Ezt olvasta már?


Egy Csepp Figyelem!

Az Egy csepp figyelem Alapítvány ECSET (Egy CSEpp Teszt) elnevezésű országos szűrőprogramjával 2010. július 23-án, pénteken Pécsre érkezik. Erős Antónia az Alapítvány munkatársaival minden érdeklődőnek ingyenes egészségügyi szűréseket biztosít a Kossuth téren.

A látogatók találkozhatnak Vujity Tvrtkoval és Katus Attilával is!

Az Egy csepp figyelem Alapítvány közel fél éves programja alatt péntekről péntekre végiglátogatja az ország megyeszékhelyeit, és felhívja az emberek figyelmét a rendszeres egészségügyi szűrések fontosságára. Az országjáró rendezvény tizenegyedik állomása Pécs, ahol a szakemberek ingyenes egészségügyi tesztekkel állnak az érdeklődök rendelkezésére, és segítséget nyújtanak azoknak, akiknek mért értékei eltérnek a kívánatostól.

„Május közepén kezdtük országjáró egészségügyi turnénkat, éppen most tartunk a felénél – számol be a rendezvénysorozatról az RTL Klub híradósa. – Minden egyes megyeszékhelyre velünk tart egy olyan ismert ember, aki az adott városhoz kötődik, és így az ECSET programjában képviseli azt. Azt gondolom, a TV2 műsorvezetőjének, Vujity Tvrtko-nak és a többszörös aerobik világbajnoknak, Katus Attilának pécsi kötődése és az egészséges életmódhoz való hozzáállása egyaránt megkérdőjelezhetetlen. És hozzá kell tennem, hogy mindketten nagy örömmel csatlakoztak a kampányunkhoz.”

Erős Antónia egyébként szintén nagyon kedveli Pécs városát, három évig dolgozott a Magyar Televízió Pécsi körzeti stúdiójában. A híradózás alapjait itt sajátította el, szerkesztett, riporterkedett, műsort vezetett a megyeszékhelyen.

„Nehéz összeegyeztetni a családi elfoglaltságokat a munkával, ezért sajnos nem tudok az ECSET összes állomására elmenni. Most szerencsére sikerült úgy intézni, hogy a szakemberekkel együtt én is Pécsre tarthassak” – nyilatkozta Antónia.

Pénteken Pécsett öt sátor várja majd a látogatókat: a 77 Elektronika standján vércukorszintet, az Accutrend sátrában koleszterint, míg az Omronéban vérnyomást lehet méretni, valamint a testösszetétel monitor segítségével kideríthető a testben lévő izom és zsír aránya. Ugyanitt lehetőség nyílik a rendszeresen ellenőrzött testmozgás egyik legnépszerűbb eszközével, a lépésszámlálóval való ismerkedésre is. A La Roche Posay sátrában melanoma vizsgálatra lehet jelentkezni, valamint a helyszínre érkezik egy gyógyszerész is, aki az összes mért eredmény alapján rizikó-elemzést végez, és hasznos tanácsokkal látja el az érdeklődőket.

Az Egy CSEpp Teszt eseményeire látogatók egyébként nem csak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a „Legegészségesebb város” cím megszerzésében is. Az eredményhirdetés november 14-én, az ötödik Egy csepp Világnapon lesz Budapesten, a SYMA Csarnokban.

Az Alapítvány munkatársai várják tehát az érdeklődőket július 23-án, pénteken 11:00-16:00 óra között Pécsre, a Kossuth térre!

Az ECSET megvalósulásához hozzájárult az Avon, a MOL, a Magyar Telekom, a Patika Magazin, az AG Strong és az RTL Klub is.

Az Egy CSEpp Teszt további helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu-n az „ECSET” menüpont alatt tájékozódhat, ahol friss egészségügyi híreket is olvashat!

Szánjon egy csepp figyelmet egészségére!







0
0

hírek innen, onnan

Milliókat csaltak ki egy 93 éves karcagi asszonytól az unokázós csalók

Súlyos csalás áldozata lett egy 93 éves karcagi asszony, akit telefonon vertek át csalók. A nő több millió forintot és értékes...

Itt a nagy lehetőség, ha olcsón akar minőségi gyümölcsöt - mutatjuk az árakat, térképen a szedd magad lelőhelyek

A boltokban méregdrágák a gyümölcsök, a piacokon pedig sokszor lutri, hogy valóban friss, hazai árut kapunk-e. Nem csoda, hogy idén is...

Rendkívüli bejelentés: 540 milliárdos energetikai program indul Magyarországon, de vészesen szűk a határidő

Összesen 540 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatási programot indít a kormány az újonnan felszabadított uniós forrásokból...

Ámokfutás Budapesten: motorosrendőröket sodort el a menekülő sofőr

Filmszerű rendőri üldözés zajlott szerda délelőtt Budapesten, miután egy autós nem állt meg az intézkedő rendőrök jelzésére.

Több mint 500 milliárd forintnyi pályázatot tett ki a kormány a még el sem fogadtatott új helyreállítási tervéből

A Portfolio által észrevett pályázaton is látszik, mennyire rohanni kell, hogy a közelgő határidő előtt sikerüljön behozni az előző...

A hagyma mérete most dől el - ezt a hibát sokan elkövetik nyáron

A hagyma mérete nyáron dől el: a megfelelő vízellátás és tápanyag-utánpótlás nélkül a termés elmarad a várttól. Mutatjuk, mire...

Egyre többen halnak meg úgy, hogy nincs örökösük, ez történik ilyenkor a pénzzel

Egy olasz férfi 2009-ben halt meg, de 16 év alatt senki sem jelentkezett az örökségéért. A bíróság végül úgy döntött: a teljes...

Újabb lépéssel közelebb 10 milliárd euróhoz Magyarország

A Kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét.

Kritikus a helyzet Ukrajnában: küszöbön a hatalmas áramkimaradás az orosz támadások után

Az orosz támadások által folyamatosan rombolt ukrán energiarendszer a nyári hónapokban is áramhiánnyal és fogyasztói korlátozásokkal...

Pofonegyszerű fizetési megoldás a SimplePay és a Visa együttműködésében

A hazai e-kereskedelmi piac újabb fordulóponthoz érkezett: a Click to Pay globális online fizetési megoldás mostantól a SimplePay...

Megérkezett a várva-várt Facebook-mozi első előzetese, ami szétrobban a feszültségtől

A Social Network – A közösségi háló a mai napig David Fincher egyik legjobb filmje, melynek forgatókönyvéért Aaron Sorkin teljesen...

Baj van a Helldivers-filmmel

A Helldivers 2 az utóbbi évek egyik legnagyobb videójátékos szenzációja, hiszen az inváziós sci-fi-shooter két éve szinte a semmiből...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

0
0

Bulvár

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

blogmorzsák

Magyar légikisasszony a Condornál

Beszélgetés Kavassy Fanny-val.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0