Ezt olvasta már?


Egy híján húsz ponttal nyert a PEAC

A nagyszünet után fantasztikus teljesítményt nyújtó csapatunk több kiváló egyéni mutatónak is köszönhetően 81-62-re győzött a PINKK ellen.

A mérkőzés előtt egy perces gyászszünettel emlékeztek a jelenlévők a közelmúltban 79 éves korában elhunyt Zalay Budára, aki ezer szállal kötődött a pécsi kosárlabdához. A feldobásnál ott volt a kezdő ötös tagjaként Rasheed Rita, aki a meccset megelőző utolsó kontrollnál kapott zöld utat a szerepléshez. A túloldalon az elmúlt napokban szintén sérüléssel küszködő Gémes-Sarok is a kezdőcsapatban kapott helyet.

Elrontott vendégtámadások, értékesített hazai helyzetek, 5-0-s PEAC vezetéssel indult a találkozó, majd Rasheed Ritán egy labdaszerzés után elkövetett fault nyomán két büntetővel gyarapodtak pontjaink (3. perc 7-0). Remekül zárt csapatunk védelme, Jakovina „talált” egy duplát a rózsaszíneknél, így 12-2-nél, Rasheed triplája után időt kért a vendégcsapat svéd mestere a 4. percben. Slaughter kapta el a fonalat és zárkóztatta fel csapatát egy 2+1-es kombinációval, majd egy triplával (14-8). Odalett a lendület, kezdtünk lemaradni a lepattanóknál és a dobásaink is kimaradoztak, a PINKK pedig légiósai vezérletével 16-13-ra zárkózott. A remekül beszálló, és egész mérkőzésen stabilan teljesítő Wentzel Nóri hárompontosával ismét megnyugtatóbb előnyhöz jutottunk, majd mivel bónuszba kerültek a csapatok, a büntetőzésé lett főszerep. Az első tíz percet 24-18-ra megnyertük.

Akadozott a támadójáték mindkét oldalon, három perc alatt egy-egy kosár esett. A vendégeknél Slaughter járt élen a pontgyártásban, viszont a 14. percben Gémes-Sarok volt az, aki egy triplával egyenlített (27-27). Ennél tovább azonban nem jutott a PINKK, Wentzel Nóri „majdnem triplája”, majd Rasheed betörésből szerzett fontos kosarával ismét előnyben voltunk. Nem hagyta magát a vendéggárda, Gémes-Sarok hárompontosával kettőre csökkentette csapata hátrányát (36-34), majd kevesebb mint, egy perccel a nagyszünet előtt Salughter büntetőkből egyenlített (36-36). Hogy nem lett döntetlen az állás két negyed után, arról Sarah Imovbioh „tehet”, 2+1-e nyomán 39-38-al fordultak a csapatok.

Nagyszünetben elromlott a Sportcsarnok időmérője, a technikai szakemberek a lehető leggyorsabban alternatív megoldást élesítettek, így nagyobb volt a félidei szünet a szokásosnál. A megszokott módon a mérkőzés végére dupla-duplát (19 pont, 10 lepattanó) összehozó centerünk, Imovbioh szedte össze harmadik személyi hibáját egy támadásnál, aminek annyira nem örültünk. Annak viszont annál inkább, hogy a 24. percben Vucurovic triplájával már 50-40-re vezettünk! Jó védekezésünknek köszönhetően tartottuk a tíz pontos előnyünket. A negyed vége előtt egy perccel 54-46 állt az eredményjelzőn, amit Roberson egy büntetővel toldott meg, majd kivédekeztünk egy vendégtámadást. Maja Vucurovic kosarát jegyezhettük fel még ebben a periódusban, amivel 57-46-ra módosult az állás.

Alig telt el egy perc a mini-szünet után, kétszer is labdát szereztünk, a támadásainkat pedig kosárral fejeztük be, újabb időt kellett kérnie a vendégek edzőjének (31. perc 61-46). Ugyanez megtörtént egy perc múlva, Mandic (aki ezen az estén közelről volt eredményes öt gólpassza mellett) és Roberson kosara után, megint csak időkérés következett a vendégek részéről (65-46). Szerb magasbedobónk, Vucurovic kapta el jól a fonalat, ő állította be a kerek húsz pontos különbséget a 34. percben (68-48). Benke szórt hét pontot, majd Gémes-Sarok maradt üresen és vágott be egy triplát, amivel csökkentették a különbséget (38. perc 74-60). Időkérésünk után az egész mérkőzésen fáradhatatlanul pörgő Roberson maradt üresen a vendégzónánál, szépen betalált ő is a 6,75-ön túlról. A végére egy pont híján visszaállt a húsz pontos különbség, a ma este ellenállhatatlanul kosárlabdázó Maja Vucurovic állította be a 81-62-es végeredményt. Az új esztendőben harmadik győzelmét aratta a PEAC-PÉCS, amely egyre jobban megszilárdítja a helyét a tabellán is.

 

PEAC-PÉCS – PINKK 81-62 (24-18, 15-20, 18-8, 24-16)

Pécs, 900 néző. V.: Tőzsér, Rácz, Nagy

PEAC-PÉCS: Mandic 10, Tenyér -, Rasheed 7/3, Vucurovic 18/3, Imovbioh 19. Csere: Licskai 3, Roberson 14/3 , Wentzel 10/3, Demeter -, Szücs R. -. Edző: Gabriel Carrasco

PINKK: Ruják -, Benke 7/3, Gémes-Sarok 14/12, Slaughter 18/3, Cheslek 6. Csere: Jakovina 6, Sánta 2, Kovalcsik 5, Cukic 4. Edző: Jens Tillmann

 

Forrás: peacpecs.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Pénteken kezdik el kézbesíteni a névre szóló értesítőket a parlamenti választásra

Legkésőbb február 20-ig mindenkinek kézbesítik a küldeményeket.

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gyászol a magyar sportvilág. 27 éves korában meghalt Soltész Gréta, korábbi utánpótlás-válogatott atléta.

Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt

Vlagyimir Alekszejev akkor kerül kulcsszerepbe az orosz hadsreeg élén, amikor Prigozsin és a Wagner Putyin ellen fordult. A katonai vezetőt...

Országos imaalkalmat hirdetett Trump Washington központjába

Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulójára emlékezve Washington központjába hirdetett országos imaalkalmat Donald Trump...

Végre egy jó hír a MÁV-tól, ráadásul 30 éve nem volt ilyen

Plusz 50 ezer vasúti ülőhellyel, mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonattal és csaknem 90 új InterCity-kocsival bővül a MÁV...

Idén áprilisban sem lesz hiány a kamupártokból

Már most 26 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba.

Balogh Eleni dögös fehér csipkében forrósította fel Dubajt

Egy szexi mini fehér ruhában hódította meg a város utcáit.

Megszólalt a MÁV vezére: 30 éve nem látott léptékben újul meg a magyar vasúti flotta

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent...

Különleges évforduló a hazai környezetvédelemben: három kategóriában osztanak díjakat

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 25 éve ismeri el a hazai környezetvédelem és környezetipar kiemelkedő szakmai...

A német belügyminiszter szerint is el kellett ítélni Maja T.-t Magyarországon

Elmarasztaló ítélethez kellett vezetnie a Maja T. német állampolgár elleni magyarországi eljárásnak, mert a perben súlyos bántalmazások...

A 2003-as Való Világ macsója volt, most körözi a rendőrség: emiatt adtak ki elfogatóparancsot ellene

VV Frenki 2003-ban tűnt fel a ValóVilág harmadik szériájában, most körözési listán van.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

0