig senki sem árult el

A gyertyák remekül alkalmasak hangulat teremtésére, kellemes illatot kölcsönöznek a szobának, és általában javítják a légkört. De...

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Visszatért a divatba a 90-es évek ikonikus frizurája: rövid hajból is könnyedén elkészíthető

Ez a klasszikus, időtlen frizura évtizedek óta jelen van a divat világában, és most ismét reflektorfénybe került – stílusosabban, mint...

Ezeket tartják a legbalszerencsésebb házszámoknak - a tiéd köztük van?

Van, aki szerint csak babona, más viszont már a hirdetésnél bezárja a böngészőt, ha meglát egy bizonyos számot a kapun. A házszámok...

Nem csak az alváshiány az oka: ezért ébredsz reggel táskás szemekkel

Ha reggelente fáradt tekintettel ébredsz, ne csak az alváshiányra gondolj: a szem alatti karikák mögött gyakran valami egészen más rejtőzik.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Az időjárás enyhülésével ráerősített az influenzajárvány, különösen az óvodások között terjed a vírus

Amit most látunk az a 20-25 évvel ezelőtti klasszikus nagy járványhoz hasonlítható. A tünetek nagyon erősek és főleg a kisgyerekeknél...

Átmeneti hiánycikk lehet az új Toyota RAV4

A Toyota szerint a kereskedőknek improvizálniuk kell.

Notórius autótolvaj a gyerekrabló K. Milán – 6 kocsit lopott el egy év alatt, a vezetéstől is eltiltották

Notórius autótolvaj az a húszéves férfi, aki szerda reggel a sülysápi bölcsőde elől a benne ülő ötéves kisfiúval együtt nyúlt le...

Kijelzőforradalom: így nézhetnek ki az autók belülről pár éven belül

A jövő autóiban lassan több lesz a kijelző, mint a gomb, és Kína ebben is óriási tempót diktál. Iparági források szerint Kínában...

Dagad az Epstein-botrány: korrupció gyanúja miatt vizsgálatot indítottak a volt norvég miniszterelnök ellen

A nyilvánosságra hozott iratokból kiderült, hogy Thorbjørn Jagland szoros kapcsolatban állt az elítélt szexuális bűnözővel, Jeffrey...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Epstein-akták: Tizenéves lánytól születhetett gyereke, akit perceken belül elvettek az anyjától

A rigai főügyészség és a lett rendőrség nyomozást indított annak megállapítására, hogy történt-e emberkereskedelem, és lehetnek-e köztük kiskorúak.

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Bődületes összegekkel tartozott a halálba autózó Jákli Mónika

Újabb részletek kerültek napvilágra a halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika ügyében. A szlovák Pluska portál értesülései szerint a fitneszmodell összesen kábé 40 ezer eurós tartozást halmozott fel, ami

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

0