Eddig 80-an fagytak meg, pedig a nagy hideg még csak most jön
Magyarországon ősztől december végéig csaknem kétszer annyian fagytak meg, mint a múlt tél azonos időszakában – tudatta a Magyar Szociális Fórum a fagyhalálról csütörtökön kiadott legfrissebb jelentésében. - Pécsi Napilap -
Míg 2015. december végéig 45-en vesztették életüket fagyhalál következtében, 2016. december végéig nyolcvanan fagytak meg.
Pedig a leghidegebb napok még csak most jönnek – jegyezte meg a Szociális Fórum az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalállal kapcsolatban.
Az emberjogi szervezet szerint az áldozatok közül a legfiatalabb 35 éves volt, a legidősebb pedig 89. Az elhunytak túlnyomó többsége férfi volt.
Feltűnően megnőtt a saját fűtetlen otthonukban kihűltek, valamint a kórházba kerülésük után elhunytak száma. Fűtetlen lakásukban hatszor annyian fagytak meg, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt. Ugrásszerűen nőtt azoknak a száma is, akik kórházba szállításuk közben, vagy odaérkezésük után vesztették életüket, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.
Az MSZF tudomása szerint a hipotermiával kórházba szállított személyek közül minden második meghalt.
A szabad ég alatt összesen húszan fagytak meg, lakásukban huszonheten, kórházban pedig harminchárom végzetesen kihűlt ember lelte halálát.
hírek innen, onnan
Részletek derültek ki a meglőtt moszkvai tábornok állapotáról
Ismeretlen fegyveres nyitott tüzet Moszkvában az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetőjére.
Rossz hír az Apple-felhasználóknak: hamarosan csúnány megdrágulhatnak az iPhone-ok
A globális memóriachip-hiány egyre súlyosabban érinti az okostelefon-piacot. A Reuters cikke elemzése szerint a technológiai szektorban az...
Kiürítettek a McDonald’s egyik éttermét, több mint 30 ember lett rosszul
Ki kellett üríteni a McDonald’s éttermét az Innsbruck melletti Völsben péntek délután, miután több vendég és dolgozó hirtelen...
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá...
Biciklire ültették a buszsofőröket: a reakciójuk mindent elmond
Ezután valószínűleg jobban odafigyeltek a vezetési stílusukra.
Összeszorítja az öklét az EU, újabb csapást mér Oroszországra: "a szankciók működnek"
Mivel Oroszország csak akkor fog őszinte szándékkal tárgyalóasztalhoz ülni, ha nyomást gyakorolnak rá, az Európai Bizottság új, immár...
Orbán Viktor: Az eddigi választásokon is úgy szereztünk mindig kétharmadot, hogy a különbség az ellenzék és közöttünk nem volt kétharmad
Török Gábor úgy reagált a miniszterelnök szavaira, hogy jó lenne, ha sok más témában is ilyen világosan és tényszerűen lehetne...
„Száz százalék, hogy belekeverték” – Megszólaltak az egykori villatársak a körözés alatt álló VV Frenki ügyében
VV Frenkit, vagyis a Való Világ 3-ban megismert Jámbrik Ferencet jelenleg kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt körözi a rendőrség,...
Pánik: a tudtunk nélkül, távolról leblokkolhatóak ezek a járművek
A Yutong egy kínai székhelyű vállalat, elektromos városi buszokat, távolsági buszokat és reptéri transzferjárműveket gyárt. 2005 óta...
Meghalt Fenyő Miklós! Így búcsúztatta az ország ma este a Hősök terén - fotók
Rengetegen gyászolják a "Csók királyt"!
Több mint 700-zal nőtt 2025-ben a békéltető testületek által lezárt ügyek száma
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel...
Márciusban futótűzként fog terjedni Guy Ritchie legújabb sorozata, a Sherlock Holmes rajongók megőrültek
A Sherlock Holmes rajongók örülhetnek, bődületes krimi-sorozat közeleg, Guy Ritchie újra csúcsformában.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Kieshet a pikszisből a magyar csúcstartó: három éve még 11. volt a világrangsorban, tavaly már csak 193.
A szövetség bekeményített: a türelemnek is van határa.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


