Ezt olvasta már?


Díjazták a legjobb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseket - köztük két pécsit!

Meglepően találékonyak a magyarok, ha fenntarthatóságról van szó: több mint 150 pályázat érkezett az E.ON Energy Globe versenyre.

A nyertesek között van klímasemleges szálloda, ahol még a medence vizét is növények tisztítják; interaktív környezetvédelmi oktatóterem; közösségi kert; napelemes tetőcserép; és egy speciális, vízen úszó napelemcellákból álló energiatermelési kísérleti projekt is. Az E.ON Energy Globe verseny díjait hétfőn este adták át a Szépművészeti Múzeumban, ahol ezúttal minden a fenntarthatóságról szólt.

Az Energy Globe Award a fenntarthatóság és az energiahatékonyság rangos nemzetközi eseménye, amit 1999-es indulása óta ma már 182 országban – köztük Magyarországon – rendeznek meg. A győztesek bejutnak a nemzetközi döntőbe, amit az energiavilág „Oscar-díjaként” tartanak számon. Az idei hazai megmérettetésen az E.ON 6 kategóriában kereste az innovatív, fenntartható ötleteket. A szakmai zsűri által kiválasztott döntősök a leadott közönségszavazatok alapján nyerhették el a kategóriadíjakat.

A győztesek

Az „Egyéni kezdeményezés” kategóriában a pécsi Zöld Folt Közösségi Kert bizonyult a legjobbnak. Egy elhanyagolt, szemetes belvárosi foghíjtelket formáltak szép, és a közösség számára is hasznos területté. Azt mondják: a városi növénygondozás kikapcsol, összehoz, gondolkodtat és szórakoztat is egyben. Köznapivá tesz egy olyan cselekvést, ami a fenntarthatóságot segíti.

Az „Épület” kategória győztese az Irota EcoLodge névre hallgató klímasemleges üdülőhely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Irotán, amit kizárólag használt, illetve újrahasznosított anyagokból építettek fel, napkollektorok állítják elő a melegvizet, az áramot napelemek termelik, és még az úszómedence is vegyszermentes, mivel a létesítmény saját víztározójában növények tisztítják a vizet. Mindezek mellett a WC-öblítés esővizes, a szennyvizet pedig baktériumokkal, áramfelhasználás nélkül kezelik.

A „Jövő generációja” kategóriában egy környezetvédelmi oktatóterem, a pécsi Öko-Kuckó hozta el a díjat. Ők játéktáblákon mutatják be a természet, az energia, a vásárlás-fogyasztás és a hulladék témáit. A kuckót óvodai csoportok, iskolai osztályok, fiatalok és családok látogatják. Családi délutánjaikon a gyermekek szüleikkel hulladékokból és a természet kincsestárából alkotnak közösen, valamint természetes anyagból készült, és környezetvédelmi témájú játékokat próbálhatnak ki.

A „Vállalat” kategória nyertese a Terrán GENERON napelemes tetőcserép. Különlegességét az adja, hogy a napcellákat olyan speciális módon integrálják az egyedi tetőcserepek felszínére, hogy azok megjelenése és felhelyezése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel.

A napelemcellákkal dolgoztak az „Ötlet” kategória díjazottjai is. A SOL-ART névre hallgató úszó solar panel lényege, hogy a jelenleg is elérhető napelemeket egy olyan különleges bevonattal látják el, ami lehetővé teszi, hogy azok a vízen lebegjenek. Így akár elektromos hajók töltésére, kikötők energiaellátására is használhatók, de még életmentésre is: baj esetén a nyílt vízen áram segítségével a tengervizet ivóvízzé alakítja, továbbá GPS-jeleket küld a mentőcsónak hollétéről

Az „Önkormányzat” kategória győztese, és egyben az átfogó nyertes Hernádszentandrás Község Önkormányzata lett. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község egy ökogazdálkodási rendszert alakított ki, amit BioSzentandrásnak neveztek el. Zöldségeket, gyümölcsöt, fűszernövényeket termesztenek, azokból szörpöket, lekvárt, aszalványokat állítanak elő, egyedi kézműves termékeket készítenek, erre épülő szolgáltatásokat alakítottak ki. A gazdasági modellt az önkormányzat nonprofit kft-je és egy szociális szövetkezet működteti, így megélhetést is biztosít a helyi közösség hátrányos helyzetű tagjainak is. Bizonyára hasznos segítségükre lesz az a teljesen elektromos Nissan Leaf gépkocsi, amit fődíjként mostantól egy éven át használhatnak.

Díjátadó gála, ahol minden a fenntarthatóságról szólt

A gála alkalmából a Szépművészeti Múzeumba érkezett az élő művészlegenda, Michelangelo Pistoletto alkotása, „Az alma, amely ismét egész”. A Magyarországon most először látható hatalmas gyapjúalma a szimbóluma annak, hogy hogyan térhet vissza az emberiség a technika vívmányai segítségével ahhoz a paradicsomi állapothoz, amikor még harmóniában élt a természettel. A műalkotást október elejétől a nagyközönség is megtekintheti majd a Millenárison.

A díjátadó mellett különleges koncertélményt adott a résztvevőknek a Bélaműhely Sound Art előadása, akik ipari hulladékokból, leselejtezett használati tárgyakból, hordókból, csövekből, bicikli és számítógép alkatrészekből, teknőből, serpenyőkből és papírdobozokból készítenek hangkeltő eszközöket.

Lenyűgözte a közönséget jövőbemutató előadásával a szemtelenül fiatal technológiai úttörő Inna Braverman, akit a közelmúltban a világ 100 legnagyobb hatású személyisége közé választottak, olyanok között, mint Elon Musk vagy Mark Zuckerberg. Az ő nevéhez fűződik az első olyan, a tengerhullámok energiáját hasznosító létesítmény, ami működő elektromos hálózatba táplált áramot Gibraltárnál.

„A fenntarthatóság ma már kulcsfontosságú az üzleti sikerhez. Ezért is vagyok büszke arra, hogy Magyarországon építjük Európa legnagyobb tetőre szerelt naperőművét. A jövő innovatív megoldásainak megvalósításához partnerekre is szükség van: így kiemelten fontosnak tartom, hogy az E.ON Energy Globe Díjjal egy olyan nemzetközi platformhoz csatlakoztunk, amely több mint száz országban köti össze és inspirálja azokat, akik tenni akarnak az energia- és környezettudatos jövőért” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja.

A díjátadó gála karbonsemleges és papírmentes volt. A vendéglátásból száműzték a műanyag palackokat és szívószálakat, az egyszer használatos eszközöket. A menüt szezonális alapanyagokból állították össze, 80 km-es körzetből beszerezve, hogy a szállítással se terheljék a környezetet. A gálára a meghívást, a regisztrációt, az eligazító táblákat, és a menükártyákat pedig digitális eszközökkel oldották meg.

 

Összefoglaló a nyertes kezdeményezésekről

 

Kategória

Pályázó - Nyertes

Bemutató videó

Egyéni kezdeményezés

Hajba Gergő – Zöld Folt Közösségi Kert

youtu.be/TmMmILLt-F0

Épület

Klunen Magyarország Kft. – Irota EcoLodge klímasemleges üdülőhely

youtu.be/7_M_GLpnogI

Jövő generációja

Zöld-Híd Regionális Energiahatékonysági és Környezetvédelmi Alapítvány –

Öko-Kuckó Oktatóterem és környezeti nevelési program

youtu.be/DPL-dV8S2kU

Vállalat

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. – Terrán GENERON napelemes tetőcserép

youtu.be/-YMDpr3mMXA

Ötlet

Solar Hero Zrt. –

SOL-ART Az első úszó solar panel, mint életmentő

youtu.be/XFD-mpyBqN0

Önkormányzat

&

Átfogó nyertes

Hernádszentandrás Község Önkormányzata: BioSzentandrás ökogazdálkodási rendszer

youtu.be/QG-4hg0_bo8

 







0
0

hírek innen, onnan

Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?

Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...

Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat

Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...

Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar

Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...

Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap

Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.

Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt

Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...

Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást

Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...

Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?

Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...

Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés

A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.

A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél

Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...

Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Megduplázódott a pesszimisták tábora.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0