Ezt olvasta már?


Díjnyertes előadások sztárszereposztásban a Pécsi Harmadikban

Lázár Kati, Péterfy Bori, Herczeg Adrienn, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs, Hevér Gábor és Szikszai Rémusz is játszik – mások mellett – azokban az előadásokban, amelyeket a Pécsi Harmadik Színház lát vendégül szeptemberben és októberben.

Velük indul az a nagyszabású Szabadszínház-sorozat, amelynek kurátora Kiss Mónika, és 5 társulat 7 produkciójának 12 előadását vonultatja fel az évad során.

A Nézőművészeti Kft. indítja a sort szeptember 16-án Tasnádi István: A fajok eredete című groteszk játékával, melyet Dömötör Tamás rendezésében immár negyedik alkalommal láthatnak az érdeklődők a Pécsi Harmadik Színházban, s ezúttal is pillanatok alatt elkelt rá minden jegy. A Mucsi – Scherer – Thuróczy trió 2010 óta játssza töretlen sikerrel e sajátos mesét, amely evolúciós problémákat feszeget a csirke-lét szemszögéből. Leleményes jelenetek során keresztül ábrázolják az emberré válás stációit, miközben a Tasnádi István által megírt irodalmi alapba beépített improvizációik sorjáznak.

Szeptember végén egy nagy sikerű Ördögkatlan Produkció folytatja a Szabadszínház- sorozatot. Háy János a Nehéz című drámát Mucsi Zoltánnak és Bérczes Lászlónak ajánlotta 2009-ben. A darab ősbemutatóját 2010-ben láthatta a közönség a Bárka Színházban Bérczes László rendezésében, Mucsi Zoltánnal a főszerepben. Többszörösen díjnyertes produkcióról van szó, hiszen Mucsi Zoltán a 2011-es Pécsi Országos Színházi Találkozón megkapta érte a legjobb férfialakítás díját, s ugyanebben az évben, ugyanebben a kategóriában a Kritikusok Díját is. Lázár Katit az Anya megformálásáért a legjobb női epizódalakítás díjával jutalmazták ekkor a színikritikusok. „Sebzettek, sérülékenyek esendőek vagyunk, de éppen esendőségünkön keresztül tudjuk egymást megérinteni – vélekedik az író, Háy János. A jelentős szériát megért előadásról a szakmai visszhang az elismerés hangján szól, lúdbőröztető hitelességet, precíz gesztusokat és hangsúlyokat, a figurák mélyebb igazságát és szuggesztív alakításokat emlegetve. A nézők szeptember 23-án lehetnek tanúi ennek a Pécsi Harmadik Színházban, ahol a nagy érdeklődésre való tekintettel két alkalommal: 15 és 19 órakor is láthatják a produkciót.

A Kultúrbrigád és az Átrium közösen jegyzi Az öldöklés istene című előadást, amely a magyar származású, Párizsban élő írónő, Yasmina Reza fekete komédiája. A jelentős irodalmi díjakkal elismert szerzőnek ezt a művét 2011-ben Roman Polanski világsztárok közreműködésével filmesítette meg. A történet két kisgyerek összeverekedésének apropóján lelep¬lező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog. A szülők tisztázni szeretnék, mi is történt a játszótéren a fiaik között, ám ehelyett sötétebbik énjük tör felszínre a konfliktusok során. Bereczki Csilla rendezésében Herczeg Adrienn, Hevér Gábor, Péterfy Bori és Szikszai Rémusz remekel.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy szereplőket, rendezőket és társulatokat tekintve is rendkívül izgalmasnak, tartalmasnak és különlegesnek ígérkezik a Szabadszínház-sorozat, amely a 2018/2019-es évad befogadószínházi kínálatának fő vonulatát adja a Pécsi Harmadik Színházban.







0
0

hírek innen, onnan

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy...

Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda

Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0