Ezt olvasta már?


Elég hal lesz az ünnepekre

Elegendő hal lesz idén az ünnepekre, a közepesnek mondható haltermés ellenére, az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI érdeklődésére.

Lévai Ferenc szóvivő - az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója - hozzátette, hogy a drágulás hátterében több tényező áll. Példaként említette a termelési költségek emelkedését, a dráguló takarmányt, az aszályt, a kötelező béremelést és a súlyadórendelet kedvezőtlen hatását. Ennek ellenére az áremelkedés mértéke az országban sehol nem haladja meg a 10 százalékot.

A szóvivő kiemelte, hogy karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 1100-1300 forint körül mozog. A 12-13 ezer tonnányi belföldi pontytermelés mintegy 30-32 százaléka a karácsonyi időszakban kerül a piacra. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja; a harcsák, a süllő és a pisztráng aránya 25 százalékot tesz ki, 10 százalék körül vannak a választékbővítő, olcsóbb halak, például busa, amur, kárász, keszegek és a törpeharcsa.

Lévai Ferenc elmondta, hogy az elmúlt három évben az eladott hal mennyisége kismértékben emelkedett, ezért idén is bővülésre számít. Karácsonykor egyre többen vásárolják az értékesebb, igényesebb és jobban feldolgozott halakat, például a konyhakész pontyot, az afrikai harcsát, süllőt és a pisztrángot, szemben az olcsóbb busával.

Közölte, hogy idén a tógazdaságokból 13-14 ezer tonna hal kerül ki, az intenzív telepekről pedig mintegy háromezer tonna, amelynek 90 százaléka afrikai harcsa.

Az ágazat éves árbevétele 12-13 milliárd forint körül van, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból importot nem bonyolít, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt, ez idén az aszályos időszak és az élénk belföldi halpiac miatt kevesebb lesz.

A szóvivő javasolja a fogyasztóknak, hogy ne hagyják a karácsony előtti utolsó napokra a halvásárlást, mivel a konyhakész, friss halak nagy választékban már december elejétől beszerezhetők, a néhány hetes mélyhűtés nem árt a halaknak.

Kitért arra is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzései minimális hiányosságokat tártak fel az elmúlt három évben, a magyar hal biztonságos és kifogástalan minőségű élelmiszer.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Megjött az előrejelzés, még korai eltenni a bélelt kabátot

A következő napok nem sok napsütéssel kecsegtetnek, sőt némi lehűlés és helyenként csapadék is várható, kitartóan borult idővel.

Autókereskedést használt fedőüzletnek egy debreceni bűnszervezet

A szervezet Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Beregben vármegyében is kereskedett illegális szerekkel.

A Nagy Ő: "Neked jó volt legalább?" – szaladt ki Stohl András száján

Igencsak bizarr pillanatok vártak Stohl Andrásra.

Osváth: "Most már nem sajnos, hogy nem vertük meg a Fradit" - a derbin már játszana a Paksról igazolt válogatott védő

Csütörtökön hivatalossá vált Osváth Attila átigazolása a Ferencvároshoz, miután a múlt hétvégén még a Paks színeiben játszott a...

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Felnőtteknek készült a limitált kiadás.

Új fapados járatok Budapestről: hogy alakulnak a jegyárak idén?

A legfrissebb Checklistben (16.22-től) arról beszélgetünk, hogy sok a kérdőjel 2026-ban az európai fapados légitársaságoknál: milyen...

Új híd épül Magyarországon – megvan, mikor készül el

A tervek szerint már tavasszal birtokba vehetik a gyalogosok és biciklisek az M7 felett átívelő új hidat a Velencei-tó mellett - közölte...

Itt mindenki tudja, hol a helye

Devecserre látogattunk, hogy megtudjuk, mit gondolnak a helyiek Lázár János kijelentéséről ott, ahol korábban az egyik legsúlyosabb...

Nem volt bekötve: vízelvezető árokba csapódott az autó, kizuhant a 20 éves sofőr Rábapatonánál

A Győr-Moson-Sopron vármegye területén történt közlekedési balesetben egy kanyarban zuhant ki az autójából egy sofőr, aki nem kapcsolta...

Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be

A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0