Ezt olvasta már?


Dárdai Pál: büszkék lehetünk magunkra

Dárdai Pál vezetőedző szerint mindannyian büszkék lehetnek magukra a Hertha BSC-nél, mivel hazai pályán 2-0-ra legyőzték az eddig veretlenül listavezető, címvédő Bayern Münchent a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A berliniek a mostani sikerük előtt legutóbb 2009 februárjában tudtak nyerni a Bayern ellen a bajnokságban, hazai közönség előtt 2-1-re, akkor még Dárdai is játszott a csapatban.

A Kicker beszámolója szerint azóta 14 mérkőzés telt el fővárosi siker nélkül. Ha pénteken sem győztek volna a Hertha BSC, ez lenne a Bundesliga leghosszabb nyeretlenségi sorozata két klub között. A szaklap szerint a hazaiak sok futással és rendkívül fegyelmezett védekezéssel nyerték meg a meccset.

"Ez remek volt, a hétvégén meg is ünnepeljük, de a jövő héten újra keményen dolgozunk. A védőink és a középpályásaink nagyon jók voltak, de ez csak fegyelem kérdése. A trükk az volt, hogy jól kezeltük a Bayern jelentős labdabirtoklását" - nyilatkozta Dárdai Pál.

A statisztika szerint 70-30 százalék volt a labdabirtoklási arány a vendégek javára. Az adatok alapján is nagy volt a különbség a két félidő között. Az elsőben a hazaiak négyszer lőttek kapura, és háromszor el is találták azt, a vendégek hatból egyszer sem. A szünet után a Hertha két kísérletéből egy volt pontos, a Bayern viszont 19 alkalommal lőtt, ebből öt ment kapura.

A magyar szakvezető úgy fogalmazott, az első félidőben szinte tökéletes teljesítményt nyújtottak, és bizonyosodott, hogy érdemes volt nyomást gyakorolni ellenfelükre.

"A második felvonásban nem játszottunk jól, hanem harcoltunk. Nem kaptunk könnyű gólt, és végre nem ítéltek tizenegyest ellenünk. Ma mindannyian büszkék lehetünk magunkra" - nyilatkozta.

Dárdai arra utalt, hogy az előző öt bajnoki meccs mindegyikén kapott egy-egy büntetőt a Hertha aktuális ellenfele, és háromból gól is született.

Pénteki sikerével a Hertha pontszámban beérte a Bayernt a tabellán.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik,...

Péntek esti láz Milánóban, a rezidens DJ Mace rendesen megalapozott az olimpiának

Alig 15 perc telt el a műsorból, máris finálé hangulat kerekedett. Innen hova tovább? És volt még a tarsolyban.

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a...

TEK-esek rontottak rá a bogyiszlói családra - Egy volt alkalmazott bosszúja áll a háttérben?

Filmbe illő jelenetek zajlottak egy évvel ezelőtt Nagy Andreáék bogyiszlói otthonánál, ahova a rendőrség és a TEK nagy erőkkel vonult...

Menopauza és a csontok egészsége: ezt minden nőnek tudnia kell!

A menopauza nemcsak a hormonális hullámvasút miatt jelent kihívást a nők számára, hanem a csontok egészségére gyakorolt hatása miatt...

Szuperhétvége a futball rajongóinak, ezeket a meccseket látnod kell a tévében.

Műsoron az amerikaifutball nagydöntője, a Super Bowl is.

Turisták fizethettek, hogy civileket lőjenek – Gyanúsítottja lett a szarajevói embervadászatnak

Mai értéken a lövészek 80-100 ezer eurót is kifizethettek, hogy a város körüli dombokról civilekre lőhessenek.

Folytatódik a felmelegedés, akár 11 fok is lehet szombaton

Az ország északkeleti és délnyugati részén kisebb esővel is számolhatunk.

Német válság: a vállalkozók évi egy nappal növelnék a dolgozok munkaidejét

Németországban a munkaidőről szóló vita még soha nem hágott olyan magasra mit most.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását

A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

0