Döntetlen a lengyelekkel az első vb-selejtezőn
Sallai góljával már a 6. percben vezettünk, a második félidő elején pedig már kettővel mentünk, de egy perc alatt egyenlítettek a lengyelek. A hajrában egy gyors gólváltással alakult ki a végeredmény.
A magyar labdarúgó-válogatott hatgólos döntetlennel kezdett Lengyelország ellen haza környezetben a jövő évi, katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek nyitókörében.
Remekül kezdett a magyar együttes, Fiola remek indítása után Sallai Roland már a 6. percben betalált. A folytatásban mentek ugyan előre a lengyelek, de a magyar védelem magabiztosan verte vissza a próbálkozásokat, igazán kidolgozott helyzetig el se jutottak Lewandowskiék.
Maco Rossi remekül megszervezte a csapat védekezését, amit jól mutat, Gulácsi Péternek az első félidőben nem volt igazán jelentős védeni valója, hiszen a lengyeleknek nem volt kaput eltaláló lövése sem.
A második félidő ugyanúgy kezdődött mint az első, lengyel rohamok, magyar gól. Lewandowskit szerelték határozottan a lengyel térfélen, Lovrencsics beadása után Sallai lövése lepattant egy védőről, de érkezett Szalai Ádám, aki a kapuba emelt.
A lengyelek hármat is cseréltek, és a 60. percben már 2-2 volt az állás, mindkét gól cserejátékos (Krzysztof Piatek és Kamil Jozwiak) szerezte. A magyar együttes azonban nem tört meg, Orbán góljával ismét előnybe került. A 82. percben aztán Lewandowski kihasználta első komoly helyzetét, ezzel beállítva a végeredményt.
A magyarok, akik hét mérkőzés óta veretlenek, vasárnap San Marino, jövő szerdán pedig Andorra vendégei lesznek.
Európai vb-selejtezők, I csoport, 1. forduló:
Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Felix Brych (német)
gól: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)
piros lap: Fiola (94.)
sárga lap: Fiola (8., 94.), Lang (73.), Nagy (80.), Szalai A. (86.), illetve Helik (34.), Bereszynski (49.)
Magyarország:
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila - Lovrencsics Gergő (Nego Loic, 66.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Kleinheisler László, Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) - Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin, 71.)
Lengyelország:
Wojciech Szczesny - Bartosz Bereszynski, Jan Bednarek, Michal Helik (Kamil Glik, 58.), Arkadiusz Reca (Maciej Rybus, 79.) - Sebastian Szymanski (Kamil Jozwiak, 59.), Grzegorz Krychowiak, Jakub Moder (Krzysztof Piatek, 59.), Piotr Zielinski - Robert Lewandowski, Arkadiusz Milik (Kamil Grosicki, 84.)
Anglia-San Marino 5-0 (3-0)
g.: Ward-Prowse (14.), Calvert-Lewin (21., 53.), Sterling (31.), Watkins (83.)
Andorra-Albánia 0-1 (0-1)
gól: Lenjani (41.)
Rossi: Maradjunk két lábbal a földön!
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elégedett a lengyelek elleni döntetlennel, még ha a kétgólos vezetés birtokában ő is elhitte, hogy meg lehet nyerni a mérkőzést.
Marco Rossi a 3–3-ra végződött vb-selejtező után az M4 Sportnak elmondta, mindhárom lengyel gólnál hihetetlen hibát követett el a magyar csapat, főleg a vendégek harmadik találatát emelte ki. „2-2 után visszajöttünk, letámadtunk, helyzeteket alakítottunk ki, gólt szereztünk, és utána teljesen egyedül hagytuk Lewandowskit. Addig szerintem nem is lőtt kapura egyáltalán, de mindenki tudja, hogy neki egyetlen helyzet is elég. Mi pedig elfelejtettük fogni őt.”
Az olasz tréner hozzátette, nem szabad túlzó várakozásokat támasztani a magyar válogatottal szemben, a döntetlen jó eredmény a lengyelek ellen. „Ne szálljunk el, mi nem vagyunk Brazília, nem vagyunk Franciaország, Portuália vagy Németország. Most San Marino jön, aztán Andorra, de kérek mindenkit, maradjunk két lábbal a földön. Elégedett vagyok az eredménnyel, persze a mérkőzés bizonyos pontján azt gondoltam, hogy nyerhetünk, de az, hogy döntetlent játszunk egy ilyen klasszisokkal felálló csapattal, szerintem nagyon jó eredmény. Ha az az elvárás, hogy a magyar válogatott mostantól nyerje meg az összes mérkőzését, akkor nem én vagyok a megfelelő ember, szóval arra kérek mindenkit, maradjunk két lábbal a földön.”
A tabella:
1. Anglia 1 1 - - 5-0 3 pont
2. Albánia 1 1 - - 1-0 3
3. Lengyelország 1 - 1 - 3-3 1
Magyarország 1 - 1 - 3-3 1
5. Andorra 1 - - 1 0-1 0
6. San Marino 1 - - 1 0-5 0
m4sport
hírek innen, onnan
Orbán Viktor megkérdezte, bárki felsóhajtott-e az elmúlt négy évben azt kívánva, hogy Márki-Zay vezesse az országot?
A miniszterelnök szerint a választás nem szépségverseny vagy valóságshow.
„Kissé megnövekedett a várakozási idő” – négy évet kellene várnia egy férfinak pszichiátriai ellátásra
Van, ahol már nem is fogadnak új pácienseket.
Lesújt Oroszországra Amerika büntető keze? – Talányos kijelentést tett Trump embere
Az Oroszország elleni új amerikai szankciók sorsa attól függ, hogyan haladnak az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások –...
Napokon belül eljöhet a nagy meccs Tóth Alex számára Angiában
Közeleg a várva várt nap?
Lenőtt a frufrud? Profi fodrászok szerint így érdemes formázni, hogy végig stílusos maradjon
A frufru vágása gyakran hirtelen döntés, de a lenövesztése már tudatos türelmet igényel. A megfelelő vágással és formázással a...
Ez a 34 vitamin a hosszú élet titka a tudomány szerint: évekkel tovább élhetsz, ha rendszeresen szeded őket
Vannak olyan kulcsfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a szakértők szerint muszáj rendszeresen bevinni a szervezetünkbe,...
Radikálisan megugrott az ADHD-val diagnosztizáltak száma, megérkezett a szakemberek magyarázata
Korábban nem is hallottál erről a problémáról, most pedig mindenhol szembe jön veled, mennyi embert diagnosztizálnak ADHD-val? Nem...
Így néz ki most Dudás Miklós sírja – Egy héttel a volt kajakos temetése után ez fogadja az emlékezőket
Piros és fehér virágokból készített gyönyörű koszorúk őrzik a tragikusan fiatalon elhunyt olimpikon, Dudás Miki örök álmát a...
Ma kezdik el kézbesíteni a választási értesítőket
A 7,6 millió választópolgárnak legkésőbb február 20-ig kézbesítik az értesítőt a lakcímükre.
Mazda: a Wankel-motoros sportautó nem jön össze
A gyártónál most épp más a prioritás, ráadásul a pénzügyi résszel is gond lenne.
Stohl András után ők is válnak! Erre aztán senki sem számított
„Kitartok a káosz közepette”!
Célkeresztbe került a magyar alma
Bátran lehet fogyasztani a hazai gyümölcsöt, de a bio továbbra is kevesebb vegyszert tartalmaz.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Rögtön egy bakival indult a téli olimpia
Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben
Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten
A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek
Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


