Ezt olvasta már?


Egységét demonstrálandó állt ki az LMP frakciója a sajtó elé

A frakció egységét demonstrálandó tartott közös sajtótájékoztatót szerdán az LMP országgyűlési frakciójának hat tagja, miután Szél Bernadett korábbi társelnök és Szabó Szabolcs a héten kilépett a képviselőcsoportból.

Keresztes László Lóránt frakcióvezető, aki jelenleg egyedül tölti be az LMP-társelnöki posztot, azt mondta: nem tart attól, hogy a képviselőcsoport tovább szakadna.

Meglepte a frakciót Szél Bernadett távozása - ismerte el Keresztes László Lóránt. Hozzátette, Szél Bernadettet ugyanakkor nem tartják "mandátumvadásznak", hiszen rengeteget tett az LMP-ért az elmúlt években, és várhatóan a jövőben is hasznosan él majd mandátumával. Elfogadják, hogy Szél Bernadett most számos politikai kérdést másképp ítél meg, elmondása szerint azonban korábbi miniszterelnök-jelöltjük számukra is csupán annyi magyarázatot adott távozására, amennyit nyilvánosan is közölt.

Hohn Krisztina, aki az ellenzéki párttal választási szövetségre lépett Új Kezdet tagjaként ült be az LMP képviselőcsoportjába, elmondta: továbbra is szívesen dolgozik ott, ám pártjának elnöksége tárgyalni fog frakciótagságáról, és ha a kilépés mellett döntenének, távozik.

A közelmúltban Szél Bernadett hangot adott azon véleményének: nem ért egyet azzal, hogy az LMP európai parlamenti képviselője nem szavazta meg a Sargentini-jelentést. Keresztes László Lóránt erről azt mondta: a kérdésről kora nyár óta vitáznak, az elnökség pedig egységesen döntött úgy, hogy ne szavazzák a dokumentumot meg az EP-ben, bár annak alapüzenetével egyetértenek.

Keresztes László Lóránt szerint a jelentést elítélő határozati javaslat szerdai parlamenti vitában "politikai színjáték" zajlik majd, egy hamis európai uniós kampány bevezetőjét láthatják majd az érdeklődők, amelyhez a baloldal is partner lesz. Míg a Fidesz az "Európa jövője a tét" szlogent hangoztatja majd - vetítette előre -, a baloldal az "Orbán vagy Európa" kérdést fogja feltenni. Az LMP azonban nem száll be a színjátékba, tartalmi kérdéseket hoz majd fel - ígérte.

Keresztes László Lóránt cáfolta Schiffer András visszatérését a pártba, mint mondta, a korábbi társelnök csupán jogi képviseletet lát el az LMP mellett, de nem áll szándékában visszatérni.

A pártból egy tettlegességig fajuló vita miatt első fokon kizárt, ám másodfokon visszavett, de tisztségektől eltiltott Sallai R. Benedek vitatható stílusban megírt bírálatairól - amelyek rendre kiszivárogtak a sajtóba - Keresztes László Lóránt azt mondta: az alkalmazott stílus, amelynek szerinte nincs helye a politikában, kizárólag a politikust minősíti, elhatárolódik attól, és ha rajta múlik, annak következménye is lesz. Megerősítette: már dolgoznak azon, hogy a párt belső kommunikációs csatornáin minimalizálják a kiszivárogtatásokat.

Demeter Mártát arról kérdezték: indul-e a társelnökségért. Mindössze annyit felelt: célja az LMP minél hatékonyabb működése.

A frakció egyelőre arról sem döntött, ki váltja Szél Bernadettet a nemzetbiztonsági bizottságban - mondta a frakcióvezető-társelnök.

Hadházy Ákos nem mond igazat - válaszolta a társelnök arra a felvetésre, miszerint a pártból már szintén kilépett korábbi társelnök szerint az LMP elhagyni készül az európai zöldek pártcsaládját. Az erőteljes véleménykülönbségek nem árnyékolják be a jó kapcsolatot a pártcsaláddal - tette hozzá.

Jelentős ideológiai és szemléletmódbeli különbség van az LMP és a Jobbik között - válaszolt Keresztes László Lóránt az ellenzéki párthoz közeledést firtató kérdésre.

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettest a Schmidt Máriához fűződő viszonyáról kérdezték. Azt felelte: a kampányban egyetlen alkalommal beszélt vele telefonon, azóta semmilyen egyeztetés nem volt köztük.







0
0

hírek innen, onnan

Videón a meglehetősen buta tolvaj, aki kamera előtt lopott – Nem ő volt a legelővigyázatosabb bűnöző, ezért vélhetően mehet a börtönbe

Kerékpárkereket lopott, majd bicikliző nőkre támadt egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A vádirat szerint a cselekmények egy része...

Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni

Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...

Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át

Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.

Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával

Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.

Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget

A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.

Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján

Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...

Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek

A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok

Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.

Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét

Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.

Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár

Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0