Ezt olvasta már?


Elhazudott jogi garancia

Megint futószalagon ítéltek valakit kényszerkezelésre egy Somogy megyei pszichiátrián: mindössze tíz perc alatt letudták a bírósági meghallgatást, amit a vírushelyzet óta már csak online végeznek.

A férfinak egy teljes hónapot kellett várnia erre az alkalomra, miközben kényszerkezelték, végül pedig esélyt sem kapott rá, hogy megvédje magát. A jogi szakértők szerint az online tartott bírói szemle szinte semmilyen módon nem garantálja a pszichiátrián csapdába esett ember jogait.

 

Ha valakit kényszerrel visznek a pszichiátriára, eleve nagyon kiszolgáltatott helyzetben van – állítja az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberi jogi szervezet hazai csoportja, akik az ügyről tudomást szereztek. Amióta pedig a kényszerkezelések felülvizsgálata online történik, szinte esély sincs rá, hogy az illető érdemben ki tudjon állni a jogaiért a pszichiátrián, mondják a jogvédők.

 

A férfit tavaly tavasszal szállították akarata ellenére a Somogy megyei kórház pszichiátriájára, ahol – bár semmi jele nem volt annak, hogy ön- vagy közveszélyes lenne – meg is kezdték az antipszichotikumokkal és nyugtatókkal való kényszerkezelését. Egy dühöngő őrült vagy egy öngyilkosjelölt esetében ez talán helyénvalónak tűnhet, ez esetben azonban közel sem volt így: a férfi indokolatlanul hívta a segélykérő vonalat, és tett feljelentést jelentéktelen dolog miatt a rendőrségen – ennyi éppen elég volt hozzá.

 

És ha már elkezdték önhatalmúlag kényszerkezelni a kórházban, azt sem tartották igazán fontosnak, hogy a három napon belül kötelezően megtartandó bírói szemlére időben sort kerítsenek.(A bírói szemle elvileg egyjogi biztosíték arra, hogy senkit ne tarthassanak valódi indok nélkül a pszichiátrián akarata ellenére.) Később persze pótolták ezt a mulasztást – közel 4 héttel később –, ám túl sok köszönet ebben sem volt: a teljes bírósági procedúra lezajlott mindössze 10 perc leforgása alatt, méghozzá online módon, egy monitoron és webkamerán keresztül. Hogy mi minden bele tud férni egy 10 perces tárgyalásba, az szinte bámulatos: a bírósági titkár, a kórház kijelölt orvosa, a férfi ügygondnoka és egy független elmeszakértő is szót kapott, a férfi megválaszolta a titkár kérdéseit, majd végül az ítélet meghozatalára és kihirdetésére is jutott elegendő idő – legalábbis a jegyzőkönyv szerint.

 

A döntés végül további kényszerkezelést hozott a férfinak, bár ennek konkrét indoka nem derül ki a dokumentumból. Ezen a ponton szinte az lett volna meglepő, ha hazaengedik. A döntés nyomán született végzés csak egy évvel később került a férfi birtokába, mivel ő maga kérte ki azt a jogvédő szervezet tanácsára.

 

Eleve nem egyszerű feladat egy pár napja pszichiátriára szállított személy számára, hogy egy monitoron és webkamerán keresztül győzze meg a bíróságot arról, hogy nincs ott további keresnivalója. Ez a futószalagra emlékeztető eljárás szinte reménytelenné teszi a „beteg” számára a kijutást.

 

A jogvédő szervezet, amelyet a kényszerkezelt férfi segítségért megkeresett, a történtek miatt panasszal fordult az Ombudsman hivatalához, aki meg is kezdte az eset kivizsgálását.

 

Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ismét meglepi a világot Venezuela

Miután Venezuela megkezdet a politikai foglyok szabadon engedését, demokratikus amnesztiatörvényt akar elfogadni. A törvény „egy...

Orbán Viktor: átállítjuk a magyar gazdaságot egy családalapú működésre

Nem tudja Orbán Viktor sem, hogy eljön-e Magyarországra az amerikai elnök, erről is beszélt ma reggel a Kossuth Rádióban.

Lángokban áll egy kamion, lezárták teljes szélességében a 8-as főutat

Aki teheti, messzire kerülje el a 8-as főutat Városlőd térségében, ahol kigyulladt egy kamion, emiatt teljes szélességében lezárták az...

Bezuhant az érdeklődés az ingyenhitel iránt

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a...

Orbán Viktor: Donald Trump fogja eldönteni, hogy jön-e Budapestre

A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége.

Olcsóbb a gyógyszer Donald Trump új honlapján keresztül

Donald Trump amerikai elnök csütörtök este nevét viselő weboldalt indított, amelynek célja, hogy az amerikaiak kedvezményes áron jussanak...

Ha ilyen hirdetést látsz a Facebookon, nehogy kattints, minden pénzedet ellopják

Tömegével jelennek meg a Facebookon a csaló hirdetések, erről ismerheted fel.

Új helyszínt talált a Kolorádó fesztivál

Korábban úgy tűnt, vége, aztán új helyszínt kerestek.

Ez a nadrágfazon lesz 2026 sztárja, csak imádni lehet

A bő szárú fazonok idén mindenhol is ott lesznek. 

Nem kért Stohl András csókjából a Nagy Ő szereplője: ezért utasította el kategorikusan

Bár Kiara Lord kapva kapott a lehetőségen, hogy megcsókolhatta a Nagy Ő-t, volt, aki nem kért ebből.

Orbán Viktor: Mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk

A kormányfő közölte, a filozófiájuk, hogy barátokat kell gyűjteni, és sikerrel jártak.

Orbán Viktor: jövőre is maradhat az 5% körüli hiány

Péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának ad interjút a miniszterelnök. A szóba jöhető...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0