Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdék
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 16 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 48 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 18 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban.
Európában kevés makroadat várható. Spanyolország és Írország a kiskereskedelmi forgalom, Németország pedig az importárak decemberi alakulását tükröző adatokat hozza nyilvánosságra, míg a nagyobb vállalatok közül a Telekom Austria és a Banki spanyol bank teszi közzé gyorsjelentését.
Szerte a világban fokozták a befektetők kockázatvállalási kedvét a robusztus gazdasági növekedésről tanúskodó adatsorok és a vártnál jobb vállalati beszámolók.
Pénteken újabb történelmi csúcson zártak a New York-i tőzsdeindexek, aminek következményeként Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéinek többségén emelkedtek a mutatók. Nem okoztak csalódást a Standard & Poor's 500-as mutatót alkotó amerikai nagyvállalatok közül azok, amelyek péntek reggelig hozták nyilvánosságra negyedéves beszámolójukat. 80 százalékuk számolt be ugyanis a vártnál nagyobb nyereségről, 82 százalék pedig a vártnál nagyobb árbevételről. A legnagyobbak azonban, köztük az Apple, a Microsoft és az Amazon, csak ezen a héten adják ki gyorsjelentésüket.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,01 százalékos mínuszban zárt, gyakorlatilag stagnált, mert a kedvező gyorsjelentések hatását túlnyomórészt kioltották a jen dollárhoz viszonyított erősödése, ezáltal pedig a nagy exportőr cégek kilátásai miatti aggodalmak. A dél-koreai Kospi viszont 0,91 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,42 százalékos pluszban zárt.
A vezető sanghaji index 0,88 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,44 százalékos veszteségben állt a záráshoz közeledve. A kereskedés elején még pluszban álló indexek azután váltottak csökkenésre, hogy Kína központi gazdaságtervező szervezete, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) főtitkárhelyettese egy hétfőn megjelent cikkben azt írta, hogy idén 6,5-6,8 százalékra lassulhat a gazdasági növekedés rendkívüli következményekkel járó valószínűtlen események (black swans) vagy nagy hatású, előre nem látható és többnyire nem is tudatosuló fenyegetések (gray rhinos) hatására.
A kriptodevizák árfolyama csökken. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 11 219,30 dolláron, 4,06 százalékos veszteségben állt, a napi minimum 11 219,30 dollár, a maximum pedig 11 765,40 dollár volt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára vegyesen alakult. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,16 százalékos veszteségben, 70,04 dolláron, a márciusi szállítású WTI 0,26 százalékos pluszban, 66,30 dolláron forgott nyolc óra körül.
Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,65 százalékkal, 7665,54 pontra, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékkal, 13 340,17 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,87 százalékkal, 5529,15 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,50 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,51 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,46 százalékkal emelkedett.
hírek innen, onnan
Debreceni autókereskedés álcája alatt terítették a drogot Kelet-Magyarországon
Füstnek, kólának, szívónak, felninek, benzinnek, elemózsiának, élelemnek, csapágynak és izének is becézgették az árut a szervezet...
Most kaptuk a hírt: elfogatóparancsot adtak ki VV Frenki ellen, így reagált az egykori botrányhős
Nagy bajba keveredett a korábbi villalakó.
Még a Kinder tojásba is drogot rejtett a zuglói férfi
Erre bukkantak rá a lakás átkutatása során.
Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő,...
Inkontinencia: sokakat érint, mégsem fordulnak orvoshoz
A hólyagtartási nehézségekkel élők 60–80 %-a továbbra sem fordul orvoshoz, noha rendszeresen tapasztal tüneteket.
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt
Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával,...
Vitáztak a magyar gazdaságról, de az nem vitás, hogy a helyzet borús
Stagnálás után törékeny fordulat? – makrogazdasági előrejelzések 2026-ra.
Riasztó üzenet Európának: cselekednie kell, vagy elbukik
Kína sprintel, Amerika fut, Európa viszont csak lépeget. Ha így halad, akkor lefelé a versenyképességi térképről.
„Nem te irányítasz mindent” – nyíltan nekiment Cristiano Ronaldónak a szaúdi liga
Egy bajnokság működését nem befolyásolhatja egyetlen futballista sem, bármilyen világsztár is legyen.
A Real Madrid játékosa a botrányos viselkedése után durva büntetést kapott, ugrott a BL
A Real Madrid szélsője biztosan nem lép pályára a következő körben.
Egyre többen váltanak a síterepekről a tengerpartra
Az elmúlt hónapban az utasbiztosítást kötők között már 10 százalék azok aránya is, akik a Kanári-szigetek, Thaiföld vagy Egyiptom...
Elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott lengyel politikus letartóztatását
A politikai menedékjog nem jelent akadályt az elfogatóparancs végrehajtásában.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé
Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Nem várt bejelentést tett a kormány a 13. és 14. havi nyugdíj postai kézbesítéséről
Átírják a nyugdíjkifizetési naptárt februárban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


