Dél-Amerika és Németország katonai kapcsolatait kutatja Fischer Ferenc történész
Több új idegen nyelvű tanulmányban tervezi feldolgozni Dél-Amerika - főként Chile - és Németország két világháború közötti katonai kapcsolatait a témában eddig két magyar és egy spanyol nyelvű szakkönyvet és csaknem 90 tudományos publikációt is megjelentető Fischer Ferenc pécsi professzor.
A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) működő Ibero-Amerika Központ vezetője annak kapcsán beszélt az MTI-nek, hogy Mario Amorós spanyol történész-újságíró a Húsvét-szigetről jelentetett meg könyvet, s abban szó esik arról is, hogy - az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán mellett, mint lehetséges érdeklődőnek - a náci Németországnak akarta eladni a Húsvét-szigetet Chile 1937-ben, hogy a pénzből két cirkáló vásárlását finanszírozza.
A spanyol történész kutatási eredményeiről a közelmúltban számolt be az El País című spanyol lap. Az újságíró Fischer Ferenc által a német külügyminisztérium archívumában talált dokumentumok alapján kezdte kutatását a német szál további felderítésére.
A hidegháború időszakát is kutató pécsi történész már 2011-ben beszámolt olyan titkos megbeszélésekről, amelyek az Arturo Alessandri vezette egykori konzervatív chilei kormány és a Hitler-rezsim chilei nagykövete között zajlottak le 1935 és 1939 között.
Fischer Ferenc az MTI-nek felidézte, hogy a 19. század végi Dél-Amerikában, elsősorban Chilében és Argentínában a porosz-német katonai modell meghonosításában főként a reálpolitikai és védelmi megfontolások játszották a fő szerepet. Chile az 1879 és 1883 között a csendes-óceáni háborúban több provinciát is elfoglalt Perutól és megfosztotta Bolíviát az akkor még területéhez tartozó tengerparti térségtől. Chile területe ennek következtében mintegy egyharmadával nőtt.
Az Atacama-sivatagot is magába foglaló terület az akkoriban elsősorban Nyugat-Európában műtrágyaként használt salétromban gazdag vidék volt, amelynek értékesítéséből jelentős bevételekre tett szert Chile. A terület és azzal együtt a salétrom-monopólium megtartásának érdekében a dél-amerikai ország haderőfejlesztésbe kezdett, amelynek modelljéül az abban az időben legkorszerűbbnek tekintett porosz katonai szervezet szolgált - magyarázta a professzor, aki három alkalommal járt Chilében, ahol összesen eddig csaknem egy évet kutatott.
Mint kiemelte, az első német vezérkari tisztet, Emil Körnert 1885-ben szerződtette a chilei kormány és kezdte el a német modell ottani átültetését. A német tanácsadók segítségével az akkor csupán 3 milliós lakosságú ország - a kontinensen elsőként - 1900-ban bevezette a sorkötelezettséget, amelynek köszönhetően akár 100 ezer katona mozgósítására is képes volt.
Fischer Ferenc arra is felhívta a figyelmet, hogy a német katonai kultúra chilei meghonosodása - a fegyveres erők szervezésének és külsőségeinek átvételén túl - az élet egyéb aspektusaira, így a gazdaságra és a munkakultúrára is hatással volt, s a chilei-német katonai kapcsolatok Németország első világháborús vereségét követően is megmaradtak. A kutató ennek példái között említette, hogy 1920-as évek második felében egy német rendőrségi misszió titkos tevékenysége nyomán német tanácsadással - a hadsereg mintájára - hozták létre a Cuerpo de Carabinerost és ennek keretében a titkosszolgálati szervezet felépítésében is szerepet játszottak.
Kitért arra is, hogy később a weimari, majd a náci Németország kiképző cirkálói szinte évi rendszerességgel tűntek fel a dél-chilei fjordoknál, ami Fischer Ferenc szerint arra utal, hogy a terület a német admiralitás szemében Norvégia földrajzi ikerpárját jelentette, ahol feltűnés nélkül gyakorlatozhattak.
A történész professzor beszámolt arról is, hogy még a rendszerváltás előtt - az akkori keleti blokkból származó ösztöndíjasként - kutatásait egyszerre folytathatta nyugat- és keletnémet levéltárakban is a német-dél-amerikai katonai, légi, haditengerészeti kapcsolatok témakörében. Azok eredményei pedig olyan összefüggéseket tártak fel előtte, amelyek az akkor ellenséges viszonyban álló két Németország történészei számára sem voltak ismertek.
A német archívumokból származó jelentős mennyiségű, a többi között akkoriban mikrofilmre rögzített anyag feldolgozását kívánja folytatni a közeljövőben az idén 65 éves professzor. Azok lehetséges irányairól Fischer Ferenc annyit árult el, hogy tervezi például Emil Körner tábornok, a chilei hadsereg I. világháború előtti nagybefolyású főparancsnoka tevékenységének további feldolgozását. Mint kiemelte, 2020-ban lesz a vezérkari tiszt halálának századik évfordulója. A történész szerint Körner chilei megbecsültségét jól mutatja, hogy halálát követően holttestét Németországtól kikérve, Santiago de Chilében helyezték örök nyugalomra 1924-ben.
A porosz katonai modell chilei atyjának haláláról és Chilébe szállításának, ottani kultuszának körülményeit bemutató tanulmány német levéltárakból származó forrásai rendelkezésére állnak. A tanulmány megjelentetését Fischer Ferenc a 2020-ban az andoki országban várható jubileumi megemlékezések idejére szeretné időzíteni.
hírek innen, onnan
Megható vallomást tett Galambos Lajos – ez a mondat mindent elmond az életéről
Nem kertelt, nem szépített.
DiCapriós videóval jelentette be a világ egyik legjobb kosarasa, hogy hol folytatja
Hónapok óta téma volt, hogy hova igazol.
Benzema sarkazós góllal indított az új csapatában
Mesterhármassal indított Karim Benzema az új klubjában.
Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek
1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...
Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt
Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.
Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek
Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.
„Melleimet apámtól örököltem, ezért nincsenek” – Mihályfi Luca frappánsan beszólt követőjének
Mihályfi Luca humorral védte meg magát.
Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája
Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.
Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?
Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...
Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb
Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek
Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé
Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


