Élvezzük a nyár utolsó hónapját is!
Augusztusban a legtöbben már túl vagyunk a nyaraláson és visszazökkenünk a dolgos mindennapokba. Persze a munka mellett sem kell lemondanunk a nyári programokról, hiszen ott vannak a hétvégék, és hétköznap esténként is sokféle elfoglaltságot találhatunk.
A Fittklub weboldalán augusztusban is számos programajánlót, hasznos cikket és életmódtippet olvashatunk, amelyek segítenek egészségesen és izgalmasan eltölteni a még előttünk álló nyári napokat.
A lakásban kucorogni ráérünk a sötét téli estéken. Inkább használjuk ki a hosszúra nyúló napokat, ameddig ilyen remek idő van! Szervezzünk például kerti partit. De ne gondoljuk, hogy egy-egy ilyen eseményhez elég meghívni a vendégeket, majd feldobni pár szelet húst a grillsütőre. Készítsük elő a helyszínt, hogy kényelmesen elférjenek a vendégek, és legyen helye az ételeknek, italoknak, valamint az esetleges játékoknak. Az ennivalóra különösen figyeljünk, mert gondatlanságból akár gyomorrontást is okozhatunk. Utána aztán leshetjük, hogy mikor jönnek legközelebb vendégek a partinkra. De erre is felkészülhetünk! A nyári ételtárolás tízparancsolatából kiderül többek között, miképp készüljünk fel a romlandó ételekkel való sütésre, és azt is megtudjuk, hogy soha ne tároljuk a tojást, és nyers húst egymás közelében. Érdemes végigolvasni mind a tíz pontot és biztosan nem ér minket meglepetés. És ha már az ételeknél tartunk: ne hanyagoljuk a gabonaféléket sem, amelyek táplálkozásunk legfontosabb részét képzik! A kenyeret már az ősemberek is ismerték. Igaz ugyan, hogy ők először csak a megpörkölt magvakat, később pedig a magok őrleményéből kevert lepényt fogyasztották, de az évezredek alatt eljutottunk az illatos pékáruk ma ismert formájához. Választhatunk többek között fehér-, barna-, rozs-, kukorica- vagy burgonyakenyeret, keltet vagy keletlent, lenmagosat, szójásat vagy éppen malátásat. A gabonafélék rendszeres fogyasztása elengedhetetlen az egészséges táplálkozáshoz. A gabonaszemekkel kellő energiához, vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz juttatjuk a szervezetünket. Sokkal egészségesebbek azok az emberek, akik rendszeres fogyasztói a teljes kiőrlésű termékeknek. A hántolatlan gabonafélék tartalmazzák azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amiket a hántolt gabonák elveszítenek a finomítás során.
Az ételekről most már elég szó esett, térjünk vissza a kerti partihoz. Még a legjobb bulit is tönkreteheti a szúnyogok támadása. Sokan nem is gondoljuk, de a citrusillatok vagy a teafa illóolaj hatékony szúnyogriasztó. Amennyiben mégis beszerzünk néhány csípést, kezeljük megfelelően! Lehetőleg ne vakarjuk el a csípés nyomát, mert akár el is fertőződhet. Használjunk inkább hideg borogatást, gélt, gyulladáscsökkentő kenőcsöt vagy hűsítő rázókeveréket. A szúnyog-, darázs- vagy méhcsípésekről érdemes többet megtudnunk, hogy szükség esetén elkerüljük a veszélyeket.
Ne hagyjuk, hogy az augusztusi kánikula tunyává tegyen bennünket. A nyár a legjobb alkalom, hogy kipróbáljunk olyan új dolgokat, mint az extrém vízi sportok. Némi bátorság és kalandvágy persze kell hozzá, hogy csónakba szálljunk egy vad sodrású folyón vagy vékony léceken egyensúlyozzunk egy száguldó motorcsónak mögött, de az élmény leírhatatlan. Dönthetünk persze olyan visszafogottabb testmozgás mellett is, mint a vízi röplabda vagy a strandtollas, a lényeg, hogy örömünket leljük benne.
A kiadós mozgás után jöhet a megérdemelt kényeztetés, testnek és léleknek egyaránt. Az előbbihez kiváló megoldás egy tejes fürdő. Bőven elegendő, ha 2 liter tejben megmártózunk, amit vízzel felhígítva egy kis fürdőolajjal keverünk el. A tejben található tejsavó még órákkal a fürdés után is kellemes érzetet biztosít és fertőtleníti bőrünket. A lelkünknek pedig egy jó könyv adhat megnyugvást. Választhatunk klasszikus irodalmat vagy kortárs művet is, képzelőerőnket és látásmódunkat jó eséllyel korszaktól függetlenül szélesítik a könyvek.
A fent említett témákon túl más érdekes cikkeket is találunk a Fittklub augusztusi írásai között. Lazítsunk, szórakozzunk, és persze olvassunk minél többet ebben a hónapban is! Remek időt és felhőtlen pihenést kívánunk!
hírek innen, onnan
Utálod a csempéd? Ez a 7 trükk bontás nélkül teljesen átalakítja
A csempe az egyik legmakacsabb eleme egy lakásnak. Ha nem tetszik, nem lehet egyszerűen lecserélni: a bontás zajos, drága és sokszor hetekig...
Megvizsgálták a 3 millió éves jégmintát, valami ismeretlen dolog okozhatott klímaváltozást
Amerikai kutatók úgy vélik, hogy valamilyen, eddig nem ismert esemény is szerepet játszhatott abban, hogy a pleisztocén korban megváltozott...
Hírszerzési jelentés: kiderült, mire készül Kína Tajvannal, és az is, hogyan vinnék végbe
Az amerikai hírszerző közösség legfrissebb jelentése szerint Kína jelenleg nem tervezi Tajvan 2027-es invázióját, ehelyett katonai erő...
Fontos figyelmeztetés érkezett a gázszámlákról: mutatjuk, hogy érinti a magyarokat az érkező rezsistop
Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
Üzent az EKB első embere: "A nemzeti kormányok is tanuljanak 2022-ből!"
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke költségvetési fegyelemre szólította fel az európai kormányokat az energiaárak...
Meglepő, de igaz: a kupi a lakásban az egészségedre is durván kihat
A rendetlenség nem csak a szemedet zavarja: a testedet is megviseli. Egy kutatás szerint megemeli a stresszhormonok szintjét, ami idővel...
Maróy Krisztina: „A küldetésünk, az értékeink, a szakmai autonómiánk ugyanaz marad”
Ma este ismét ünneplünk. A magyar nőket ünnepeljük, akik szerte a világban legendásak, és a Glamour magazinnál értük dolgozunk nap mint...
Nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort – Magyarország és Szlovákia nemet mondott
Nem az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelre.
Időjárás: Visszatérnek az éjszakai mínuszok, mutatjuk, hova
Derült, de fagyos éjszaka vár ránk, szeles nappali felmelegedéssel a folytatásban.
Úgy lecsúszott a magyar társadalom az elmúlt négy évben, hogy az ELTE kutatói nem hittek a szemüknek
Drámai változásként írták le az ELTE tanulmányának készítői, hogy mennyire megnőtt néhány év alatt a társadalom alsó rétegeinek...
Nem akarnak vállalkozni a magyarok
A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek.
Kínai horoszkóp-előrejelzés áprilisra a Kecskéknek: a munkádban fásultság uralkodhat el rajtad, de egy spontán hétvégi utazás visszahozhatja a kreatív energiádat
Áprilisban a Kecske jegy szülöttei számára a szerelem mélyebb rétegei kerülnek felszínre, ahol a közös múlt és a felmenők mintái...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


